gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Csákányi Eszter: „Úgy lehet, és úgy érdemes túlélni, hogy értéket csinálok”

    2023. május 6., szombat 08:03

    Az Örkény Színház Kossuth- és Jászai-díjas színésznőjét, Csákányi Esztert kérdezte a Deszkavízió oldalán Steindl Gabriella. 

    Csákányi Eszter / Fotó: Örkény Színház, Znamenák István

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Nemrég mutatta be az Örkény Színház a Várományos című darabot, mellette 10 másik előadásban játszik. Arról szólva, hogy bírja ezt, Csákányi Eszter elmondta: „Ne viccelj, tudod, hogy Molnár Piroska hány előadásban játszik? Munkamániás vagyok, bár tény, hogy most már sokkal fáradékonyabb. És jóval szigorúbb is vagyok magamhoz, mint az elmúlt években. Például a nyarat már nem dolgozom végig, arról már szó sem lehet. Tudni kell, hogy hol vannak a határok. Sokkal kegyetlenebb vagyok, de engem tényleg ez éltet.”

    Annak kapcsán, hogy egy önálló esttel is jelentkezett, kifejtette, az önálló est mindig akkor alakul, amikor van egyfajta hiányérzet az emberben: „Jött a pandémia, és úgy éreztem, hogy még valamin gondolkodnék, de ne legyen ének és ne legyen csak próza. Akkor feljött ez az emlékem, a Barisnyikovval való találkozás, és ebből lett az önálló estem, Amikor találkoztam Barisnyikovval címmel. (…) 16 órát utazott, hogy lássa az előadásunkat (a Titkaink c. produkciót New York-ban), majd meg is hívta, és elképesztően bánt velünk. Imádott minket, vacsorát, búcsút szervezett, hajnalban indult a repülőnk, kijött a reptérre. Ez a találkozás nekem nagyon erős volt, rengeteget adott. Amikor felmentem hozzá a bemutató után, az volt az első kérdése, hogy „miért nem hagyta magán a bajszát?” A Titkainkban játszok egy férfiszerepet bajusszal, és az önálló estemet is ezzel a mondattal kezdem, csak az elején még nem nagyon értik, ami aztán az egész darabot végigkíséri. Sokat gondolkodtam, hogy ebből a találkozásból hogyan csináljunk előadást. A tánc is izgat, és még valahogy fel tudom a lábam emelni. Jó kiindulópont volt Bodor Johanna könyve, ami az emigrációról szól, és Barisnyikov, aki szintén emigrált Amerikába, és nagyon sok a történetükben a hasonlóság. Egyre jobban erősödött bennem, hogy egy idősödő, de erős nőről készüljön egy este.”

    Csákányi Eszter arról is mesélt, amikor vége lett a Krétakörnek, rettenetesen sajnálta, hogy nem marad együtt a csapat, hosszú ideig képtelen volt utána máshova tartozni. A Terápia című sorozatban való szereplésekor találkozott Mácsai Pállal, aki az igazgatója lett: „De bárhol voltam mindig nagy szerencsém volt, mert mindenhol nagy formátumú rendezőkkel dolgozhattam. (…) olyan társulatban vagyok, ahol olyan munkákat csinálunk, amiknek számomra is az ízlésemnek megfelelő értéke van. Ezzel tudjuk képviselni azt a minőséget, amit teljesen próbálnak megkérdőjelezni, ez a legfájdalmasabb az egészben. Úgy lehet, és úgy érdemes túlélni, hogy értéket csinálok. Mert lehet értéket csinálni, akkor is, ha nyilvánvaló, hogy szűkülnek a lehetőségek. De tudom és látom, hogy van rá igény” – tette hozzá.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram