Modellváltást tervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Palkovics László miniszter azt mondta az átalakítással kapcsolatban: az új működési modell célja az egyetem hazai és külföldi elismertségének növelése, a nemzetközi összevetésben is színvonalas, korszerű képzés feltételeinek biztosítása.
Az egyetem oktatói, jelenlegi és volt hallgatói illetve számos szakmai szervezet, elismert művész tiltakozik a sürgetett modellváltás ellen (tehát nem a modellváltás ellen, hanem az ellen, hogy más művészeti egyetemekkel ellentétben a Színművészetinek már szeptember elsejével alapítványi formára kell váltania és ennek részleteiről eddig erről nem egyeztettek az egyetem oktatóival, diákjaival).
Az Origo ennek kapcsán színházigazgatókat kérdezett, milyennek látják a Színművészetiről kikerült hallgatókat.
Forgács Péter, a győri Nemzeti Színház igazgatója azt mondja, hogy a budapesti Színművészetin végzett színészek nem nagyon akarnak vidékre jönni: “Már az is sokat elárul a helyzetről, hogy a fővárosi egyetemről nagyon kevés fiatalt lehet lecsábítani vidékre, még egy ott működő Nemzeti Színház esetében is – mint amilyen a győri színház. Nálam is kevesen vannak. Az új, pályakezdő társulati tagok inkább a kaposvári tanintézetből kerülnek hozzánk. Akik mégis Budapestről érkeztek hozzánk, azok szakmailag rendben voltak – egy-két kivételtől eltekintve. (…)”
Cseke Péter, a kecskeméti Nemzeti Színház igazgatója igazgatása során találkozott hihetetlenül tehetséges és bántóan tehetségtelen, Színművészetit végzett, fiatal színésszel egyaránt. Ugyanakkor alapvetően nem érti, hogy a Színművészeti vezetői miért nem örülnek a modellváltozásnak: “Szerintem nem lehet általánosítani ebben a kérdésben. Volt olyan, aki hozzánk kerülve csillogóan tehetségesnek mutatkozott, és akadt, akiről utólag derült ki, hogy amire képes, az maga a – elnézést a szóért – „pusztulat.” A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása kapcsán pedig a saját tapasztalataim jutnak eszembe. Én, ha egy változás előtt állok, akkor általában megvizsgálom, átgondolom, hogy vajon mindent megtettem-e azért, hogy az általam addig nagyon jónak érzett helyzet megmaradjon. Ha úgy találom, hogy igen, de mégis változtatni kell, akkor optimista alkatként azt gondolom: a változás mindennel együtt sok pozitív lehetőséget is magával hozhat. A Színművészeti Egyetem alapítványi formában történő működtetése is számtalan jó dolgot hordozhat magában, különösen, ha kellő nyitottsággal kezelik a helyzetet. Én biztos szólni fogok, ha úgy látom, hogy az ottani változás rossz irányba fordítja a dolgokat”.
Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója arról beszélt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem voltaképpen levegőnek nézi a vidéki színházakat: “Sokkal jobbak a tapasztalataim a kaposvári egyetemmel. Múlt évben két ott végzett hallgató szerződött a társulatunkhoz, idén pedig négy. A fővárosban már több éve vizsgákat sem nézek, ami nem csupán az én hibám. Hanem annak a rendszernek is felróható, amely fókuszon kívül helyezi a vidéki színházakat. (…) Tény, hogy anyagi szempontból viszont több lehetőség van a fővárosban – ott készülnek a reklámok, szappanoperák, egyebek -, de én azt gondolom, hogy normális esetben az ember másfajta késztetésből választja hivatásául a színészetet.”