A napokban Czakó Julianna és Görög László színművészek idén utoljára léptek színpadra Miskolcon, a következő évadban már a Thália Színház társulatát erősítik (miskolci szerepeiket megtartva). Veres Pál Miskolc nevében búcsúzott tőlük, hangsúlyozva, hogy a város mindig visszavárja őket.

Görög László, a következő évadot feleségével, Czakó Juliannával együtt Budapesten, a Thália színházban kezdik el, ahol március 24-én – egyelőre még vendégként – mutatták be mindkettejük közreműködésével a „Ványa bá”-t.

Eddig ingáztak Miskolc, Győr és Budapest között, több háztartást tartottak fent. Úgy érzi, közös gyermeküknek is jót fog tenni, ha lesz egy kialakult rend, és nem kell néha naponta „várost cserélni” – árulta el, hogy mi volt az egyik fontos érv a költözés mellett.

– Nekem nincs olyan, amire vágyakoznék – mondta Görög László a Boon.hu-nak. – Amit hoz az élet, abban igyekszem a lehető legjobban dönteni. De Julcsi kirobbanó formában, ereje teljében lévő, ritkaságszámba menő tünemény, és nem szabad elvenni tőle a lehetőséget, hogy kipróbálja önmagát. Márpedig ez egy vízfejű ország, ahol, főleg a színészeknek, Budapesten van erre lehetőségük.

Elárulta, hogy Julcsival és Gáspár Tiborral szeret a legjobban együtt játszani: „A Nóra, a Játék a kastélyban: megismertük egymást, bízunk egymásban, nem kell köröket futni. Nincs sértődés, ha valami nem tetszik, és ennek hangot adunk. Az a cél, hogy mindannyiunknak örömet jelentsen a munka, az előadás pedig a nézőknek.”

Azt is hozzátette: „Fantasztikus éveim voltak itt. Annyi minden történt velem, jó és rossz, mélyen tragikus, és egekig felemelő. Ez igaz a magán- és a szakmai életemre egyaránt. Van bennem félelem, mert amit elhagyunk, az egy kis, biztonságos akol, de remélem, hasonlóan, mint miután Egert elhagytam, újabb szép évek várnak rám.”

Arról szólva, hogy, és mikor merült fel a nevük a Tháliában, a Minap.hu-nak nyilatkozott:
„Körülbelül két évvel ezelőtt hívott fel Hamvai Kornél, a Thália irodalmi vezetője – akit jól ismerek – azzal, hogy változást szeretnének a társulatban, illetve a színház Télikertjében egy művészi arculattal rendelkező játszóhelyet alakítanak ki, amelyben számítanának ránk, lenne-e kedvünk hozzá? Mivel nem akartunk Miskolcról hirtelen eltűnni, abban maradtunk, hogy idén vendégként játszunk el ott egy-egy szerepet. A darab a Ványa bá lett, amelyben Julcsi Jelénát, én pedig a címszerepet, Ványát alakítom. Így alakult ki, hogy a jövő évadtól odaszerződünk.”

Azt is elárulta, hogy érzi magát most, milyen vágyai vannak:
„Hálás vagyok az itt eltöltött évekért, szerepekért és az embereknek. Nagyon jó időszaka volt ez az életemnek, aminek nem biztos, hogy vége van. A váltásnak van némi kockázata és izgalma, ugyanakkor nyugodt is vagyok, mert rendben mennek a dolgok: nincs bennem sértettség, nincsenek beteljesületlen vágyaim. Szeretnék még tíz jó évet a szakmában, hogy elmondhassam magamról, ezt a szerepet csak én tudtam így megformálni. Azt szeretném, hogy Gizi felnőttként ne mondhassa rólam azt: hát apa, ezt csak úgy elkented! Azt akarom, hogy a munkáimat látván megértse, miért csináltam ezt az egészet. Most boldog vagyok, és remélem, ez így is marad.”

“Imádtuk Miskolcot, és a város viszontszeretett minket. A közönség egyszerűen fantasztikus! A tenyerükön hordoztak minket, és mindig telt ház előtt játszottunk, amiért nem lehetünk elég hálásak. Mégis, amikor jött számunkra egy lehetőség a Tháliában, férjemmel (Görög László színművésszel – a szerk.) úgy éreztük, ideje váltani. Így a kislányunk az óvoda utolsó évét a leendő osztálytársaival járja majd és az élete visszatér egy valamivel hagyományosabb kerékvágásba. Az új színházi lehetőségek mellett most még inkább rá fókuszálunk, neki és a családunknak szeretnénk még több minőségi időt teremteni” – számolt be Czakó Julianna a WMN-nek.

A kérdésre, a család-e a legfontosabb, úgy válaszolt: “Egyértelműen igen! Alapvetően tisztelem a hagyományos értelemben vett női szerepeket. Élvezem a takarítást, a főzőcskézést, és szívesen vagyok otthon a kislányommal. Ugyanakkor bármikor simán kisminkelem magam a kocsiban vezetés közben, és azt is tudom, hogy a színház nélkül nem vagyok egész. A színpad adja meg nekem mindazt, amire a kiteljesedéshez – a családomon kívül – nőként és emberként is szükségem van. Nagyon szerencsés vagyok, mert bár az egyensúlyt megtalálni nehéz, a szüleim, akik számomra igazi hősök és példaképek, a kezdetektől fogva támogattak és támogatnak engem.”