gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Czene Zoltán rendezőasszisztens: „Mindig az aktuálisan készülő produkció a kedvencem”

    2023. március 1., szerda 08:05

    Kölcsey-érmet vehetett át a Magyar Kultúra Napján Czene Zoltán rendezőasszisztens a városházán. Húsz évvel ezelőtt újraszervezte a szegedi, egyetemi színjátszást, és éppen tíz éve erősíti a Szegedi Nemzeti Színház társulatát. Ennek kapcsán kérdezte a Délmagyar.

    Ha egy színházi produkció megszületésében résztvevő összes alkotót felírnánk egy papírlapra, középen a rendező neve állna. Ha az alkotók közötti kommunikáció útját madzagokkal jelölnék, a legtöbb szál a rendezőtől eredne csillag alakzatban a színészek és háttérmunkások irányába. Ebben a szövevényes rendszerben azonban a madzagokat összefogó és rögzítő, központi rajzszög a rendezőasszisztens.

    Az ő dolga ugyanis a próbákkal kapcsolatos, összes szervezői feladat lebonyolítása, a rendezői utasítások betartatása, továbbá, hogy a próbák során a legapróbb gesztusokat is rögzítse a rendezői példányba. A színészek mellett folyamatosan kapcsolatban van a világosítókkal, a kellékesekkel, a díszletmozgatókkal, az ügyelővel.  

    Czene Zoltán éppen tíz éve segíti ilyen módon – ahogy fogalmazott, mintegy bábaként – a Szegedi Nemzeti Színház előadásainak megszületését. A közelmúltban olyan közönségkedvenc produkciókban segédkezett, mint például a Valahol Európában és A padlás musicalek. Az aktuális évadban rendezőasszisztensként közreműködött már a népszerű Egy csók és más semmi zenés vígjátékban, jelenleg pedig a Hegedűs a háztetőn musical próbafolyamatát segíti. Tavaly önálló rendezőként is debütált az Operettgálával, amely akkora sikert aratott, hogy az idei évadban ismét bemutatták. Tavasszal a Kakukkfészek című produkcióban is a rendezőasszisztensi feladatokat látja majd el. 

    Mindig az aktuálisan készülő produkció a kedvencem, most éppen a Hegedűs a háztetőn. Felettébb időszerű a történet, hiszen olyan korban élünk, amikor nem lehet eleget hangsúlyozni a szolidaritás, a másik ember tiszteletének fontosságát. Annyit elárulhatok, hogy Barnák László nagyon izgalmas és bátor rendezői gesztust tervez az előadásba. De a Kakukkfészket is nagyon várom, mert Vidovszky György rendezővel még sosem dolgoztam együtt, és már önmagában az rettentően izgalmas, hogy egy elmegyógyintézetben játszódik a történet

     – mondta el a Délmagyarnak a rendezőasszisztens. 

    Mielőtt a Szegedi Nemzeti Színház közösségéhez csatlakozott, újraszervezte és hét évig vezette a Szegedi Egyetemi Színház társulatát, utána színészként és rendezőként dolgozott a Pinceszínházban, majd a Thealter Fesztivál egyik szervezője volt. A szegedi kulturális élet előmozdításáért végzett elkötelezett munkáját a Magyar Kultúra Napján Kölcsey-éremmel méltatta a városvezetés. 

    Boldog vagyok. Egyrészt azért, mert édesanyám már nyugdíjas, de 25 évig a városházán dolgozott, és az ő javaslata alapján kezdődött annak idején a Kölcsey-érmek adományozása, és nagyon jó érzés volt látni a büszkeségét. Másrészt öröm számomra, hogy a Szegedi Egyetemi Színház idén húszéves, és kiváló előadásokat mutat be. Leginkább ennek tulajdonítom az elismerést a város részéről, hogy húsz éve újra van Szegeden egyetemi színjátszás – mondta Czene Zoltán.

    A teljes cikk a Délmagyar oldalán olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram