A kecskeméti közönség szavazatai alapján a színház idei gálájának legjobb színésznő, legjobb színész és legjobb kisszínházi előadás díja is egy családban landolt. Csapó Virág és Kocsis Pál számtalan emlékezetes szereppel a hátuk mögött közel 30 éve állnak a színpadon, a magánéletben pedig 20 éve alkotnak egy párt. A művészeket a Baon.hu kérdezte.
A teljes interjút itt olvashatja.
A kérdésre, melyek voltak az elmúlt 30 év főbb állomásai, Csapó Virág elmondta: “Kecskemét előtt nekem csak egy bölcsőm, műhelyem volt, ez pedig a kaposvári színház, így én inkább bizonyos szerepekhez, előadásokhoz tudom kötni a szakmai életem alakulását. Azokhoz, amelyek által annyit fejlődtem, annyit változtattak rajtam, hogy azt éreztem, érdemes volt a színészetbe fognom. Az első ilyen a Murlin Murlo, amit Rale Milenkovic szerb színész-rendező állított színpadra. Ezt követően éreztem úgy, hogy a szakmai ranglétra alsó fokára már felléptem. A második nagyon emlékezetes darab A sötétség hatalma Keszég László rendezésében, amiben Palival mindketten játszottunk. Később, a számomra nagyon tetsző anyaszerepbe érve, a Rusznyák-féle Tóték jelentett nagy mérföldkövet, amit már Kecskeméten az új Kelemen László Kamaraszínházban mutattunk be prózai darabként”.
Kocsis Pál úgy fogalmazott: “Én nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen nem igazán volt olyan szerep az elmúlt harminc évben, amit úgy kellett vállalnom, hogy nem éreztem jól magam benne. Akad viszont néhány, amiről rögtön tudtam, hogy hallatlan sokat számít a szakmai fejlődésem szempontjából. Érdekes módon ezek nem feltétlenül a legnagyobb közönségsikert arató előadások, vagy a legdíjazottabbak. A legelső ilyen Kleist: Heilbronni Katicájában Vihar Frigyes, Sugár grófja, a férfi főszerep. Nem volt annyira magával ragadó a darab, viszont a szerep olyan kihívások elé állított, amelyek meghatározták, hogy merre megyek tovább. Az előadás konkrétan egy majd félórás monológgal kezdődik. Azt megcsinálni igazán kemény munka volt. Az Ascher Tamás által rendezett Erdőben 32 évesen kaptam meg a drámai színész, Szomorov szerepét, a partnerem pedig a nálam tizenöt évvel idősebb, fantasztikus és tapasztalt színész Kovács Zsolt lett, Vigovként. (…) Rusznyák Gáborhoz is több hasonló élményem kötődik, az egyik az Oidipusz király, ami szerintem az egyik legjobb előadás, amit valaha láttam. A másik pedig a Miskolcon megrendezett Sirály, amiben nagy örömömre Trigorin szerepét szánta nekem. (…) Számomra két fontos szegmense van még a pályának. Az egyik, hogy eleinte csak óraadóként, később viszont már osztályfőnökként tanítottam Kaposváron. Ez egy nagyon komoly öt évet ölelt fel, amiből csak másfelet töltöttem a városban, a többit Miskolcról, illetve Kecskemétről kellett megoldanom, sokszor Virág is besegített. A másik szenvedély, amivel olykor kacérkodom és csinálom is, ha engedik, a rendezés. (…)
Csapó Virág arról is beszélt, amikor megnézi egy új évad leosztását nem a darabokat figyeli, hanem azt, hogy kik jönnek rendezni: “Nagyon szerencsésnek tartom Palit, hogy idén például Horváth Csabával dolgozhatott az Amerikai Elektrában. Ha ilyen kaliberű rendezőt kapok, akkor azt mondom, hogy a darab vagy a szerep már szinte mindegy is számomra, mert annyira megbízom a szakértelmében. A szakma iránti bizalom mostanában ilyen irányba fejlődött bennem”.
Kocsis Pál elmondtam, számára a színház egy komplex, valós életté válik abban a percben, amint a munka elkezdődik, egészen a végéig: “Ahogy a régi szovjet mese címében is van, Mindent tudni akarok! Persze ha csak végrehajtóként kezelnek, akkor is meg tudom csinálni a feladatot, de a munka öröme már elveszik. Abban a pillanatban, mihelyst nem érzem magam alkotótársnak, már csak melózok. Remélhetőleg tudom úgy csinálni, hogy ne vegyék észre, de őszintén szólva, ezt nem hiszem.”
Arról szólva, mi a kapcsolatuk titka, úgy nyilatkoztak: “Sok színész mondja, hogy kifejezetten jó neki egy civil társ mellett. Számomra éppen a közös hivatás jelent egy hatalmas kapcsot. Főpróbahéten nem kell magyarázkodnom, hogy miért vagyok teljesen más állapotban vagy miért nem tudok felkelni csak délben esetleg. Másrészt hatalmas támaszt is nyújtunk egymásnak” – fogalmazott Csapó Virág.
Kocsis Pál pedig hozzátette: “Virág harcos típus. Én kevésbé tartom magam annak, de azért tudok diktálni. Élénk a viszonyunk, nem unatkozunk egymás mellett. (…) A családom hatalmas erőt és kitartást adott, ma már tudom, hogy értük bármit megoldok. Mindennél fontosabb az ő létezésük.”