Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Debreceni Egyetemi Színház: kihirdették a műfordítói pályázat díjazottjait

    2021. március 17., szerda 09:58

    A kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére meghirdetett programra 120 pályamű érkezett 15 – angol, német, orosz, román, lengyel, francia, olasz, spanyol, svéd, norvég, arab, szlovák, cseh, ukrán és török – nyelvű szöveg magyar fordításával. A hazaiak mellett Franciaországból, Romániából, Szlovákiából és Angliából is érkeztek fordítások.

    A pályázók feladata magyarul eddig még meg nem jelent kortárs mű szövegének vagy szövegrészletének a fordítása volt, legfeljebb 20 ezer karakter terjedelemben. A jelentkezés feltétele volt az is, hogy a pályázó nem lehet hivatásos műfordító.

    Az „egy sima – egy fordított” pályázaton első helyezést ért el Jean-Michel Ribes: Théâtre sans animaux két francia jelenetének fordítója, Kiss Ádám László, a Givaudan Business Solution Kft.debreceni munkatársa. Ezüstérmes lett Burkett Ronnie: Tinka’s new dress két angol jelenetének fordításával Nagy Zsófia, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Duncan Macmillan: People, Places, Things angol nyelvű részletének adaptálásával Pétery Dorottya (Budapest) egyéni vállalkozó állhatott.

    Kulcsár Géza (kutató, IncQuery Labs Zrt.) a Német Kulturális Fórum/Deutsches Kulturforum, Witmann Zita (Service Request Manager, British Telecom) a Magyar Fordítóház Alapítvány, Túry Melinda (szabadúszó fordító, kritikus) a DESzgráfia különdíjában részesül.

    Az elmaradt ünnepélyes díjátadót a szervezők reménye szerint nyáron tartják meg. Az eseményhez kapcsolódó DESzgráfia programban pedig az érdeklődők a Csokonai Színház művészeinek tolmácsolásában hallgathatják meg a díjnyertes műfordításokat.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram