gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 24., péntek
    banner_bigBanner4

    Csató Kata a Freeszfe aukciójáról: „A bevétel minden várakozásunkat felülmúlta”

    2021. december 20., hétfő 08:10

    „A bevétel minden várakozásunkat felülmúlta, mérhetetlenül megtisztelőnek tartjuk a támogatást és nagyon hálásak vagyunk érte. Mindez nagyon fontos jele annak a kiállásnak, ami még mindig övez minket és annak a szimpátiának, ahogy az emberek szorítanak nekünk, hogy sikerüljön végrehajtani kitűzött céljainkat” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Csató Kata, a Freeszfe Egyesület elnöke a nemrégiben lezárult jótékonysági aukiójukróa.

    Azt is elárulta, az aukcióra regisztrálók 9 százaléka Magyarországról licitált, voltak közöttük magánemberek és olyanok is, akik intézményeket képviseltek.

    A befolyt összeget teljes egészében vizsgafilmek és előadások elkészítésére, vagyis az egyesület tehetséges hallgatóira fordítják majd. Azonban a mostani bevétel bármilyen nagy is, csak részben fedezi a jövőben várható kiadásaikat.

    „A vizsgaprodukciók összege körülbelül 100 millió forint, ebből sikerült most több mint 19 milliót előteremteni támogatóink segítségével” – magyarázta Csató Kata.

    Az SZFE-n induló hatszor hatos filmes csoport (amelybe a rendezők, forgatókönyvírók, operatőrök stb. egy évfolyamon tanulnak) 36 diákjából 34-en folytatták tanulmányaikat az Egyesületben – az ő 6 vizsgafilmjük mellett a végzős MA rendezők és operatőrök 7 diplomafilmje vár még megvalósításra. A színházi részlegen 6 élőszínházas rendező és 6 bábrendező tanul, akiknek el kell készíteniük gyakorlati diplomamunkájukat.

    Épp ezért a szervezet köszönettel veszi a további felajánlásokat és tovább folytatják a gyűjtést is. A www.axioart.hu művészeti licitoldalon tovább folytatódik az aukció december 14. és január 14. között. 36 tétel vár még eladásra, többek között Tompa Andrea és Falus András dedikált könyvei vagy Závada Pál kézirata.

    Forrás: Magyar Narancs, Freeszfe Egyesület

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram