Bár már öt éve nem állt színpadon, idén három díjjal is kitüntették. Mégsem csupán a múltat idézte fel Karafiáth Orsolyával a Magyar Narancsban, a sorsfordító pillanatok és személyes emlékek felidézése kapcsán terveiről is szó esett. Lapszemle.
Cserhalmi György az interjúban azt is megemlítette, hogy még mindig évi 4 millió színházjegyet adnak el Magyarországon: „Persze ebben benne vannak azok, akik sokat járnak színházba, de a szám magáért beszél. Erős az igény még mindig a szabad színházra. És amelyik színház nem szabad, azt elkerülik, elutasítják. Talán ez lehet valami elégtételféle a mi életünkben. A színházak, amelyekből bennünket kirühelltek, tök üresek. Őket a nézők rühellték ki. (…) Mindig gyanús: magán röhög ez vagy rajtam?
Aki jól csinálja, az veszélyes. Vidnyánszkyék kolbásznak néztek egy karót, és lenyelték egészben. Aztán nem tudták megemészteni, hát úgy maradtak.
Nem is olyan rég, a nemzet színésze választás miatt összefutottunk. Kínos két mondat repült oda-vissza. Megpróbáltunk mosolyogni, neki is repedt a bőr az arcán, nekem is. Itt már nincs se jó gesztus, se jó mondat. Csak kölcsönösen gonosz gondolatok.”
Nemrég azt mondta, a növendékek egyenesen szerencsések, hogy mindezt átélhetik: „Ez egy zabigyerek kor: ez a korszak olyan, mintha a harmincas évek frigyre lépne a hatvanas évekkel. A gyerek, akit nevelünk, ugyanúgy hajaz Horthy Miklósra, mint Kádár Jánosra. Dermesztő a szituáció, ebből csak okulni lehet. A fiataloknak el kell gondolkodniuk azon, hogy engednek-e majd még egyszer maguk köré egy ilyen világot kiépülni. A történelem nem direktben tanít. És ezek felettünk ki fognak feküdni. (…) A fiatalok meg, mint a kagylók, kiizzadják majd a gyöngyeiket. Előbb-utóbb mindig megtörténik. Ha csak a színházat nézzük: a mi szakmánk idestova háromezer éves. És még mindig elpusztíthatatlanul jó állapotban van. Hogy néhány szellemi bugris most tombol, attól a szakma még nem fogja összeszarni magát.
Ami pillanatnyilag van, az valóban gyalázat, de ez a háromezer év úgy lerázza ezt magáról, mint kutya a vizet. Persze azt nem mondom, hogy a színház most nincs zavarban. A pandémia után jött a háború. És nincsenek válaszok. De nagyon sokan gondolkodnak. És ez jó. Nem tudjuk, mi a jó színház, de sokan törekszünk rá.”
Ösztönös színésznek tartja magát, mégis Esterházy a kedvenc írója, bár Petri meg a kedvenc költője. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: „Nem vagyok analitikus típus, képtelen vagyok bárkit elemezni, még a szerepeimet se szoktam. Aljasan zsigeri színészalkat vagyok. És szerintem az intellektualitás is valahol a gyomorban, a zsigerekben van. Áradni kell. Nem tudom, a tehetség hol lakik az emberben, és az is biztos, hogy ez a szakma csak részben tanulható.”
A beszélgetés. során az is szóba került, miért épp most kapta meg a Hazám és a Radnóti antirasszista díjakat: „Amikor jó pár éve a zsidó állam kitüntetett a toleranciadíjjal, akkor azt a következetességemmel indokolták, hogy mindig ugyanazt mondom. Azóta sem beszélek másképp. Talán ebben a díjözönben az is benne van, hogy a betegségem miatt mindenki fél a posztumusztól. De hát eszem ágában sincs meghalni.”
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Szerző: Karafiáth Orsolya
Cím: ,,Lenyelték egészben” / Magyar Narancs 2022.09.22 – 28,29,30. oldal