gate_Bannergate_Banner
Földes EszterMagyar SzínházSára SándorKosik Anita
  • facebook
  • instagram
  • 2022. december 2., péntek
    banner_bigBanner4

    “Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy Christian Bale szeretnék-e lenni, vagy inkább maga Batman” – Interjú Béres Bencével

    2022. szeptember 30., péntek 08:53

    Béres Bencével, a Katona József Színház társulatának új tagjával Kazimir Annamari beszélgetett.

    Az alábbi beszélgetés még évadkezdés előtt készült.


    Egyeztetéskor mondtad, hogy épp Salzburgban próbálsz, úgyhogy inkább 14 óra után legyen az interjú. Mit próbáltok?

    A Freeszfe egyik partneregyeteme a Salzburgi Mozarteum. Itt diplomáztam idén. Most a Mozarteum első-, másod- és harmadéves színész- és rendezőhallgatóival és ukrán vendéghallgatókkal együtt Jelinek A királyi úton c. darabját próbáljuk.

    Az SZFE-n Máté Gábor és Székely Kriszta osztályában kezdtél, a Freeszfe-n fejezted be. Ígérem, hogy nem fogok sokat a múltban dagonyázni, de mivel épp Salzburgban vagy, nem igazán érzem elkerülhetőnek, hogy legalább egy kérdés erejéig felmerüljön az egyetemfoglalás és mindaz, ami 2020-ban az SZFE-vel történt. Hol tartasz ma ennek feldolgozásában?

    Nádas Péter nyitotta meg az idei könyvhetet. Beszédének zárómondata az volt, hogy „Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom miben. De elveszíteni sem éri meg.” Az hiszem, én itt tartok jelenleg. De nem csak az egyetemmel kapcsolatban, hanem mindennel, ami az utóbbi időben velünk történt, és épp aktuálisan körülöttünk zajlik. Nehéz idők. Az egyetem beszántása egyébként szerintem nem is az én osztályomat érintette legrosszabbul, mert mi legalább már túl voltunk az elméleti oktatáson és a szakmai alapok elsajátításán. Ekkor nekünk már a külsős gyakorlatok szerveződtek. Ebből pedig sok esetben szerződtetés is lett. Persze nekünk sem volt könnyű, de minden évfolyamot más szempontból érintett rosszul ez a történet. Azokat sokkal inkább sajnálom, akik épp elkezdték ott a tanulmányaikat, vagy említhetem a felettünk járó rendezőosztályt is, akiknek arról kellett volna, hogy szóljon az az év, hogy legyen négy vizsgarendezésük az Ódryn, ami alapján megmérettetnek és munkalehetőségeket kaphatnak. Ehhez képest egyetlen percet sem tudtak ott dolgozni. Szóval, mi a körülményekhez képest viszonylag szerencsések voltunk, mert szakmai értelemben nem maradt ki szinte semmi, néhány utolsó, osztályként létrehozott előadáson kívül. Lelkileg ugyanakkor nagyon megviselt mindenkit. Ezen a részén nehéz túl lenni.

    Béres Bence / Fotó: Dömölky Dániel

    Térjünk is át inkább vidámabb témára, arra, ami alapvetően a beszélgetésünk apropója, hogy ősztől a Katona társulatának tagja leszel. Mennyire lepett meg a felkérés?

    Alapvetően nem vagyok az a típus, aki bármire is számít. Vagy legalábbis, aki előre elbízza magát. Tavaly már volt róla szó, hogy a Katonába megyek gyakorlatra, aminek nagyon örültem – volna –, de akkor még nem volt meg az évad, mivel a járvány átírta az egészet, és az elmaradó vagy elcsúszó előadások miatt nem tudtunk biztos időpontokat egyeztetni. Mindeközben az osztállyal Miskolcon próbáltuk Szőcs Artur rendezésében a Koldusoperát, és ennek a kurzusnak a hozományaként el is hívtak Miskolcra, ahol végül volt négy bemutatóm és egy átvett előadásom. Nagyon jól éreztem magam és rengeteget tanultam ott. Azt beszéltük meg, hogy 2022 elejéig, amíg a Székely Kriszta-féle Yerma próbái el nem kezdődnek a Kamrában, ott is maradok gyakorlaton, aztán majd meglátjuk. Ebből a meglátjukból lett a Katonás szerződtetés, noha a Yerma végül elmaradt.

    Mára már publikus, vagy legalábbis könnyen kikövetkeztethető, hogy ez a produkció tulajdonképpen annak az örömhírnek esett áldozatául, hogy Borbély Alexandra – aki a címszerepet alakította volna – anya lesz. Így azonban a szerződtetésed előtt egyáltalán nem is nyílt lehetőséged arra, hogy együtt dolgozz a társulattal. Ez hogyan érintett?

    Mielőtt megtudtuk az okát, pár nappal korábban jött egy e-mail az alkotóknak, hogy a következő próba helyett nagyobb megbeszélést tartunk. Elsőre kifejezetten rossz dolgokra gondoltam, hogy valaki megbetegedett, vagy elfogyott a pénz, ilyesmik, szóval, amikor kiderült a leállás oka, nagyon megkönnyebbültem. A többiekkel együtt szívből örültem a hírnek. Kevés szebb dolog van annál, mint amikor valakinek gyereke születik. Persze sajnáltam, hogy elmarad az előadás, mert jól éreztem magam a próbákon, de ennek valamiért így kellett történnie. Furcsa sorsszerűség, hogy ez épp a Yerma próbafolyamata közben történt, ami egy terméketlen nő drámájáról szól.

    Ezek után, közös munka nélkül, viszont tényleg igazi mélyvízbe ugrás lesz a csatlakozás a társulathoz.

    Igen. Már önmagában az is kétségeket ébresztett bennem, hogy összesen egyetlen Katonás próbafolyamatom lesz a szerződtetés előtt, ráadásul az is a Kamrában, ami ugye általában kevesebb színészt jelent, kevesebb ismerkedési lehetőséget a társulattal és persze kevesebb nézőt is, akik előtt bizonyíthatnék. Szóval élesben kell majd bemutatkoznom. De izgatottan várom és remélem, könnyen be tudok majd illeszkedni.

    A nyár hátralevő részében lesz még lehetőséged „rápihenni” erre az előtted álló megmérettetésre vagy végig munkával töltöd az időt?

    Most még Salzburgban vagyok, július végén pedig az Ördögkatlanon fogok próbálni, de az augusztus közepe egyelőre szabadnak tűnik. De kevésbé a pihenést, inkább azt várom már, hogy elkezdődjön az évad.

    Mi a baj a pihenéssel?

    Semmi, csak nem vagyok pihenős típus. Irigylem azokat, akik tudnak három napig semmit tenni, vagy gondtalanul sétálni egy erdőben és nem azon gondolkodnak közben, hogy mi lesz holnap, mit kell csinálni jövő héten, vagy, hogy mi történt tegnapelőtt. Nehezen tudok kikapcsolni, pedig tudom, hogy fontos lenne és törekszem is rá. Augusztusban megpróbálom.

    Ez mit jelent?

    Szerintem lemegyek Balatonra a családomhoz, de még nem tudom. Windszörfözni tervezek.

    Oké, akkor ne pihenésnek nevezzük, hanem mondjuk feszültséglevezetésnek. Ha elfáradsz, hogyan vezeted le?

    Lehet, hogy közhelyes, de zenét hallgatok vagy én magam zenélek. Most olvasom Thomas Bernhard A menthetetlen című könyvét, ami miatt kicsit rákattantam Glenn Gouldra, úgyhogy ma őt hallgattam, meg Lizzo új albumát, ami szerintem elég jó lett. És nagyon szeretek különböző parkolókban a patkán ücsörögni egy doboz zéró kólával a kezemben.

    Ezt ki tudnád fejteni?

    Nem igazán, nincs rá semmilyen különös magyarázat, pedig tényleg nagyon szeretem ezt csinálni.

    Értem. És milyen hangszeren játszol?

    Gitározni tudok és szeretek is nagyon, az tényleg kikapcsol. Ezenkívül citerázom, meg egy kicsit tudok dobolni és nemrég elkezdtem különféle számítógépes music production programokat is megtanulni. Az ilyesmi mostanában leköt.

    A citerázás honnan jön?

    Egy Szekszárd melletti kis, nyolcszáz fős faluban, Medinán nőttem fel, ahol a helyieknek legalább a fele zenész. Négyéves koromtól néptáncoltam, és az egyesület népzenekarának az egyik tagja citeraoktató volt, tőle tanultam. De ez viszonylag későn jött, tizenhárom éves koromban. Sajnálom, hogy nem kezdtem el kiskoromtól zenélni, de valamiért soha nem volt hozzá kedvem. Talán a szolfézstól való idegenkedés tehet róla, nem tudom. Mindig azt gondoltam, hogy aki szolfézsra jár, az olyan fura.

    Akkor vajon mit gondolhatsz rólam, aki szolfézs-karvezetés szakot végzett a Bartók Konziban. Jó, tudom, gyerekként ez olyasmi, mint a spenót. Senki nem szereti. Pedig egyébként hasznos és nem feltétlenül száraz tudomány.

    Ma már sajnálom, hogy akkor nem tanultam, de tényleg az volt az élményem ezzel kapcsolatban, hogy a szolfézsosok délután hangszer nélkül, rengeteg füzettel mennek zeneórára, amit utálnak. Na, ez nem hozta meg a kedvemet.

    Teljesen érthető. És akkor ebből a medinai gyerekkorból hogyan következik a fővárosi színészkarrier?

    Azért azt el kell mondanom, hogy én nem vagyok egy igazi falusi fiú, mivel a családi otthon valójában mindig Szekszárd volt, csak hosszú ideig falun éltünk. Az iskoláimat is Szekszárdon végeztem. Kicsit olyan sehonnainak is éreztem magam emiatt. A városban falusi voltam, falun meg a városi gyerek. De azt már a Garay Gimnáziumban tudtam, hogy Pestre szeretnék jönni továbbtanulni. Szerencsére a szüleim mindig mindenben támogattak minket a testvéreimmel. Egészen kis koromtól kezdve rengeteg filmet néztem. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy Christian Bale szeretnék-e lenni, vagy inkább maga Batman. Az egész filmes világ nagyon érdekelt. Rendezéstől a színészetig minden. Anyukám pedig nagyon szerette, szereti az operetteket, musicalaket, ami szintén hatással volt rám. A szüleimmel voltunk pár előadáson az Operettben meg a Madáchban is, és különösen tetszett, hogy a zene meg a tánc is ennyire szerves része lehet a színháznak. De ezen a ponton egyelőre még mindig csak az engem ért hatásokról beszélek, mert ebből továbbra sem következett egyenesen az, hogy valaha is jelentkezni fogok az SZFE-re.

    Miért nem?

    A gimnáziumi barátaim érdeklődési köre teljesen más volt. Ők többségében „rendes szakmákat” akartak választani. Orvosok, ügyvédek vagy közgazdászok szerettek volna lenni és lettek is. A művészetek mellett elsősorban a nyelvek érdekeltek és a közélet, úgyhogy először az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára jelentkeztem. Leginkább azért, mert ott nincs matek. Hasznos dolgokat tanultam ott, de végig azt éreztem, hogy nem igazán nekem való. A fordulópont akkor jött el, amikor egy banknál voltam nyári gyakorlaton, ahol minden nap kilenctől ötig kellett dolgozni, egész nap egy irodában ültem, és mindenki ugyanolyan ingben volt. Ez nem annyira az én világom.

    És ez után az „élmény” után felvételiztél az SZFE-re?

    Nem, még mindig nem. De ekkor már az ELTE-vel párhuzamosan jártam a Budapesti Kommunikációs Főiskola (most Metropolitan Egyetem) filmrendező szakára is. Színész szakra be sem adtam a jelentkezést, mondván, hogy oda úgysem lehet bekerülni, és huszonegy évesen már öreg is vagyok hozzá. Azért az látszik, hogy hiába vett körül mindig is a művészet, annyira mégsem voltam tájékozott. Kapcsolatom sem volt, hogy bárkitől megkérdezzem, pontosan mi kell ahhoz, hogy valaki színész legyen, mit kell tanulni, csinálni, vagy, mondjuk, hogy milyen egzisztenciális lehetőségeket hordoz magában ez a pálya.

    Pedig, lehet, hogy ha ez utóbbit időben megkérdezed, azonnal visszarohansz a bankba…☺

    Hát lehet. De oda talán nem. Sok mindent nem tudtam erről a szakmáról, de onnantól, hogy a közelébe kerültem, már semmi nem tántoríthatott el. Bár a BKF-en sem éreztem igazán jól magam, de megismerkedhettem a filmezés világával. Játszottunk egymás vizsgafilmjeiben is, és egyszer Gárdos Péter, az osztályfőnökünk, váratlanul megdicsért az egyik ilyen szereplésemért. Szerintem ő már nem is emlékszik rám, de én sokat tanultam tőle az alatt a néhány hónap alatt, és ez a bizonyos dicséret ültette el a magot a fejemben, hogy talán mégis érdemes színjátszással foglalkoznom. Szóval, hálás vagyok neki. Ezek után egy ismerősöm ajánlására elmentem Földessy Margit drámastúdiójába, amit nagyon szerettem. Itt döntöttem el, hogy megpróbálom a felvételit. Lediplomáztam az ELTE-n és jelentkeztem az SZFE-re. Aztán felvettek.

    Akkor rendesen rád cáfolt az élet. Kiderült, hogy mégiscsak be lehet jutni színész szakra, és az is, hogy a húszas éveid elején még cseppet sem vagy öreg hozzá. Sőt, ősztől a Katona társulatának legfiatalabb generációját erősíted majd. Milyen munka vár rád évadkezdéskor?

    Először Dankó Pisti Tél c. rendezését próbálom majd Tóth Zsófival és Lengyel Benivel a Sufniban. Mindketten jó barátaim, úgyhogy várom velük a közös munkát. Pistivel eddig egyszer találkoztam. Ő jött oda hozzám a Hívón, ami nagyon jól esett.

