Cserhalmi György küzdelmekről, félelmekről, keserű és nagyszerű tapasztalatokról is beszélt a 24.hu interjújában.

A teljes interjút ITT olvashatja,

A jelenlegi helyzetről szólva Cserhalmi György elmondta: “Most nem csak szorongok. Félek is. Szorongok az unokáim, Gazsi és Lenke miatt, elkezdhetik-e szeptemberben az iskolát, az óvodát. És szorongok a megélhetés miatt.”

Arról szólva, hogy az elmúlt években elveszítette a feleségét, az édesanyját és a húgát, túlesett gerincműtéteken, térdoperációkon és kemoterápián, a Nemzet Színésze elmondta: “Most jöttem ki a rákból, ha egyáltalán kijöttem. Nem beszéltem róla nyilvánosan, mert azt javasolta a doktornő, hogy maradjon ez kettőnk édes titka, de félelmemben csak kifecsegem. (…) Vereczkey Ádám (az Amerikai anzix szabadságharcos tisztje, aki Cserhalmi alakított) is addig feszegette a határait, míg egy óriáshintáról lezuhanva a nyakát szegte. Az én óriáshintám az utóbbi négy év: egyre csak pofára esem, csoda, hogy nem szegtem nyakam. Mintha folyamatos büntetésben részesülnék. De végül is megérdemlem. (…) Éltem, ahogy éltem, egyetlen brahiból se maradtam ki, én voltam a saját kaszkadőröm, sokat tettem, hogy szétmenjen a gerincem meg a térdem. Szóval jár nekem a szenvedés” – vélte a Nemzet Színésze.

“(…) Öregségemre olyan tulajdonságok költöznek belém, amilyeneket korábban egész magasról néztem le. Néha egy gagyi melodráma mellékszereplőjének látom magam. Amitől szerencsére azonnal nevethetnékem támad. (…) Baromi érzékeny vagyok szociálisan, ez a gyenge pontom. Különösen olyan ügyek akasztanak meg, melyekről tudom, hogy nincs rájuk hatásom. Tehetetlenségemben elered könnyem, aztán káromkodom. A déli határról tudósított a tévé, menekülttábor, ágrólszakadt gyerekek. Jó, tudom, mindig azokat az arcokat keresi az operatőr, akikkel hatást érhet el, mégis majd’ megbolondultam, hogy míg az én unokáim méltó körülmények között nőnek fel, száz kilométerrel odébb, velük egyidős kölköknek milyen rettenetes sors jut osztályrészül. Az pedig kifejezetten felbőszít, hogy a hatalom, a propaganda politikai terméket csinál belőlük” – tette hozzá Cserhalmi György.

A kérdésre, színészként, a szabadság híveként hogyan lehetett túlélni a prágai 68tól a 89es rendszerváltásokig tartó időt, azt válaszolta: “Úgy, hogy gyerekeink születtek, el kellett dönteni, tisztességesen fölneveljük őket, vagy hősködünk és tiltólistára kerülünk. Mázli, hogy a filmezésnek köszönhetően hősködés nélkül is jutott szabadságélmény. Egy baja volt a dolognak: addig a kis ideig tartott, míg forgott a kamera. De legalább belekóstolhattunk. Ebből a szempontból Jancsó Miklóstól kaptam a legtöbbet. Csodálatos alkotói légkört teremtett, lehettél te kezdő suhanc, kíváncsi volt a véleményedre, nem röhögött ki, nem hurrogott le, hanem megfontolta, használta, amit javasoltál”.

Arról is szót ejtett, hogy a 80as évekre kiderült, „a szocializmus kitaláció, romlott a gazdasági helyzet, s hogy megnyissuk a nyugati pénztárcákat, mutatni kellett, hogy van itt demokrácia meg kulturális szabadság”.

„Akkortájt együtt forgattunk a pusztában Gyurkó Lászlóval, Jancsó Miklóssal és Hernádi Gyulával. (…) Az megmaradt, hogy Gyurkó hevesen érvelt amellett, hogy egy-két évtized, és nemhogy súlyát veszíti a kultúra, még csak üzlet sem lesz benne. Amikor Miki bácsi kérdezte, hogy „mi lesz az én filmjeimmel és a ti könyveitekkel?”, Gyurkó azt felelte, „semmi”. Jancsóék megmosolyogták, velük mosolyogtam én is, és most tessék. Ki olvas ma Hernádit? És Gyurkót? Senki. A nevükre sem emlékeznek” – vetette fel a Nemzet Színésze.

Az árulásról szól a főszereplésével, 2012-ben készült, és a lánya, Cserhalmi Sára rendezte Drága besúgott barátaim című film, amelyről Makk Károly azt nyilatkozta: a rendszerváltás óta ez az első igazi film, ami szól is valamiről. A kérdésre, honnan jött az ötlet, a Nemzet Színésze elárulta: „Egy gazemberség az apropó. Sok éve valamelyik lap lehozta, micsoda aljas besúgó voltam én a kommunista rendszerben. Azon nyomban behívtak a Klubrádióba, hogy itt az ideje felelni a múltban elkövetett bűneimért. Levegőt nem kaptam, bementem. Azzal esett nekem a műsorvezető, Orosz József, hogy bizonyos Cserhalmi Györgyről hiteles dokumentumok bizonyítják, hogy jelentett, és akkor mondjam csak el, hogy is volt ez az egész. Visszakérdeztem, hogy annak a Cserhalminak az anyja nevét meg a születési dátumát összevetették-e az én édesanyám nevével és az én születési dátumommal. Merthogy azé Leier Teréz és 1954, az enyém meg Varga Magda és 1948. Nagy égés volt, de nem nekem.”

Arról is beszélt, nem sokra tartja a digitális civilizációt: „A Gutenberg galaxist felfalta a digitális galaxis, és elvész a közös emlékezet. Folyamatosan feldolgozhatatlan mennyiségű információ ér bennünket, plusz legalább annyi dezinformáció. Ezekből raksz össze valamit a fejedben. Hülyék lettünk, de nem azért, mert eleve hülyének születtünk, hanem mert hülyítjük egymást. Már nem olvasnak az emberek. Felolvasni sem tudnak, még a színészek sem, hát még a politikusok. És a helyesírás! Néha azt sem sikerül eltalálni, mely szó írandó rövid „l” betűvel, s mi hosszúval.(…)  Háborús, a hétköznapi eszközeinkkel leírhatatlan történet zajlik velünk. És nemhogy azt nem tudjuk, mi a film vége, még azt sem, mit hoz a következő snitt. Nem csoda, ha piszkosul belendül az ember fantáziája, ami filmben szerencsés, a valóságban viszont aligha jó tanácsadó. De hiszek a tudományban, az orvosokban különösen, remélem, hamarosan meglesz a gyógyszer és a vakcina. Az mindenesetre biztosnak tetszik, hogy valami új kezdődött el, ami, bízom benne, nem lép ki azon keretek közül, amit békének hívunk.”

A teljes interjút ITT olvashatja,