gate_Bannergate_Banner
Centrál SzínházSzacsvay LászlóKorcsmáros GyörgyTextúraZávada Péter
  • facebook
  • instagram
  • 2022. november 30., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Cserhalmi György: “Annyira betojtak, hogy elhatárolódtak a beszédemtől – azóta röhögök”

    2021. szeptember 2., csütörtök 09:28

    Ahogy arról beszámoltunk, az 1948-ban született Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze kilenc évvel ezelőtt már az MMA levelező tagja lett (színházművészeti tagozat), most pedig Állj ki vagy címmel mondott székfoglalót.

    Cserhalmi György

    Nagy vihart kavaró székfoglaló beszédéről kérdezte a színművészt az Index. Cserhalmi saját bevallása szerint nem kívánja nyilvánosságra hozni a teljes szöveget, nehogy politikai célokra használják. 

    Cserhalmi György a kritikus hangú beszédben többek közt azt fogalmazta meg:

    A hatalom ma is egyféleséget akar, egy olyan masszát, amelyből egyformára lehet szaggatni az itt lakókat, és ha ehhez nem hasonultok, akkor nem vagytok jó honleányok és honfiúk. Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi. 

    Mindezt mondta ahhoz kacsolódóan, hogy kiállt a korábbi Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett, ahol az oktatás „okos, értékes, érzéki, európai” volt. Megfogalmazása szerint „kell a változás, de csak olyan, ami velünk átbeszélve, a mi egyetértésünkkel történik, minden más történés nemcsak hasonlít az erőszakra, hanem maga az erőszak, mégpedig a leggonoszabb időket idézi. Ne menjünk ebbe bele, ez egy rossz út rossz állomása, amely nemcsak a jövőnkre hoz szégyent, hanem a múltunkra is, a jelent pedig elviselhetetlenné teszi.”

    A Nemzet Színésze Sára Sándor kérésére vállalta az MMA-tagságot. Az Indexnek erről úgy nyilatkozott: “Bent voltam Sanyinál a kórházban, amikor már nagyon rossz állapotban volt. Jóban voltunk, csináltunk együtt filmeket, egy tájon laktunk, úgy gondoltam, ha így szeretné, annak oka van. Utolsó kívánságnak fogtam fel, persze nem az volt, még élt talán három hetet.”

    Arról szólva, hogyan tud használni azzal, hogy tag lett, elmondta, összeállt erről a fejében valami, de az akadémia “betonfejű csapat”.

    “Tegnap is nagyon kellett nevetnem, és még most is nevetek, amikor eszembe jut: annyira betojtak a beszédemtől, hogy elhatárolódtak tőle. Hányat is írunk, 2021-et? Istenem, teljes Szabad Nép-félóra volt, röhögtem nagyon” – nyilatkozta Cserhalmi György.

    A kérdésre, lát-e arra esélyt, hogy befejeződjön “az atomizálódás”, enyhüljön az egymás elleni fenekedési kényszer, hogy végre észhez térünk egy kicsit, azt felelte: “Nem térünk észhez. Viszont elég jóban vagyok a fiatalsággal, és azt tapasztalom, hogy ők nem engedik magukat egymásra uszítani. Tudom, hogy az egész kaposvári csapat ott volt a Vas utcai egyetem mellett. Őket sem lehet összeugrasztani. (…) Van egy nemzedék, amelyik hajthatatlan.”

    A teljes riport itt olvasható.

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram