Beszélgetés a 33 álom és a 33 változat Haydn-koponyára című őszi bemutatók titokzatos összefüggéseiről Bodó Viktorral és Kovács D. Dániellel. Az interjú az Örkény Színház évados füzetében jelent meg először.

Két bemutatót tervez az Örkény Színház októberben, amelyek több szálon is kapcsolódnak egymáshoz. Mesélnétek erről?

Viktor: Az elmúlt majdnem egy év munkája arról szólt, hogy az Őszi Fesztivál támogatásával és keretén belül hozzunk létre egy eseménysort, amelyben központi szerepet játszik a különböző alkotók közti összefogás. Ennek egyik helyszíne az Örkény Színház.
A nagyszínpadon egy olyan kísérleti előadásra készülünk, amely – szemben a tradíciókkal –, nem irodalmi, hanem zenei alapanyagra épül. Keresztes Gábor készített egy hangmontázst talált és saját zenei mixekből és effektekből. Annyi volt az instrukció, hogy olyan legyen az egész, mint egy álomvilág. Többször meghallgattuk a hanganyagot, és soha nem volt ugyanaz a trip. A próbafolyamat célja hasonlóan szürreális és absztrakt álomképeket komponálni erre a zenei alapra. Az előadásnak a Harminchárom álom címet adtuk, amely már tudatos kapcsolódás az Örkény Stúdiójában Kovács D. Dániel rendezésében megvalósuló Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabhoz. A két előadás között lesz egy Átjáró című – a tervek szerint különállóan is értelmezhető – online megtekinthető film. Ez a három produkció egy egységes rendszert épít. Tehát azonos időpontban különböző helyszíneken – online és fizikai térben egyaránt – események zajlanak, amelyek tartalmi és formai módon is összefüggenek. A rendszernek szerényen a Kult Univerzum nevet adtuk.

Dani: Esterházy pedig úgy épült bele az Univerzumba, hogy a zenei anyag szabad, asszociatív kereteihez jól illeszkedett az ő szövegeire jellemző lendület, szemlélet- és szerkesztésmód. Illetve azt gondoltuk, ha az egyik produkcióban a muzikalitás kap nagyobb hangsúlyt, akkor érdekes lehet, ha a másik helyszínen közben a verbalitás dominál. Méghozzá egy olyan burjánzó szövegfolyam formájában, amely egy zeneszerző életét, szemléletmódját és az alkalmazott művészet témáját járja körbe. Jelenleg úgy tűnik, hogy ez a kettő anyag más módon, de mégis hasonló rendszerben gondolkodik, és ezért könnyű az összekötésükön gondolkodni. 

Tehát ha a néző egy részét tudja csak megnézni a csomagnak, az is teljes befogadói élmény. De minél több eseményen vesz részt, annál jobban ért bizonyos rétegeket.

Viktor: Nehéz kijelentő mondatokat mondani egy kísérleti munkáról, de megpróbálom megfogalmazni a célt. Ha a néző besétál a színházba, és vesz egy jegyet az Esterházy-darabra, akkor egyrészt megnézi az előadást, de másrészt látni fog más előadások, filmek felé mutató furcsa eseményeket is.

A két próbafolyamat párhuzamosan zajlik majd. Hogyan tervezitek ezeket az összekötéseket a próbák közben megteremteni?

Dani: Gyakorlatilag a két előadásban azonos a stáb – a tervező, zeneszerző, dramaturg –, és a színészi gárda is nagyrészt egyezik. Más szavakkal: egy csapat két produkciót hoz létre, ami őrület, de közben olyan esztétikai kapcsokat tesz lehetővé, amelyek váratlanok és izgalmasak.

Mindkettőtöknek van személyes tapasztalata több rendezős előadásokról. Egy ilyen helyzetnek mik az előnyei és a hátrányai? A most tervezett folyamat mennyiben lesz ezektől eltérő?

Viktor: Van pár dolog, ami baromi unalmas lett számomra a színházban. Azt gondoltam, hogy ezeket föl kell rúgni. Voltaképp azt érzem, hogy a nézők is unnak néhány dolgot, de nekik mégiscsak azt kell megnézniük, amit kapnak. Miközben, ha bizonyos előadásokban elkezdünk kapcsolatot keresni a nézőkkel, és az finoman hangolt és átgondolt, abban a legtöbben nagyon szívesen részt vesznek. Egy próbafolyamat hagyományosan úgy néz ki, hogy a társulat elbújik a próbaterembe, és jelentkezik, amikor kész van a produkció, vagy amikor azt mondják nekik, hogy most már készen kellene lenniük. Ezzel ellentétben én olyan oldott, inspiratív, felszabadult próbafolyamatot tervezek, ami nem befelé fordul, hanem megmozgatja a színház körül lévő területeket – kimegyünk az utcára, kreálunk online akciókat, sajtótájékoztatót, még egy sajtótájékoztatót. Csináljunk fennforgást magunk körül!

Olyan aktívabb, kreatívabb munkafolyamatot tervezek, amelyben minden napon vagy héten van feladat, amit a társulat önállóan csinálhat. Így a színész nem végrehajtó erőként, hanem önálló alkotóként vesz részt a próbákon. A 33 álomban mindenkinek lesz egy saját kis előadása. Nyilván mindent együtt hozunk létre, de az a pillanat az övé.
Mondok egy személyes példát. Ha gyorsan kell darabokat válogatni, az egy rendezői rémálom, és éjszaka összekeverednek a különböző korszakokban született világirodalmi művek. Szerintem a rendezőé egy nagyon szórakoztató téboly. Nem kellemes átélni, de jól lehet rajta utólag mulatni. Ugyanilyenből van színészi is.

Visszacsatolva a kérdésre, dolgoztam több rendezővel, de ezek az együttműködések nem sikerültek annyira jól, mint ahogy szerettem volna. Mi most azt találtuk ki, hogy legyen egy képlékeny forma – benne sok konkrétummal –, és hetente üljünk össze, mutassuk meg egymásnak, hogy hova jutottunk, és kezdjünk el motívumokat átrakni egyik előadásból a másikba.

Dani: Ha két rendező együttműködik, akkor az ember arra asszociál, hogy egy sárkány két feje elkezd egymásra licitálni. Jelenleg nem ez a helyzet. Létrehozunk két produkciót, amelyek érzékenyen figyelnek egymásra. Ehhez kellett két nyitott alaptörténet, ami nem sérül azáltal, hogy sok hatás éri máshonnan.
Színészek szokták nagyon aktív időszakban mesélni, hogy még a felújító próba van a fejükben, de már mennek egy másik színpadra egy másik előadást játszani. Jelen esetben ugyanez a helyzet nem probléma, hanem munkaanyag. Én kíváncsi vagyok arra, ha egy színész átjön a másik próbáról, akkor benne mi pörög – nézzük meg és használjuk fel!

Viktor: Ebben a formai kísérletben helyet kaphatnak olyan színházi jelenségek, amiket Dani mondott, illetve az elmúlt egy-két év eseményei, amelyek elég súlyosak voltak. Volt egy Covid. Felborult minden, amit a mostani világról gondoltunk. Magyarországon is olyan tragikus események zajlottak le, mint pl. az SZFE szétverése. Most, itt az Örkényben csinálhatunk egy progresszív színházi kísérletet, ami megpróbálja magába sűríteni az elmúlt év történéseit. Akkor is, ha nincs azokról még kialakult ítélet vagy válasz, csak feldolgozzuk azt, ami pulzál körülöttünk, és amivel nem tudunk mit kezdeni.

Kérdezett és a beszélgetést szerkesztette: Gábor Sára