Csak Demeter Szilárd pályázott a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetésére

Egyedül a jelenlegi főigazgató, Demeter Szilárd pályázta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői posztját.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel azt közölte: a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázati felhívás benyújtási határideje november 16-án 17 órakor lejárt.

“A vezetői posztra egyetlen pályázat érkezett, benyújtója Demeter Szilárd Csaba” – írták a közleményben.

Az érdektelenség azért figyelemre méltó, mert csaknem egy hónappal ezelőtt, amikor Demeter Szilárd bejelentette, hogy megpályázza saját posztját, mintha maga is számolt volna azzal, hogy nem folytatja, és a Mandineren keresztül üzent az érte aggódóknak: „Hál’ Istennek az identitásom nem pozíciófüggő”. Akkor felidézte, hogy ezelőtt öt évvel, 2018 decemberében kezdte a munkát a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és 2019 februárjában pályázat útján nyerte el a főigazgatói tisztséget. 

„Vagyis elemi matematika: lejár az öt év. A fenntartó minisztérium annak rendje és módja szerint tehát kiírta az új mandátum elnyeréséhez szükséges pályázatot” – összegezte, hogy mit gondol a mostani pályázatról, és úgy folytatta, a pályázat nyitott, bárki nevezhet, aki megfelel a fenntartó által megfogalmazott feltételeknek.

Forrás: Népszava, Színház Online