Idén Cserhalmi György kapta a Színikritikusok Céhének Életműdíját. A díjátadón elhangzott szavairól a Magyar Hang számolt be. Hírt adtak arról is, hogy Csáki Judit köszöntötte a Nemzet Színészét. A kritikus laudációját most alább olvashatják.
A Magyar Hang beszámolójából:
Cserhalmi György hatalmas tapsot kapott, némileg talán megilletődve is mondta el beszédét, melyben a Nemzeti Színház egykori művésze Kálmán György alakját idézte fel.
Kálmán mondta, hogy a Nemzeti ott van, ahol ő is – hangzott el a Dögkeselyű színészétől, szóba hozva a Faust hetvenes évekbeli bemutatóját is. – Drága, fiatal kollégám, örülök, hogy helyettem is megbukott – Cserhalmi szerint ezzel köszöntötte őt akkor Kálmán, és végül ez lett a legfontosabb mondat a színészi pályáján.
Ezt az üzenetet cipelem magammal – fogalmazott.
Nagyszerű volt olyan nemzedék tagjának lenni, amelyik a háború óta először tudta, mit akar, de nemcsak ezt tudta, hanem megvalósítani is képes volt – zárta beszédét az egykor Debrecenben és Veszprémben, illetve a Katonában és a Nemzetiben is játszó Cserhalmi.
Laudációját Csáki Judit kritikus mondta el, szóba hozva utolsó szerepét a Katonában. A színikritikus szerint A mizantróp végén úgy ment le a színpadról, mintha a szakmából menne ki, de szerencsére nem így történt.
“Ha még egyszer hallanám tőle a 12 pontot a Parlament lépcsőjén, elhinném, hogy helyretolta a kizökkent időt” – fogalmazott Csáki Judit a Magyar Hang beszámolója szerint.
Forrás és további részletek a Színikritikusok Díjáról itt.
Cserhalmi György laudációja – Csáki Judit írása
Életmű… Csak a felsorolás, az egyes tételek felsorolása eltartana vagy félórát, és ugyan, mi derülne ki belőle azon kívül, hogy Cserhalmi György életműve – nagy? Rengeteg szerep, színházban és filmen, de az életmű szerintem nemcsak tételekből, szerepekből áll, hanem abból a figurából leginkább, abból a személyiségből, amelyből az egyes teljesítmények fakadnak.
Nemcsak fakadnak – következnek. Vagyis a viszony kölcsönös: ahogy a szerepek építették a személyiséget, úgy építette a személyiség a szerepeket.
Csak ami hirtelenjében eszembe jut… Egy erkölcsös éjszaka, a hedonista diák, nagy gusztussal és kaján örömmel játszva… És ha már a nagy gusztus: nem hittem volna, nem bizony, hogy Csörgheő Csuli a Vidnyánszky rendezte Úri muriban való lenne Cserhalminak, aztán kiderült, hogy nagyon is… És egy képzeletbeli hosszú vonal másik végére kerülne Alceste a Mizantrópban, utolsó szerepe volt ez a Katonában, Székely Gábor rendezte, és a végén, nagy átlóban úgy ment ki Cserhalmi a színpadról, mintha a szakmából menne ki. De szerencsére nem.
És ugyancsak jó régen, talán Taub János első magyarországi rendezésében, az akkori Nemzetiben, Sarkadi darabjában, Az elveszett paradicsomban Zoltánt játszotta – Kállai Ferenc volt az apa, micsoda szeretetteli kapcsolat volt, és milyen lehengerlően tudott kiégett lenni Cserhalmi, úgy negyven felé. Pont amilyen lehengerlően volt Vigov Osztrovszkij Erdőjében a Radnótiban…
A „nagy generáció” tagja, és a nagy generáció tényleg nagy, bármilyen erővel írják át mostanában a múltat. És Bereményi Géza és András Ferenc filmjében el is játssza a „nagy generációs” Rébet – emlékeznek, a másik nagygenerációs tag Eperjes volt, a harmadik meg Koltai Róbert –, aki jó messze próbált szerencsét… A Magyar rekviem főszereplője 1958-ban forradalmárként a kivégzésére vár, az Anna filmjében írót játszik, magát Esterházy Pétert.
Poncius Pilátus, a Napkirály, Posa márki, Lear király – közülünk való királyi színész.
Írója Esterházy, költője Petri, muzsikusa Dés. Kemény fizikum, kópés mosoly, mostanában bölcs derűféleség. És ha még egyszer hallanám tőle a 12 pontot a parlament lépcsőjén, elhinném, hogy helyretolta a kizökkent időt.
Sok díja van, de ez még hiányzott: a kritikusoktól, életműve tanúitól az életmű díja.