„A két színész – Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó – súlyos állapotban, hosszú és bonyolult műtétek után fekszik a kórházban. Hogy lépnek-e színpadra valaha, kérdés. És eközben a Nemzeti Színház igazgatója és a kultúráért is felelős miniszter hitvány komédiát csinál az esetből” – írja a Revizor oldalán Csáki Judit kritikus.

A teljes írás itt olvasható.

Részlet:

(….)

A tragédia és a lemondás bejelentése között eltelt bő két nap, vagyis elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy a Csák-féle vegykonyhában (Rogán, esetleg Orbán és persze Vidnyánszky közreműködésével) összeüssenek egy hitvány színjátékot. Ami nagyjából úgy néz ki, hogy Vidnyánszky bejelenti a lemondását, Csák nem fogadja el, majd Vidnyánszky vezetésével, felügyelete alatt és esetleges közreműködésével lefolytatnak egy szakértői vizsgálatot a felelős, vagyis Vidnyánszky ellen, megállapítják, hogy mégsem felelős, és minden marad a régiben. Kivéve a két színészt. Meg a többit. Ők nem a régiben maradnak.

Tudom én, hogy itt a jog a politika játékszere, de naivan azt hittem, ennek tán van határa. Azaz: ha egyszer Vidnyánszky mint a színház vezérigazgatója, a jog szerint egyértelműen felelős a tragédiáért, ebből minimum egy felfüggesztés következik, és az, hogy a lábát sem teheti be a színházba addig, amíg egy külső, független vizsgálat be nem fejeződik. Senkivel nem beszélhet, senkit nem befolyásolhat. Csák pedig, aki ebben a történetben nem csak miniszternek, hanem embernek is rendkívül hitvány, rajta tartja a szemét a folyamaton, de nem szól bele, nem befolyásolja magát a vizsgálatot.

Nem létezik olyan vizsgálat, amely a felelősség alól fölmenti a vezérigazgatót. És nem létezik olyan helyzet, hogy egy, a tragédiáért felelős vezérigazgató továbbra is vezérigazgasson. Legalábbis egy jogállamban – vagy inkább civilizált országot mondanék – nem történhet ilyesmi.

De nálunk – nálunk meg fog történni. Mert Vidnyánszky a legfőbb Vidnyánszky, a színházi élet mindenható ura, ő fújja a színházi passzátszelet, és ha túl erősen fújja – márpedig túl erősen fújja –, hát bekövetkezik a tragédia.

(…)

Utóirat: a NER intézményvezetőinek morális állapotát pompásan tükrözi az az akció, amelyben egymás sarkára lépve kérlelik Vidnyánszkyt maradásra, illetve Csákot arra, hogy ne fogadja el a lemondást – de a sérült művészekről egy szót sem ejtenek.”