gate_Bannergate_Banner
Göttinger PálHerczog NoémiMoldova GyörgyPatkós Mártonpeller anna
  • facebook
  • instagram
  • 2022. június 27., hétfő

    Cserhalmi György üzeni: “Ne aggódjanak értem!”

    2022. március 3., csütörtök 13:25

    Cserhalmi György egészségi problémák miatt kénytelen volt visszamondani szerepét a Radnóti Színház Antigoné című darabjában. Az alkotók úgy határoztak, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színészt, érdemes művészt, aki Teiresziaszt, a vak jóst játszotta volna, nem helyettesítik a darabban.

     “A színház az én tudtommal és beleegyezésemmel adta ki a hírt. Ne aggódjanak értem!” – mondta a Blikknek a színész.

    Cserhalmi utoljára a 2018- ban bemutatott Úri muriban állt színpadra, nemrégiben pedig rendezőként mutatta be a Tizenhét hattyúk című előadást.

    “Nagyon sajnálom, hogy most nem dolgozhattunk vele együtt, de mindennél fontosabb, hogy ne veszélyeztessük őt, hogy még sokáig legyen a közös munkára esély. Az előadásba pedig nem hívunk erre a szerepre helyette más vendégművészt. A társulat nélküle, másfajta módon próbálja meg megfogalmazni Teiresziasz bölcsességét és megkerülhetetlenségét” – mondta a darab rendezője, Porogi Dorka. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka