55 éve, április 23án egy hatalmas robbanás rázta fel Budapest belvárosát. 1965 április 23-án a 2-es metró építésével indokolva az egykori Nemzeti Színház utolsó falszakaszát is felrobbantották.

A Blaha Lujza térről ezzel végleg eltűnt a legendás teátrum. A Klubrádió vendége még bőven játszott a régi Nemzetiben, ott ahol a 6-os megállt. Nem is akármilyen társulat tagjaként.

Közben pedig ő maga is az élő színház történet része lett. A Klubrádió a 90 éves Csernus Mariannt, a Magyar Színház művészét kérdezte, aki mesélt az említett robbanásról, pályájáról, a versekhez való viszonyáról, a kutyák szeretetéről, arról, hogy oha nem bakizott a színpadon és arról, miként változott meg a világ az elmúlt évtizedekben.

„Gyermekkorom óta nincs más számomra, csak a színház. Nem vagyok társasági lény. Nem szeretem a nyüzsit. Nekem öt ember már tömeg. Ha ötnél többen ülnek valahol, az már nekem sokaság. Bankettre sem jártam soha. Színház után rohantam mindig haza a kutyáimhoz” – fogalmazott egy korábbi interjúban.

Arról is beszélt, semmitől sem fél. „Ahogy a szavak tiszteletére nagyanyám, úgy a félelemmentes életre a nagyapám tanított. Ő a pesterzsébeti téglagyár igazgatója volt. Óriási nagy kert tartozott a házhoz. Hároméves voltam, amikor este, sötétben kiküldött a kertbe és mondta: “Menj körbe egyedül. Én itt állok a verandán, fütyörészek. Ezt mindig fogod hallani.” Holdvilág volt, és azok a fák és bokrok, amelyekkel az ember napfénynél nagyon jóban van, most más arcot mutattak. De tudtam, hogy nagyapám ragaszkodik az ötletéhez. Nagyon szelíd ember volt, de határozott. Én is ilyen vagyok. Megkerültem a bokrokat és visszaértem. Megkérdezte, hogy milyen volt. Én pedig azt válaszoltam, hogy nagyon jó, mert találkoztam azokkal a törpékkel és tündérekkel, akikkel napközben, és akik azt mondták, hogy gyere el máskor is. Ebből nagyapám tudta, hogy az a kérdés, hogy félelem, nálam megoldódott” – nyilatkozta a színművész.

A Klubrádióban arról is szó esett, hogy értékelődött át benne a félelem a koronavírus megjelenésével: „Jó lenne, ha megint felpenderülhetnék a színpadra és elmondhatnám a szövegem, nem lenne karantén és valami béke szállna az emberiségre”.

Csernus Mariann amatőr színjátszói múlt után került a színi pályára. A Nemzeti Színház Stúdiójában 1953-ban fejezte be tanulmányait. 1948-ban szerződtette a Pesti Színház; 1950-től a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2010-ben pedig Kossuth-díjat vehetett át.

Fotó és forrás: Színház Online, Magyar Nemzet, Klubrádió