SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 29., csütörtök

    “Csodát szeretnénk teremteni a színpadon” – Szegeden A padlás

    2020. október 18., vasárnap 08:08

    November 20-tól láthatja a szegedi közönség a Nagyszínházban Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikusát, A padlást.

    A félig mese, félig musical 9-99 éves korig a nézők kedvence, a legsikeresebb magyar musical. A szegedi feldolgozás Méhes László rendezésében kerül színpadra, a mai olvasópróbával kezdetét vette a próbafolyamat.

    Méhes László rendező elmondta, olyan csodát szeretnének teremteni a színpadon, amelytől a gyerekek színházba járókká válnak, de a felnőttek is egy erős, megható történetre számíthatnak. A rendező előrevetítette, hogy nagyszerű színészi alakítások mellett csodálatos zene, fantasztikus dalszövegek és gyönyörű látvány fogja jellemezni a produkciót.

    Az 1988-as ősbemutató óta eltelt több mint három évtizedben számos generáció nőtt fel az örökzöld mesén. A történet szerint Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek. A szellemeket csak azok láthatják, „akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké”. 

    Fényév távolság, Valahol, Szilvás gombóc, Enyém a pálya – mindannyiunk fülében ott csengenek ezek a dallamok, így a darab nem pusztán azok számára jelent feledhetetlen szórakozást, akik először látják, hanem azoknak is, akik gyerekkoruk meghatározó színházi élményét szeretnék újraélni.

    Rádiós: Károlyi Krisztián / Szaszák Zsolt
    Süni: Sziládi Hajna / Hege Veronika e.h.
    Mamóka: Vajda Júlia / Somogyvári Tímea Zita
    Révész és Barrabás: Bánvölgyi Tamás / Poroszlay Kristóf
    Herceg: Szaszák Zsolt / Krausz Gergő
    Kölyök: Kulcsár Viktória / Fekete Linda
    Lámpás: Szívós László / Ferencz Nándor
    Meglökő: Taletovics Milán
    Témüller: Vicei Zsolt / Szegezdi Róbert
    Detektív: Rácz Tibor / Kárász Zénó
    Üteg: Ferencz Nándor / Bánvölgyi Tamás

    Díszlettervező: Rózsa István    Jelmeztervező: Horváth Kata
    Zenei vezető: Koczka Ferenc   Koreográfus: Hajdu Anita
    Rendező: Méhes László

    - Színházi pillanatok az Instagramon -