Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Csonka Ibolya: „Engem mindig a következő feladat motivált”

    2020. december 25., péntek 23:36

    A tervek szerint Voith Ágnes játszotta volna Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjében Cecíliát, ám a szerepre Csonka Ibolyát kérték fel, aki 25 éve a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, és számos előadásban alkotott maradandót. Képernyőn is láthatjuk a Drága örökösökben; ő Icuka, a panzió mindenese.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    A kérdésre, nagyon megviseli-e a pandémia, Csonka Ibolya elmondta: „Igen, eléggé elkeserítő ez az állapot, ám arra mindenképpen jó volt, hogy végre kifessük a konyhát, és sorra vegyem az aktuális szerepek szövegét. (…)A művészet képernyőre „kényszerült”; így is örömmel mondtam verseket, hiszen született egy összeállítás a nézőinknek, melyből a fiatalok is profitálhattak, hiszen oktatási céllal készült.”

    Arról is faggatták, hogy fogadta a hírt, amikor megtudta, hogy Övé a főszerep a Csárdáskirálynőben: „Amikor Olt Tamás igazgató felkért rá, nem tagadom, meglepődtem, de örömmel vállaltam. (…) Nosztalgiázni is szeretek, és kedvelem az operettet is, mint műfajt. Édesanyám sokat énekelt főzés vagy takarítás közben. Gyerekként opera- és operettáriákat, háború utáni slágereket, sanzonokat hallgattam, és nem tagadom, kedveltem is azokat, magával ragadott a kor, a dallam. Édesanyám remekül énekelt; opera tanszakra és a gyógyszerészeti karra együtt jelentkezett, s mivel ez utóbbiról előbb kapta meg az értesítést, hogy felvették, inkább gyógyszerésznek tanult. A szöveget az elmúlt hetekben folyamatosan tanultam és memorizálom most is, mennyiségileg elég húzós. A jövő év elején folytatódnak a próbák, s úgy vélem, alkatomnál fogva egy kicsit csibészesebb leszek majd a nagyzenekarral kísért darabban, mint csárdáskirálynő-elődeim” – vallotta a színésznő.

    Arról szólva, mit érzékel, milyen pályaívet futott be Kaposváron, kifejtette: „Ezen túl sokat nem szoktam gondolkodni, engem mindig a következő feladat motivált. Arra a konkrét szerepre, arra a figurára koncentráltam, aminek megformálása rám várt. Babarczy László azt mondta, korábban a Katona József Színházban sok naivaszerep talált rám, aztán rá kellett jönnöm, hogy Kaposváron pedig megtaláltak az anyaszerepek. Elég, ha csak Az ünnepet, az Üvegfigurákat, a Sötétség hatalmát említem, vagy az Egérfogót.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram