SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 29., csütörtök

    Cuhorka Emese: “A színház ilyen, most kell nézni, mert elmúlik”

    2020. október 8., csütörtök 07:03

    Augusztus 31-én osztották ki a Trafó és a MU Színház által alapított Lábán Rudolf-díjakat, melyeket a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásai kapják immár 15 éve. 

    Az elismerést Cuhorka Emese és Molnár Csaba Mestermunka, valamint a Collective Dope és Jenna Jalonen BEAT – ‘I just wish to feel you‘ című munkája kapta, a Műhely Alapítvány pedig különdíjat kapott. Cuhorka Emesét ennek kapcsán a Librarius kérdezte. A teljes interjú ITT olvasható.

    A kérdésre, mit jelent számára, hogy megkapta a Lábán Rudolf-díjat, elmondta: “A Lábán-díj kuratórium tagjai rendíthetetlen elkötelezettséggel nézik egész évben az előadásokat, lényegében önszorgalomból. Nagyon támogató, hogy felnőttként, iskoláktól függetlenül, szakmai alapokon is kapunk visszajelzést a munkánkról, és így a hírrel talán olyan emberekhez is eljut, hogy érdemes kortárstáncot nézni, akik még sose láttak minket, vagy netán eddig húzódoztak az ilyen program hallatán.

    A művész arról is beszélt, hogy végzett-e valamiféle számvetést a pályájukról a díj apropóján: “Folyton kételkedek magamban, az lenne nekem a legrosszabb, ha valami olyasmi kerülne színpadra általam, ami teljesen fölösleges. Ezért például ha arra gondolok, hogy az elmúlt években eddig hat előadás is Lábán-díjat kapott, amiben alkotótárs és előadó voltam, és minden évben jelölték valamelyik előadásunkat, az elég objektív ahhoz, hogy megerősítsen.”

    Azt is elárulta, nehéz-e új közönséget bevonzani a kortárstánchoz: “Nem lehet mindenkinek fogára való ez a fajta élményszerzés. Nem tudom, vállalkozó, kedvű emberek hogyan keletkeznek, de vannak, különféle korosztályok, és jönnek, és átadják magukat, lesz, ami lesz. Nem félnek kérdezni, és kérdéseikre saját válaszokat találni. Mesélik, hogy évekig velük maradunk, emlékeznek, vagy volt, akinek változást is jelentett egy előadásunk az életében. A színház ilyen, most kell nézni, mert elmúlik.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -