Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 4., szombat

    Cseke Péter: “Igyekszünk bizakodni, reményt adni, hiszen ez a színház egyik fő feladata”

    2020. március 23., hétfő 06:27

    A koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedések következményeiről és a színház előtt álló alternatív előadási lehetőségekről nyilatkozott Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója.

    A baon.hu interjújából:

    A bejelentés után azonnal összehívtam egy társulati ülést, ahol a kollégákkal átbeszéltük ezt a rendkívüli helyzetet. Szerencsére a mi generációnk nem élt végig világháborút, így ez a fajta veszélyhelyzet mindenkinek ismeretlen terep, ugyanakkor tájékoztattam őket, hogy a színház vezetősége nap mint nap követi és értékeli a fejleményeket, hogy ezek fényében hozhassunk meg minden érdemi döntést. (…) Úgy éreztem, hogy felelős színházigazgatóként akkor döntök jól, ha március 17-től teljesen lezárjuk a színházat, hiszen az emberi élet megóvása mindennél fontosabb. Nincsenek tehát próbák, és az épület is kiürült” – fejtette ki Cseke Péter, aki mindenkitől fegyelmet és kitartást kérte, hiszen színház mindig volt és lesz is, csak a formája változik. “Nekünk pedig most az a feladatunk, hogy megtaláljuk ezt az új formáját” – tette hozzá.

    Arról is beszélt, mivel a színházak jelenleg zárva tartanak, így nincs lehetőség a jegyek visszaváltására, de amint újra megnyitnak, napirendre kerül ez is. “Az időm nagy részében más színházigazgatókkal egyeztetve teszünk javaslatokat és ötletelünk a lehetséges megoldásokon.

    A cél, hogy olyan koncepciót találjunk, ami mindkét félnek, tehát a közönségnek és nekünk is a legkevesebb lemondással, hátránnyal jár” – árulta el az igazgató.

    A közalkalmazotti viszonyban lévő művészek bérezése megoldott, de nem akarja elengedni azoknak a kollégáknak a kezét sem, akik csak megbízási szerződéssel dolgoznak náluk. Tárgyalnak a közvetítések technikai és jogi feltételeiről, és indult emellett egy kezdeményezésük, a nézők napról napra betekintést nyerhetnek egy-egy színművészünk hétköznapjaiba, aki megosztja gondolatait a követőkkel és elmeséli, mivel telnek a felszabadult órák. 

    “Igyekszünk bizakodni és reményt adni, hiszen ez – különösen az ilyen nehéz időkben – a színház egyik fő feladata. És mivel optimista vagyok, azt gondolom, hogy rövidesen újra megnyílnak a kapuink, és felmegy a függöny” – nyilatkozta Cseke Péter a baon.hu-nak.

    A színházat ért gazdasági veszteség mértékét most még csak tanulják, modellezik, magyarázta Cseke Péter az Infostartnak, arra is kitérve, hogy nagy az egyetértés a szakmán belül, hogy össze kell fogni, és át kell adniuk egymásnak a tapasztalatokat a színházigazgatóknak.

    Így az interneten keresztül napi kapcsolatban állnak, megosztják, hogy épp mivel foglalkoznak, miben várnak esetleg tanácsot, vagy segítséget: „ez nagyon szépen és klasszul működik, miután a vidéki színházaknak van egy szövetsége Oberfrank Pál vezetésével, így sokat tanulunk egymástól.”

    Az igazgató úgy véli, a jelenlegi járványhelyzet után sok mindent át kell majd értékelni, de nem kizárólag a színház és a közönség kapcsolatán belül, hanem magánemberként, országosan is.

    Cseke Pétet azt is megjegyezte, a színház egy csodálatos nagy varázslat, ami több mint 2500 éve működik, amit már sokszor féltettek különböző médiumok megjelenésével, de

    a színház köszöni szépen, 2020-ban is, ha épp most nem is, de nagyon jól működik és telt házzal megy.

    És úgy véli, ezt a „gyönyörűséget” a közönség is átérzi, hogy estéről estére rengeteg ember együtt tud örülni, együtt tud sírni és bizonyos katarzist átélni. Ami pedig semmi mással nem helyettesíthető, ezért is gondolja, hogy a nézők is megfelelő empátiával viseltetnek a színházak gondja iránt.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -