Az ötödik napon a lehető legszélsőségesebb előadások kerültek terítékre. Volt mese, kortárs magyar dráma, illetve komorabb hangvételű próza is. Ezek a produkciók nemcsak műfajban különböztek egymástól, de témájukban is, mégis volt bennük valami közös. Különböző eszközökkel dolgozva ugyanazt az eredményt szerették volna elérni: az ember nevelését.

A budapesti Simorág TánCirkusz Ördögmese című előadása a legkisebbekhez szólt, de a nagyobb gyerekek és felnőttek számára is feledhetetlen szórakozást nyújtott. A négy alkotó, Zoletnik Sophie, Kiss Gergely Geret, Vincze Marci ésSimor Ágnes által létrehozott produkció nem egy szimpla gyerekelőadás volt: a mese mellett a cirkuszi mutatványok is nagy hangsúlyt kaptak.

A történet főszereplői a három ördögfióka, akik kíváncsiságukkal mindig nehéz helyzetbe keverednek. Elveszik az öreg ördög zsákját és kalandos útra indulnak, hogy visszajuttassák az elcsent holmikat. A történet vége tanulsággal zárul: jó tett helyébe jót várj. Az ördögtestvérek többé nem követik apjuk utasítását, hiszen nem minden ördög ugyanolyan. Önállóan szeretnének cselekedni és úgy élni, ahogyan ők szeretnének.

A mesének két fontos alkotóeleme van: a tanító jelleg és a varázslat. Ebben az előadásban mindkettőt megkaptuk. A Simorág TánCirkusz előadása látványba, kreativitásba és humorba burkolva járult hozzá a legkisebbek általános műveltségének tágításához.

Tasnádi IstvánNézőművészeti Főiskola című bohózatát a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház hozta el Szegedre Urbán András rendezésében. A darab alapötletét a színház, azon belül is a nézők ottani viselkedése adja. Az ember azt hinné, ott lent, a sötétben senki sem látja vagy hallja, hogy mit művel, ám ez koránt sincs így: egy kortárs magyar drámaírónak épp ez adta az alapötletet a darabjához.

A nézőtérre beülve magában a főiskolai előadóteremben is helyet foglalunk. A tanév első napján járunk, amikor elmondják a tanárok, nagyjából mire számíthatnak náluk a diákok. A két pedagógus, Balázs Áron és Mészáros Gábor, valamint a tanársegéd, Kucsov Borisz elsöprő hévvel és energiával adják elő mondandójukat, a lehető legszemléletesebben bevezetve minket a nézőtudomány alapjaiba.

De milyen is a jó néző? Üres, gondolatok nélküli edényként, helyes testtartással ül magányosan az előadáson, követve az etikettet. A néző színházra, illetve látásra nevelése után már csak az érzékenyítés van hátra.

A fekete-fehér látványban elvesző alakok és a cím sejteti velünk, hogy ebben lesz részünk a szegedi Metanoia Artopédia előadásában, ahol a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd áll a középpontban.

A Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára című előadást témájánál fogva végigkíséri a nyomasztó hangulat. A zene, a fények és a szereplők sminkjei is horrorfilmbe illőek. Minden érzékszervet célba vesznek, nem hagynak egy perc csöndet sem beszivárogni. Ez a folytonos zaj végig jelen van, amitől az előadás még nyomasztóbbá válik. Nem tudunk gondolkozni, egyre fokozódik a kényelmetlenség érzetünk.

A színpadon valójában nem zajlik sok akció, a végén mégis úgy érezzük, hogy többet nem tudnánk már ebből elviselni. A rendező, Perovics Zoltán célja éppen ez. Gondolatokat, tényeket, dokumentumokat sorakoztatnak fel szünet nélkül, közben olyan mai jelenségeket is behoznak, mint a lottózás vagy a képernyőn keresztül történő energiaküldés. Tanulság? Talán az, hogy az emberek mindent elhisznek, ha elég határozottan és ügyesen mondják nekik.

„A hó és a jég földjéről származunk” – hangzik el az előadásban. Hidegen és töretlenül csüngünk mások feje fölött arra várva, hogy a megfelelő pillanatban lecsaphassunk bárkire, aki nem üti meg a mércénket. A kérdés az: miért?

(THEALTER 5. nap: Ördögmese, Nézőművészeti Főiskola, Jég-doktrínák)

Fotók: Németh György