Cserhalmi Györgyről, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész a közelmúltban ismét forgatott, a Fésős András rendezte Kelj fel és járj című filmben láthatjuk hamarosan. Ennek kapcsán kérdezte az ART7.

Nemrég elmesélte, hogy írni kezdett. A kérdésre, hogy halad, Cserhalmi György elárulta: „Reggel hatkor elkezdem, és körülbelül ilyenkor, tizenegy körül fejezem be. (…) Nem törekszem semmilyen műfajra, de azt hiszem, naplószerű mese ez. (…) Mindig figyelek arra, hogy ne én legyek a főszereplő. (…) Ettől függetlenül minden az én szemszögemből íródik. Tegnap például eszembe jutott a nagypapámról egy újabb történet, amikor a nőknek egyfolytában eltűnt a rúzsuk, de senki nem tudta, hová vesznek. Végül kiderült, Sándor bácsi a tettes, nagyapám bátyja, aki belegyúrta a rúzsokat a polentába, hogy horgászként fel tudja használni: a rúzsokkal színesebb, jobb illatú csalit készített. Sándor bácsi sánta volt, így a nagypapám segített neki a vödröket felhozni a tóról, tehát mindenki őt hibáztatta. Apró, pici történetek ezek, de összefűzhetőek. Az idő- és térhajlítás technikáját használom, de úgy látom, bonyodalmat írok, nem irodalmat.”

Arról szólva, milyen érzés találkozni a gyerekkori történetekkel, elárulta: „Érdekes, hogy hiába telt el ennyi idő, egy kis ráfújással eltűnik a por a sztorikról, melyeket eltakart. Mindegy, jó vagy rossz emlék – innen nézve ragyog az egész. A rossz dolgoknak többnyire jó a hozadéka.”

Cserhalmi György azt is hozzátette, a napló a lányának készül, ő pedig azt kezd vele, amit akar, ő dönt.

Annak kapcsán, hogy visszatér a mozivászonra, úgy fogalmazott: „Csak egy napot forgattam, a Kelj fel és járj című filmben. Ezt a történetet nekem írták még húsz évvel ezelőtt, kaptunk rá pénzt is, amit végül visszavontak, az sem derült ki, hogy miért. A mostani film rendezője egyfajta gesztusnak szánta felém. Rögtön igent mondtam, jókat nevettünk, hogy mi minden történt húsz év alatt. Egy túszmentő főnököt játszom, aki kioktatja a főszereplőt, és a maga modorával elmondja, hogyan kellene jobban csinálni a dolgokat.”

Nemrég színházban rendezett egy egyszereplős Esterházy-darabot, melynek hatalmas sikere lett. arról is faggatták, miért vállalta: „Mert a növendékem, Péteri Lilla játssza, akivel már megcsináltuk ennek az egyszerűbb verzióját is a vizsgájára. Megkért, s rögtön igent mondtam. Közel áll hozzám az osztályom. Székely Gábor figyelmeztetett, hogy bele fogok szeretni a csapatomba. Így is történt. (…) Nagyon meglepett, mennyi problémával küzdenek már ilyen fiatalon. Én nem emlékszem, hogy már a húszas éveimben ennyi rosszat tapasztaltam volna. Nem ért ennyi baj és bánat. Rettenetes bonyodalmakon vannak ők túl, de fel vannak vértezve arra, hogy önvédelemből eltakarják mindezt, hogy megpróbáljanak valami hibátlant hazudni az életükről, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak. Van egy jó mondat, amit talán Tarr Béla hozott be az országba: nem tanítani, hanem felszabadítani. Valahogy így voltam velük.”