Tűzrőlpattant szubrettként a közönség kedvence volt, manapság drámai szerepekre vágyik. Kivételes hangjával külföldi meghallgatásokon több ajánlatot is kapott, de a családja miatt inkább itthon maradt. Magánélete bővelkedik fájó emlékektől, és színészként is átélt nehéz helyzeteket. Feltűnt a Drága örökösök tévésorozatban, ahol vérbeli karaktert játszott. Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művésze a Szabad Földnek adott interjút. Borzák Tibor kérdezte.

A teljes interjú a Szabad Földben olvasható.
Szabad Föld 2024.11.22 – 7. oldal

A kérdésre, állandóan jó kedve van-e, Csombor Teréz kifejtette:
„Sokan gondolják ezt rólam. Most sincs okom búsulni, végre kigyógyultam egy vírusfertőzésből. Egyébként világéletemben víg kedélyű voltam, ami aztán az évek múlásával fokozatosan rossz irányba változott. Nem úgy képzeltem el, hogy hatvanon túl szinte elfeledkeznek rólam abban a színházban, ahol nemrég örökös tag lettem. Komolyabb drámai szerepekre vágytam meg éltes korú komikus figurákra, ezek azonban nem adatottak meg” – számolt be a színésznő, akit bánt ez a tudat.

„Az egész életemet a szakmának szenteltem. Úgy érzem, soha nem hibáztam, mindig helytálltam. Tulajdonképpen csak vendégrendezők jóvoltából mutathattam meg a tragikai vénámat, 2007-ben Spiró György PRAH című komédiájában, 2015-ben pedig Tennessee Williams Macska a forró bátogtetőn című színjátékában, előbbit Pinczés István, utóbbit Zsótér Sándor vitte színre. Az amerikai darab három díjat nyert a 2016-os POSZT-on, nekem a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést és a kritikusok díját ítélték oda. Kecskeméten azonban mintha ezt nem nagyon vették volna észre, idén például csak mesedarabokban foglalkoztatnak” – árulta el.

Arról szólva, milyen álmokkal kezdte friss diplomásként a pályát 1980-ban, kifejtette:
„Leginkább olyan színésznő akartam lenni, aki énekel, táncol, mókázik, és felforgatja a színpadot. Énektanáraim pedig az operaénekesi pálya felé tereltek, mert azzal a ritkaságszámba menő koloratúrszoprán hanggal, ami nekem van, garantáltan sikeres lehetnék. Győrben 1980-tól prózai és zenés darabokban is játszottam. Lehettem volna primadonna, de ez a figura teljesen hidegen hagyott, hiába övé a főszerep. Én inkább szubrett akartam lenni, az a furfangos, vidám karakter, aki a táncos-komikussal együtt az operett motorja, lendületükkel, energiáikkal ők viszik a hátukon a darabot. Persze nekik is tökéletesen kell tudniuk énekelni, ha nem is olyan magaslatokban, mint egy operaénekesnek. Már hét éve voltam a győri színház tagja, amikor elcsábultam: az akkori színész férjemmel és kisgyerekünkkel felkerekedtünk, és a felmondásunk után elindultunk Nyugatra szerencsét próbálni. Mindketten jártunk operaházakba meghallgatásokra, impresszáriókkal tárgyaltunk, de csak nekem kínáltak szerződést, méghozzá több helyen is. Hogy együtt maradjon a család, hazajöttünk. Azt sem tudtuk, mihez kezdjünk, mert a győri direktor nem fogadott vissza bennünket. Végül 1988-ban egy színészbarátunk révén a kecskeméti teátrumban kötöttünk ki” – részletezte Csombor Teréz.

Azt is hozzátette: „El voltam ájulva a várostól és a színháztól, annyira tetszett. Lendvay Ferenc igazgató mindjárt beugrasztott a Mária főhadnagy című operettbe, amivel azonnal levettem a lábáról a közönséget. A férjem is a színház tagja lett. Osztálytársak voltunk a Színművészetin, együtt szerződtünk Győrbe, és jött utánam Kecskemétre is. Aztán valaki felborította a házasságunkat, ami értelemszerűen válással végződött. A történtek nemcsak engem viseltek meg, hanem az éppen csak hatéves kisfiunkat is. A színpadra viszont mindig úgy léptem be, hogy kívül hagytam a problémáimat. Akkoriban erősebb, fiatalabb, lendületesebb voltam, mint most, és az is tartotta bennem a lelket, hogy jó szerepeket kaptam.”

A teljes interjú a Szabad Földben olvasható.
Szabad Föld 2024.11.22 – 7. oldal