gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Csikos Sándor a Kossuth-díjról: „Meg vagyok hatódva, meg vagyok illetődve”

    2022. március 15., kedd 13:38

    Ahogy arról beszámoltunk, művészeti téren elért sikerei és Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki a Csokonai Színház társulatának oszlopos tagját, Csikos Sándor Kiváló és Érdemes művészt.

    Csikós Sándor / Fotó: Czeglédi Zsolt 

    Csikos Sándor 1993 óta állandó tagja a debreceni társulatnak, ám azt megelőzően is erős szálakkal kötődött a Csokonai Színházhoz. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Pályáját a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, majd az Irodalmi Színpad, a Csokonai Színház, a Kisfaludy Színház és a Móricz Zsigmond Színház társulatához szerződött, ahol 1990 és 1993 között színházigazgatóként is dolgozott. Munkája elismeréseként 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2004-ben A Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott, 2012-ben Érdemes Művész, 2017-ben pedig Kiváló Művész elismerésben részesült.

    A máig aktív színész a pályafutása során volt Méla Jacques és Asztrov, Széchenyi és István király, az Oszlopos Simeon Kis Jánosa és A gyertyák csonkig égnek Konrádja. Dobogós azon magyar színészek között, akik a legtöbbször játszották a Tragédia Luciferjét – Csikos Sándor közel százharmincszor lépett fel a Madách teremtette alakban. Ő tanította színpadi beszédre többek között Eszenyi Enikőt, Tenki Rékát, Schell Juditot, Csuja Imrét, Szarvas Józsefet, Polgár Csabát. Jelenleg az SZFE első évfolyamos hallgatóinak beszédtanára.

    Lassan fogom fel! Meg vagyok hatódva, meg vagyok illetődve, ha arra gondolok, kik kapták meg, és kik nem kapták meg. Hatvan éve vagyok a pályán, ebből Debrecenben negyven évet töltöttem. Úgy gondolom, ez a díj Debrecennek és a Csokonai Színháznak is szól. Hogyan maradtam itt, és miért jöttem vissza mindig? Itt kiváló társulatra, művésztársakra és közönségre találtam. A tehetséget két dolog táplálja: a bizalom és a siker. Ettől a várostól, ettől a színháztól bizalmat kaptam, és ezt meg akartam hálálni. Itt én azt csinálhattam, amiért erre a pályára jöttem. Életre szóló barátságok köttettek itt: Simor Ottó, Kóti Árpád, Léner Péter, Lengyel György, és még sokan mások.

    Olyan darabokban próbáltam és játszottam, amelynek szerzői ott ültek a nézőtéren, lehetett kérdezni, problémákat megbeszélni. Szabó Magda, Szakonyi Károly, Hubay Miklós, Borbély Szilárd – megint nem teljes a névsor. Itt találtam meg azt a lehetőséget, mondhatom, mert úgy fogtam fel, hivatást, ami életem meghatározó részévé vált: a tanítás. Közel harminc év: a Debreceni Színjátszó Stúdió három éve és az Ady Gimnázium huszonhét éve. És most nagy örömömre folytathatom a SZFE-n: beszédet tanítok az elsőéveseknek. Nagy öröm számomra, hogy munkámat elismerték!” – mondta el a díjátadó után a színművész.

    Csikos Sándor eddigi életútjáról tavaly jelent meg interjúkötet a Csokonai Színház kiadásában.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram