Az Eszenyi-botránynál sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy újra egység uralkodjon az általa teljesen szétesettnek nevezett színházi szakmában – nyilatkozta az IndexnekCsiby Gergely színész-rendező.

Riporteri kérdésre: „szabad-e szeretni Eszenyi Enikőt?” Csiby Gergely úgy felelt: „Ez most egy újságírói szokás lett, a magyar kulturális élet jelenlegi égető, fő kérdése? De persze, válaszolok, nem hárítok. Magánügy a személyes érzelem. Más kérdés, amikor közüggyé teregetnek privát érzelmeket a Facebookon vagy más közösségi médiumban. Ugyanakkor ha már rögtön felhozta a témát, azt is gondolom: Eszenyi-ügy egészen addig lesz, amíg nem tudjuk, amíg nem kerül nyilvánosságra, pontosan mit állapított meg a vizsgálat, amely Eszenyi Enikőnek az igazgatói vagy rendezői helyzetével való visszaéléseket igyekezett feltárni. Nem tudom, lehet-e az igazság többféle. Bízom benne, hogy nem. Abban azonban egészen bizonyos vagyok, hogy morális igazság csakis egyféle létezik. Bár még csak néhány éve vagyok a pályán – igaz, Amerikában is tanultam a színészetet –, úgy tartom: az alkotói nagyság morális nagyság is. Nincs alkotói nagyság amorális viselkedéssel. A bocsánatkérés pedig a legemberibb gesztus. Eszenyi Enikő még ezt sem tette meg. Sajnos.”

A 30 éves színész jó döntésnek tartja, hogy friss diplomásként a Vígszínházhoz szegődött – ahol rögtön az első évadában heti hét-nyolc alkalommal játszotta A dzsungel könyve főszerepét –, de azt is, hogy eljött onnan:

„Külsősként bizonyos szerepeket megtartottam a Vígben. A kollégáim a barátaim maradtak. De én a máról beszélnék inkább. Arról, hogy a jelenlegi Vígszínház végre újra összerázódott, és ismét nagyon jó abban a szellemiségben, abban a közegben játszani. Nem tudom, hogyan óvhatnám meg a kollégákat, de olyan jó lenne, ha a színészetükről lenne szó, a tehetségükről, nem a „mit szólnak ahhoz…” unalomig idegtépő kérdéséről. Szóval szeretem a kollégáimat ott” – tette hozzá.

Távozása után előbb a Pesti Magyar Színház művésze volt, majd a Rózsavölgyi Szalonnal találtak egymásra, ahol jelenleg két előadásban játszik: a Végszóban, illetve a Churchill és Garbóban  Nagy-Kálózy Eszterrel és Hegedűs D. Gézával. Ugyanitt mutatkozik be hamarosan rendezőként, ahol egy Kossuth-díjas legendát rendez majd. Azt egyelőre nem árulta el, hogy kit.

Bár még csak idén lesz 30 éves, már színészként, televíziós színészként, reklámarcként és rendezőként is megmutathatta magát – elsőként A pillangók szabadok, majd A tehetséges Mr. Ripley-t állította színpadra. Utóbbinak tavaly, Kapolcson volt a premierje, az előadás azóta a fővárosban is látható.

Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Nekem a színházról szól az életem, és amikor erre gondolok, mindig eszembe juttatom, hogy az én édesanyám nem színésznő, az apám pedig nem színigazgató. Ezt csak azért mondom, mert nekem nem adatott meg, hogy már gyerekként magamba szívhassam a színházi lét minden illatát. Engem kiskoromban nem vettek körül neves művészek, rendezők, sem a kulturális élet meghatározói. Édesanyám egyedül jött át Erdélyből, édesapámat nem is ismerem, három hónapos koromban lelépett. Ha innen nézem mindazt, amit eddig elértem, nem is olyan kevés. (…) Magyarország nagyon pici, a szakma különösen szűk. Itt, ha nem mész előre, nem mutatod meg magadat, nagyon hamar elfelejtenek. A sarkunkban toporog a következő generáció. Nálunk nincsen olyan védőháló, mint Amerikában, ahol van egy szervezet, amely magába tömöríti a végzett, diplomás színészeket, és amely szakmai lehetőségeket biztosít neked. Nálunk nem tart meg semmi. Színháznál ez ugyan kicsit másként működik, és amíg nálunk is volt Színház- és Filmművészeti Egyetem, ennek is volt rendszere, és talán még háló is. (…) Nem tudjuk, mi történik ott, de – gondolom – az újságírók majd utánajárnak. A szakma kegyetlen arcon rúgása volt, ami a közelmúltban az egyetemmel történt.”