Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 3., péntek

    Csőre Gábor a Vígszínházról: “A királynő bizony meztelen”

    2020. március 19., csütörtök 10:51

    Csőre Gábort, a Vígszínház szakszervezeti vezetőjét a Demokrata kérdezte.

    A Demokrata interjújából:

    Noha még tag, évek óta keveset játszik a Vígszínházban, tévés elfoglaltságai miatt fizetés nélküli szabadságon van. A kérdésre, meg tudja-e ítélni hitelesen, mi folyik a Vígben, Csőre Gábor azt válaszolta: “Szakszervezeti vezetőként pont ez a feladatom, hogy a panaszokat is meghallgatva a dolgozók érdekeit – és ebbe beletartozik természetesen a jegyszedőktől a díszletépítő szakembereken át a színészekig mindenki – próbáljam meg védeni. És attól, hogy nem vagyok ott a próbákon, még napi szinten benne vagyok a színház életében, eljutnak hozzám az információk, emellett korábban személyesen is tapasztaltam problémákat. Ezért biztosan tudom, hogy aki most azt állítja, a Vígszínházban minden rendben van, annak legjobb lenne mélyen magába néznie. Különösen azokra gondolok, akik egyébként büszkén lengetik mindenfelé a szabadság zászlaját, de most, amikor a saját megélhetésükről van szó, már gyáván hallgatnak.”

    Csőre Gábor / Fotó: Horváth Péter Gyula

    Csőre Gábor leszögezte, az egészen elképzelhetetlen, hogy ennyi ember egyszerre előálljon a problémájával, és mind hazudjon. Szerinte ez a történet a vezetői alkalmasságról és az emberségről szól, arról, hogy mintha a régi világból itt maradt reflex működne még mindig sok helyen.

    Arra a megjegyzésre, hogy közel ötven művész ment el a Vígből az elmúlt nagyjából tíz év alatt, Csőre Gábor elmondta: “Csaknem kétszázan mentek el, ebből nagyjából száz színész és művészeti dolgozó. Ilyen mértékben biztosan nem normális ez az arány. Ráadásul nem évente öten mentek el, hanem sorokban álltak fel a munkatársak, köztük olyan neves színészek, akik nem a dinnyeföldön kapáltak, hanem övék volt a dinnye. Vagy azért, mert ők nem bírták a megaláztatásokat, vagy azért, mert azt nem bírták tovább hallgatni, ahogyan másokkal bánnak. Ilyen sok ember menekülését pedig nem lehet pusztán más színházak vagy a tévés sorozatok elszívó hatásával indokolni. A Nemzeti vagy a Katona színészeit nem szívja el semmi? Mondok mást. A Nemzetiben vagy a Katonában van középgeneráció? Van. A Vígben van? Nincs. Csak fiatalok és öregek. Mert ez a két korosztály nem ugrál. A fiatalokat még hajtja a vér, mennek előre, nem érdekli őket más, csak a feladat, és az, hogy ne rájuk lőjenek. Én is ilyen voltam, ez természetes. Az idősebbek meg kompromisszumokat kötnek: miért kellene nekik elmenni évtizedek után? A fennen hangoztatott társulatépítésről meg csak annyit, hogy az elmúlt tizenvalahány évben, azok közül, akiket Eszenyi hívott oda a művészeti állományba, mára mindössze ketten maradtak öt évnél régebb óta.”

    Annak kapcsán, hogy az igazgatónő nem fogadja el, hogy a társulat bizalma megrendült volna benne, inkább azzal védekezik, “hogy ő határozott női vezetőként mindig mindent a színház és a szakmailag minél jobb előadások érdekében tett és tesz”, Csőre Gábor elmondta: “Az embert soha nem a szavai, hanem a cselekedetei határozzák meg! Akkor vagyok objektív, ha csak azt nézem, milyen rendszer szerint próbál Eszenyi Enikő, és erre vannak egzakt bizonyítékok. Az igazgatónő az esetek nagy százalékában nem tartja be a kollektív szerződésben meghatározott próbarendet, sokszor az esti próbát sem írja ki idejében, amivel teljesen ellehetetleníti a dolgozók életét. Akadt olyan színész, akit konkrétan kérdőre vontak azért, mert nem nézett rá 23.30-kor a telefonjára, akkor érkezett ugyanis az SMS a másnap reggeli próbarendről. A legdurvább eset az volt, amikor egy színésznőt, aki éppen e miatt az összevisszaság miatt nem tudta megoldani hirtelen a gyereke felügyeletét, Eszenyi őrjöngve lehordott – az illető nem sokkal később el is ment a Vígből. Mert bármilyen furcsa, a színész is ember, és vannak színházon kívüli szükségletei, családja, normális élete.”

    “A színházban is emberek mozognak, és muszáj velük valamennyire demokratikusan, de legalább empatikusan viselkedni. Annál is inkább, mert itt mindenki a lelkével játszik, és eleve mérhetetlen empátia kell egymás elviseléséhez: a jó vezető ezt megérti, és ennek szellemében cselekszik, vagy legalábbis hajlandó elfogadni a másik igazságát. Eszenyi Enikő ehelyett inkább Szent Johanna szerepében tetszelegve körbemuzsikálja a szenvedéseivel a médiát. És senki nem látja, hogy a királynő bizony meztelen” – tette hozzá Csőre Gábor.

    Farkas Anita interjúja a Demokratában olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -