Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Csányi János a Vígszínházi pályázatról: „Összegző pillanatban vagyok”

    2020. március 1., vasárnap 09:04

    Emelné a létszámot, miközben klasszikus formában építené újjá a Vígszínház társulatát az igazgatói munkakörre pályázó Csányi János. A jelenleg is művészeti területet vezető aspiráns szerint új színházművészeti modell kell a Vígnek, mely az új vezetők összefogásával és a jelenlegi társulattal valósítható meg.

    A teljes interjút Itt olvashatja.

    “Nem nehéz észrevenni, hogy több mint 10 éve nem pályáztam színházigazgatásra. Ennek számos oka volt, miközben jelenleg is igazgató vagyok a Színház és Film Intézetben, emellett egy nagy költségvetésű magánberuházást ügyvezetek, egy nemzetközi koprodukciós filmnek vagyok a producere, és most járt le a Református Egyház alapítványában az elnöki mandátumom. Nincs hiányérzetem, nem igazgatásra vágyom. 12 év színházigazgatás, sőt, két hivatásos színház alapítása már egyébként is mögöttem van. Az életem alakulása és az eddig összegyűlt szakmai tapasztalataim miatt úgy éreztem, hogy van mit mondanom egy nagyszínházi pályázattal, és amikor a Vígszínház belső összefüggéseit megismertem, úgy láttam, hogy erre szükség is lenne” – fejtette ki a Színház.org interjújában Csányi János.

    118 oldalas pályázatáról szólva elmondta: “Csak a megvalósítható terveket írtam le, azokat, amiket igazgatóként már kipróbáltam valahol. Tudom, hogy ebben a pályázatban számos olyan művészeti és működési fejlesztés leírása szerepel, amelyek nem megszokottak. Ez egy lehetséges új színházművészeti intézménymodell – ha van olyan, akinek a médiazajban a tartalom is felkelti az érdeklődését. A Vígszínház kifejezetten innovatív múltjára és a lehetséges jövőjére méretezett szakmai innovációk. De minden fontosabb fejlesztés mögött tapasztalatok vannak.”

    Úgy gondolja, hogy az ország egyik legnagyobb előadóművészeti intézményéről van szó, ahol közel 2 milliárd Ft támogatást használnak fel, ezért a nyilvánosság a társulat és a közönség felé is szakmai és erkölcsi kötelesség. “Egyébként is egy összegző pillanatban vagyok, 25 éve vezetőként dolgozom, ami elég nagy idő. Sokrétű, több művészeti ágazatot, oktatást és a vállalkozási területet érintő tapasztalat gyűlt össze bennem. Ezt neveztem az előbb a Vígszínházra kidolgozott szakmai innovációknak. Pl. a TV filmelőállítás a színházban. Ezt két éve “A Bárka újra-alapítása” c. tanulmányomban írtam meg részletesen. Mint hallom, ma már többen is a bevezetésében gondolkodnak. Be kell emelni a filmgyártást a színházi munka kiegészítő vállalkozási tevékenységei közé. Én több mint két évtizede dolgozom ezen. Pályám kezdetétől, azaz az egykori Bárka óta – ahol pl. a Cseh Tamás életműsorozat TV filmre átültetését készítettük el a ’90-es évek végétől, vagy később Debrecenben, amikor filmstúdiót tudtunk berendezni a Csokonai Színházban, és rögtön az első évben játékfilmet gyártottunk – erre törekszem. Később ezért alapítottam a Színház és Film Intézet oktatási tevékenységét is mind a két ágazatra. A pályázatból kiemelném az Alkotóműhely koncepcióját, amivel a teljes szakmai tevékenység alapját tervezzük létrehozni, forgatókönyv- és drámaírók, zeneszerzők, színház- és filmrendezők, tervezők társulati szerződtetésével. A Vígszínházat részben az ősbemutatók színházaként látjuk magunk előtt, aminek a részletes kifejtése a pályázatban szerepel. De kiemelést érdemel a nyári időszak modern orfeum-színház terve, ami a fővárosi turisztikai igényekkel és a budapesti polgárság kitapintható új igényével is egybe esik. Ehhez elkülönített vállalkozásként saját vendéglátó tevékenységet kívánunk kapcsolni. Aztán ott van a Pannónia utca másik végében lévő RAM-mal együtt tervezett turnészínházi ágazatunk, hogy a kisvárosokba is eljuthassanak minőségi produkciók. Említhetném a V4-es COMET együttműködési tervet, aminek előzményei a 16 évvel ezelőtti alapításáig nyúlnak vissza, vagy a pályázatban leírt nagyobb szakmai fesztiválok terveit. Ahol egy olyan produkciós menedzsment van, mint amire a Vígszínháznak szüksége lesz, ott egy-egy fesztivál szakmai vállalkozásként megszervezése is lehetséges” – számolt be Csányi János.

    A jelenlegi Vígszínház telt házzal üzemel. Ennek kapcsán kifejtette: “Telt házzal, de az elmúlt két évben egyre kevesebb előadással, és ami az egyedül fontos adat, egyre kevesebb nézővel. Nagyságrendekkel fogy a Vígszínház közönsége. A színház adatokat biztosított az igazgatói pályázathoz, amiben benne volt a 2019-es fizetőnéző szám is. Hiába az utólagos bűvészkedés a számokkal. A 2017, 2018 és 2019-es látogatottsági adatok folyamatosan esnek, az elmúlt 2 évben majdnem 36 ezer fővel csökkent a Vígszínház közönsége. Ez tény. Ahogy nagyságrendekkel csökkentek a saját bevételei is. Nem a bérlet- és jegybevételek, hiszen az árakat megemelték, hanem az összes saját bevétel. A lényeg éppen ezekben a részletekben van. A Vígszínháznak a jegybevételen kívül ma semmilyen más bevétele nincs. Ez döntő a jövőre nézve, mert nem várható, hogy az állam vagy a főváros tovább emeli a támogatásokat. Mi lesz, ha nem emelkedik a finanszírozás, miközben minden másnak emelkedik az ára? Költői kérdés. A fejlesztésekhez is többletforrás kell, nem beszélve a szükséges fizetésemelésekről, amihez arányaiban a legtöbb pénz, legalább 700 millió Ft szükséges. Miből lesz erre forrás, ha nem a jegybevétel feletti saját bevételekből? Ezek azonban ma hiányoznak. Ezt létre kell hozni. Ezért van szükség a korszerűsítésre és a saját szakmai vállalkozások létrehozására” – vélekedett Csányi János.

    A teljes interjút Itt olvashatja.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram