Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Cselényi Nóra jelmeztervező: „Minden egyes színdarab új próbatétel”

    2021. augusztus 21., szombat 06:22

    Cselényi Nóra Jászai Mari-díjas jelmeztervezővel, a kaposvári Csiky Gergely Színház legújabb örökös tagjával beszélgetett a Sonline.hu.

    Cselényi Nóra jelmeztervező Miskolcon született, 1974-ben zeneművészeti konzervatóriumot végzett. 1973–1975 között a miskolci amatőr színház, a Manézs tagja volt, még nagybőgőzött is egy-egy darabban. A kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdetben csoportos szereplőként lépett színpadra. Miközben a színész I minősítésért rajtolt, egyre több időt szánt a jelmezeknek is.

    Szerencséjének tartja, hogy akkoriban Keserű Ilona pécsi festőművész is tervezett jelmezeket Kaposváron, így sokat tanulhatott tőle. Az első jelmezhez érdekes történet fűződik:

    „Lázár Kati tudta rólam, hogy szívesen vásárolgatok a társulat tagjainak, és megígérte, ha egyszer rendez, akkor velem tervezteti meg a jelmezeket. 1985-ben színpadra állította a Bernarda Alba házát, és ebben kiderülhetett, hogy valóban van affinitásom a jelmezekhez. (…) Boldog vagyok, hogy itt lehetek 1975 óta. Nagyon szeretem ezt a várost és az otthonomnak érzem. A színház az életem…” – fogalmazott Cselényi Nóra, aki nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy örökös tag lett Babarczy László, Tóth Béla, Molnár Piroska, Spindler Béla, Hunyadkürty György és Székely György után.

    Cselényi Nóra vallja: a jelmeztervezés kiszolgáló művészet. Az anyagnak, a fazonnak, a stílusnak, a színnek egyaránt dramaturgiája van, de az emberben ez már egy idő után összeáll. Segítségei a varrodák, ahol nem átlag női és férfiszabók, hanem színházi szabók dolgoznak, akiknek naponta szükség van a kreativitásukra. Már fél szavakból is értik egymást.

    A jelmeztervező természetesen a színészek ruhapróbáin is részt vesz és ott korrigál, ahol kell. Nem a színésztől, hanem a szereptől függ, hogy milyen jelmezt készíttet, de figyelembe veszi a színészek egyéniségét is, meg azt, hogy tudjon a ruhában az asztal alá bújni vagy éppen táncolni, s ne szakadjon végig rajta a szűk szoknya vagy nadrág.

    A kérdésre, egy-egy jelmez okozott-e bármilyen próbatételt, azt felelte: „Minden egyes színdarab új próbatétel és új kihívás. A munkáim során – volt belőlük több tucatnyi –, mindig azon dolgozom, hogy a legjobban szolgálhassam az előadás mondanivalóját, a rendezők koncepcióját és segíthessem a színészt karakterének megformálásában. Ez azonban nem mindig megy zökkenőmentesen, néha sokat kell gondolkodni az ideális megoldásokon, de szerencsére eddig még sikerült.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram