Ő az élő példa rá, hogy az energia, az életkedv, a csillogó szem nem életkor kérdése. Csonka Andrást a Nők Lapja kérdezte.

 A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.01.03 – 12,13,14,15. oldal

„2023 nem volt rossz év, volt például egy nagy sikerű bemutatóm ősszel, első számú szakmai otthonomban, a Játékszínben, a Hölgyválasz című előadás.
Tizenhét év után újra felhúztam a lábamra a latin cipőt, mert ebben a darabban táncolni kell. Csak most nem Keleti Andival, hanem Liptai Claudiával. Nyáron el tudtam utazni, szinte művészet volt kisakkozni, de örülök, hogy így alakult, mert kezdek rájönni, hogy baromi rövid az élet. Ha összeszámolom, még hány olyan nyaram lesz, amikor aktívan el tudok utazni, riasztóan kis számot látok, így azokat a napokat, amikor együtt lehetek a családommal, nem írhatja felül semmi. A nővéremék Szegeden élnek, az unokaöcséim Londonban, tehát nekünk nyáron van ez a pár napunk, illetve a karácsony, amikor együtt tudunk lenni” – mesélte a Nők Lapjának Csonka András.

A színész december elején mutatta be az Orlai Produkcióval a Belvárosi Színházban Kerékgyártó István Skorpió című darabját. A szerepre Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója kérte fel, lényegében azután, hogy meghallgatta Kadarkai Endre vele készült beszélgetését a Szavakon túl című podcastban.:

„Engem annak idején beskatulyáztak, általában vígjátékokban, musicalekben szerepelek. Ezt természetesen nem bánom, de nyilván szeretnék másfajta dolgokat is kipróbálni színészként. A Kadarkai-interjú fontos volt nekem, rengeteg visszajelzést kaptam a szakmából is, de hogy Máté Gábor ez alapján válasszon ki egy szerepre, az számomra hatalmas dolog. Ha jobban belegondolok, a pályám, sőt az életem nagy részét már leéltem. De ez nem jelenti azt, hogy nem várnak rám új dolgok. (…) Ebben a darabban úgy beszélhetek a színpadon, ahogyan soha, szabadszájúan és keményen.”

Arról szólva, hogy másfél évig volt a Westel arca, Geszti Péter ügynökségének ötlete alapján, kifejtette: „24 évvel a Família Kft. megszűnése után még mindig tudok profitálni abból, hogy Picinek hívtak a sorozatban, szintén fantasztikus. Hogy ami nekem is meghatározó emlék, az úgy megmaradt az emberekben, hogy erre reklámkampány tud épülni. A szakma egy része nyilván fanyalog emiatt. De nekem nem ez az első „bűncselekményem”. Szappanoperában játszottam nyolc évig, utána megjelent négy popzenei lemezem, és azért ha kimondjuk, hogy Ding-Dong, biztosan vakaróznak néhányan a szakmában. Aztán jöttek a reklámok, a több mint tíz éven át tartó műsorvezetés. És akkor itt van Máté Gábor, akit mindez abszolút nem érdekel. Nagyon nem szerettem volna csalódást okozni neki, nehogy arra jusson, hogy jól bevásárolt velem. Ennek a bemutatónak köszönhetően olyan kollégákkal is találkozhattam, akikkel eddig nem. Szóval, úgy vélem, az utóbbi időszak talán legjelentősebb éve volt ez.
Könnyen nekikeseredem, ha nem csörög a telefon, ha ez néhány hétig így van, már úgy érzem, végem van. Olyankor azt gondolom, most jön az az időszak, amitől minden színész retteg, amikor már nem „valaki”, amikor már nem számít, mit csinál. Egyébként ez nemcsak színészként, hanem magánemberként is borzalmas, csak mi kénytelenek vagyunk mások szeme láttára megöregedni, elkopni, ellényegtelenülni, és én ettől nagyon félek. Most nem akarok belegondolni ebbe, de valamilyen módon kicsit mégis muszáj, mert az idő könyörtelen. Nekem különösen fontos, és az egész életem erről szólt, hogy szeressenek, vagy ha nem is szeretnek, legalább fogadjanak el.”

Az idő múlásáról szólva a színész elmondta: sokat filozofálgat rajta.
„És ilyenkor eszembe jut, mi az, ami kimaradt az életemből, amit elszalasztottam, vagy amit máshogy csinálnék. Bizonyos dolgokat ma már másképp hangszerelnék, nem söpörnék a szőnyeg alá annyi mindent, például az egész magánéletemet. A kilencvenes években fürdőztem a sikerben, de az a szárnyalás, amit átéltem a Família Kft. kapcsán, valójában az otthoni feszültséget kompenzálta, amit szegény apám betegsége miatt átéltünk. Ezért sem tudtam akkoriban magánéletet élni, és nem is voltam a dologban elég bátor. Nem foglalkoztam önmagammal, nem voltam elég önző a saját dolgaimmal kapcsolatban, nem éltem meg, nem kezeltem jól ezt az egészet. Nem voltam elég vakmerő, elég vagány. Ezt értse mindenki, ahogy akarja. Egyébként az, hogy színész lettem, abból is fakadt, hogy másmilyen akartam lenni. Pedig nem kellene hogy zavarjon, milyen vagyok igazából. Mert amit a világ ismer belőlem, akár a barátaim, a szűk környezetem, akár a közönség, azt ők szeretik. Nyilván nekem is el kellene hinnem, hogy van miért. Csakhogy valahogy nekem ehhez soha nem volt elég önbizalmam.”

 A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.01.03 – 12,13,14,15. oldal