    Itt muszáj közbeszólnom, mert sokan nem tudják, mi az a Hívó. Idén az évad végén Jordán Adél kezdeményezésére szerveződött a Katonában egy Hívó névre keresztelt színházi összejövetel, vagy mondjuk ki: buli. A főváros összes színháza kapott rá meghívót. Adél azzal a céllal találta ki, hogy legyen végre egy olyan esemény, ahol kötetlenül és felszabadultan tud találkozni, beszélgetni egymással a szakma. Sokan eljöttek, és pozitív volt a visszhangja, úgyhogy reméljük, hogy ebből akár hagyomány is lehet a későbbiekben.

    Remélem, hogy lesz folytatása, mert nagyon jó volt. Szuper kezdeményezés. Van egy általam sokra tartott berlini színész, Lars Eidinger – a Babylon Berlin c. sorozatból sokan ismerhetik –, aki egy igazán sokoldalú, önjáró figura. Miközben a Schaubühne egyik vezető művésze, fotózik, zenél és DJ-zik is. Pont a Hívó előtt nem sokkal olvastam vele egy interjút, amiből kiderül, hogy amikor ’99-ben leszerződött, éppen a közönség elöregedésével küzdött a színház, nem tudták megszólítani a nézőket, és a társulat általános közérzete is kezdett ellaposodni. Ekkor pattant ki a fejéből, hogy szervezzenek egy elektronikus zenei partyt avantgárd DJ-kel, hátha az felrázza majd az embereket. Először csak kb. harmincan voltak. Ezzel egy időben meg tartottak egy “launch party-t” is, ahol pop számokat és slágereket játszottak le. Ennek nagyobb sikere volt, híre ment és egyre népszerűbb programmá vált. És mielőtt azt gondolnánk, hogy semmi értelme, ha csak buliznak, de később nem jönnek előadást is nézni az emberek, tudni kell, hogy ezek után körülbelül tizenöt évig futott ez a buli-sorozat Eidinger szervezésében a Schaubühne-n, Autistic Disco néven, nagy érdeklődés mellett. Természetesen rengeteg fiatallal. Mostanra pedig Európa-szerte népszerű lett az Autistic Disco és Eidinger rendszeresen DJ-zik különböző országokban. Persze ez annyiban más, hogy itt a közönség is meghívást kapott, nem csak a szakmának szerveződött az esemény. De azt mindenképp jelzi, hogy egy bulinak, vagy lazább közös programnak ténylegesen lehet olyan ereje, hogy átlendít egy közösséget a holtponton. Nagyon tetszik az a hozzáállás, hogy ilyen, elsőre szokatlanul, vagy idegenül hangzó módszerrel is meg lehet újítani, fel lehet rázni egy színházat, nem csak mondjuk egy új betűtípussal, vagy kizárólag a műsortervvel. Lehetne nyugodtan egy Hívó évadnyitáskor is…

    Igen, istenien hangzik. A mi bulinknak persze egyelőre klasszikus értelemben vett marketing értéke nem volt, hiszen ez a szakmának szólt. Bár lehet, hogy a szakmaijegy-igénylések megugranak ősszel:) Mindenesetre majd felvetem az igazgatóságnak, hogy ideje lenne egy gigantikus, közönség számára is nyitott partyt szervezni, nézőfiatalítás céljából. Csak viccelek. De valljuk be, gondolatnak nem rossz.

    Abszolút nem. De a Hívó, úgy jó, ahogy van.

    Utolsó, semmiből nem következő + 1 kérdés: mi a fényűzésed?

    Hűha. Alapvetően van arra hajlamom, hogy olyasmire költsek, ami másoknak feleslegesnek tűnik, és erről próbálok is leszokni. Sok minden érdekel, és néha a semmiből rákattanok egy-egy dologra és hirtelen felindulásból elköltök rá egy csomó pénzt. De, ha jól értem, inkább valami olyasmire gondolsz, amiről nem szeretnék leszokni.

    Igen, pontosan. Olyasmire, ami hozzátartozik ahhoz, hogy jól érezd magad az életben.

    Akkor azt mondanám, hogy szeretek jó, különleges éttermekbe járni és finom borokat kóstolni. Rendszeresen olvasok is a témáról, a fine diningról, gasztronómiáról, borászatokról. Figyelem, hogy merre, mi nyílik és milyenek a visszajelzések. A jó helyeket, ha van lehetőségem, ki is próbálom. Szerintem az igazán igényes helyeken a gasztronómia, a kreatív és elhivatott háttérmunka, tehát maga a vendéglátás is tud úgy hatni, akár a művészet. Ezt tényleg szeretem. És túl sokat költök a dobozos zéró kólákra is.

    Szerző: Kazimir Annamária

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram