Danis Lídia különleges pályát tudhat magáénak. Amikor nem forgat, játszik vagy éppen főz, akkor a természetet járja. Odavan a vidékért és az egyszerű dolgokért. A Kultúra.hu kérdezte.

A teljes interjú ITT olvasható.

„Azt a döntést is szabadon hoztam meg, hogy vidéken, falun éljek. Járom az erdőt, a mezőt; vízre, fényre, napra, földre vágyom. Visszahúzódó, szerény, fegyelmezett gyerek voltam, de mindig bizonyítani akartam, hogy érek annyit, mint a többi nem roma. Alázatos maradtam, a nagyképűség nincs a szótáramban, de már nem vagyok visszahúzódó” – mesélte Danis Lídia.

A kérdésre, volt-e része megkülönböztetésben a származása miatt, elárulta, kiegyensúlyozott gyerekkora volt; minden támogatást megadtak, amit egy kétkezi munkáscsaládból származó ember megkaphat: „Mindig vállaltam a származásom, kiálltam fontos ügyekért: roma gyerekeket járok fejleszteni a kisfiam iskolájába Oroszlányban, negyedévente pedig örökbefogadási tanácsadáson is részt veszek. Sok örökbefogadó szülő a mai napig kiikszeli a roma gyereket. A találkozó érzékenyítés, beszélgetés, amelynek a végén megkérdezem, mi volt a benyomás: roma nő tartotta a foglalkozást? Erre mindig azt a választ kapom, hogy „nem, Danis Lídia színésznő jött el, akit a tévében láttunk”. Sok pozitív visszajelzést kaptam már a munkám során. Rettentő fontos a szocializáció: hogy ezek a gyerekek is megkaphassák az esélyt, és a bőrük színe ne legyen kizáró ok örökbefogadáskor. Megfelelő neveléssel ugyanolyan állampolgárok és emberek lesznek, mint bárki. A szívemen viselem ezt a missziót.”

Azt is hozzátette, vannak skatulyák, de őt elkerülték: „Eljátszottam Stuart Máriát, Lady Machbetet, Makrancos Katát. Kegyesek hozzám a rendezők: nem kategorizálnak, inkább internacionalista színésznőként kezelnek.”

Az egyetem után a Vígszínházban kezdett, de Szegedre szerződött, amikor kisfia édesapja is ott kapott szerződést, a vezetőváltáskor azonban bátran felmondott: „Szerencsés voltam, mert amint kitettem a lábam Szegedről, egy csomó felkérést kaptam. Filmezni kezdtem, és Crespo Rodrigo hívására az akkor alakuló tatabányai Jászai Mari Színház egyik alapító tagja lettem. Ha van sorsszerűség, bizonyára az lehetett, hogy az új lakhelyemtől pár kilométerre alakult egy társulat, amelyben szakmai otthonra találhattam. Ehhez persze kellett az embernek az a fajta bátorsága, hogy lapot húz a 19-re. (..) Így képzeltem el az ideális színházcsinálást, társulatot és igazgatót. (…) Komoly alkotóműhellyé nőtte ki magát a színházunk.”

A felvetésre, miszerint drámai színésznő, jóllehet remek a humora, úgy reagált: „Furcsa, hogy drámai színésznőnek gondolsz, múltkor egy filmrendező ugyanezt mondta. Imádok komédiát játszani, emlékezz vissza Szegeden a Pipás Pistára, amelyben férfinak voltam maszkírozva. A szívem legmélyén mindig jobban érdekelt a bolondozás és a totális agyeldobás, a karakterjátszás, mint a nagy drámai szerepek. Ami vonzó számomra egy Lady Machbethben, Stuart Máriában vagy Antigonéban, az elsősorban a nyelvezete. Perverz vágyat érzek a nehéz szövegek iránt. Imádom tanulni, gyakorolni őket.”

A teljes interjú ITT olvasható.