Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Cserhalmi György: „Az igazi tavaszt az jelenti majd, ha létrejön az egyensúly”

    2022. november 26., szombat 09:20

    Csaknem húsz évvel azután, hogy filmes alakításaiért Trencsénteplicben Európai Életmű-díjjal jutalmazták, Cserhalmi György nemrég a Színházi Kritikusok Céhétől is életműdíjat kapott. Az Új Szó kérdezte. Lapszemle.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    „Mi pontosan tudtuk, mit akarunk. Jó is lenne még egy kicsit rendben lenni. Bár a stafétát már évekkel ezelőtt átadtuk” – fogalmazott az Új Szónak a Nemzet Színésze.

    Aki hozzátette: „Én most nem vagyok színész. Nem tudom, ki hogy fogja fel, én így. Ha nem játszom, akkor valami más vagyok. Apa, nagyapa, meg a fene tudja… fűnyíró, fabehordó, mint általában egy magam korú ember.”

    Sommás a véleménye a jelenlegi magyarországi helyzetről. „Attól, hogy néhány szellemi bugris most tombol, a szakma még nem fogja összeszarni magát, ami pillanatnyilag van, az valóban gyalázat” – mondta. Ennek kapcsán kifejtette:

    „Egyvalaki szerint sok a színház. Szerintem meg belőle van sok. Ezek az oda-vissza kiabálások senkinek nem tesznek jót. Neki sem, nekünk sem. De inkább a magam nevében beszélek: nekem sem! Az igazi tavaszt az jelenti majd, ha létrejön az egyensúly, és megint lehet normálisan élni minden szakmában”

    – szögezte le Cserhalmi György.

    A felvetésre, miszerint a mai negyveneseknek, élükön Nagy Ervinnel, ő a morális tartás ikonja, azt felelte: „Mit mondhatnék erre? Ha még élni fogok tíz év múlva, Ervin ötvennyolc lesz. Szeretném, hogy ő legyen eszményképe a nála fiatalabbaknak, és legyenek követői.”

    Az infláció, áremelkedés, üzemanyaghiány, energiaválság kapcsán úgy nyilatkozott: „Ebben is van valami furcsa gyalázatosság. Nem tudom, el van-e túlozva a dolog, fogalmam sincs. Nem vagyok statisztikai hivatal. Egyébként is azt tartom, hogy van kis hazugság és nagy hazugság, meg a statisztika. Ebben a sorrendben megy az egész. Egy biztos, amit én meg tudok venni, például 30 mázsa fát, sokan nem tudják megvenni. Nagyon fájdalmas ez egy olyan országban, ahol az olló szélesre tud nyílni. Ezek nagyon hülye mondatok, de van mögöttük szociális érzékenység, amit az ember cipel magával. Baromi jó lenne látni, hogy minden kémény füstöl. Én már nem is akarok ezzel kapcsolatban híreket hallani, olvasni, mert sokkoló minden információ. Aztán mégis megteszem, mert kíváncsi ember vagyok.

    De ami sokkol, az blokkol is. Megáll a gondolkodás, a tettrekészség, minden megáll egy pillanatra. Kellene venni egy jó nagy levegőt, hogy akkor hogyan is legyen?

    Nem magam miatt és nem magunk miatt, hiszen mi már megettük a kenyerünk javát. A gyerekeink és az unokáink miatt, akiknek jár az élet, ha már nekünk is járt. Ki akarja elvenni tőlük, milyen alapon, milyen jogon, milyen beruházással, milyen elrugaszkodott szellemiséggel? Eszmékről már nem is beszélek. (…)

    Megszűnőben az emberség, ami azért is rettenetes, mert vele együtt az emberiség is megszűnik.”

    Arról is faggatták, hogy sok olyan dolgot tett, amivel kivívta maga ellen a sorsot: „Dimenziókat akart tágítani az ember szellemileg is, fizikailag is.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Az Esztergomi Várszínház november 30-án induló Várszínházi legendák sorozatának vendége lesz Cserhalmi György. Regisztráció: a varszinhazegom@gmail.com e-mail címen, a nevük és a megvásárolandó jegyek darabszámának megadásával lehetséges.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram