Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    December 11-én hallható Az aranyműves boltja rádiójáték a kecskeméti alkotóktól

    2021. december 9., csütörtök 08:46

    A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2010 decemberében, a Kelemen László Kamaraszínházban bemutatott előadásából készült rádiójáték, amelyet a Magyar Katolikus Rádió sugároz Páholy és pódium című rovatában, december 11-én.

    v

    A rádiójátékról: Oratorikus elmélkedés a házasság szentségérőlÍrta: Andrzej Jawien néven 1960-ban, még krakkói segédpüspök korában a későbbi II. János Pál pápaKözreműködött a Kecskeméti Barátok Zenekar és kórusa.A kórusszövegeket Balássy László költötte át.

    Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna

    A Kecskeméti Nemzeti Színház produkciója: Karol Wojtyla, azaz ismertebb nevén II. János Pál a történelem egyik legismertebb és legkedveltebb pápája volt. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy rajongott a színházért; ifjúkorában ő maga is amatőr színjátszó volt, és élete során számos szépirodalmi művet – köztük színdarabokat is – írt. Igaz, szépirodalmi alkotásait – szemben vallásos tárgyú írásaival – nem saját neve alatt jelentette meg; több művésznevet is használt. Az 1960-ban íródott Az aranyműves boltja c. művét például Andrzej Jawień néven jegyezte. A három idősíkon játszódó mű egymásba fonódó monológokon keresztül adja ki három pár történetét, rajtuk keresztül beszél az emberi kapcsolatok sokféleségéről és változékonyságáról, a választás lehetőségéről, az összetartozás és a szeretet fontosságáról. 

    Teréz SÁRA BERNADETTE
    András FAZAKAS GÉZA
    Anna KÉNER GABRIELLA
    Ádám FERENCZ BÁLINT
    Kristóf ARADI IMRE
    Mónika HORVÁTH ERIKA
    István KÖRTVÉLYESSY ZSOLT 
    Az aranyműves hangja BŐZSÖNY FERENC 
    Közreműködik: a KECSKEMÉTI BARÁTOK ZENEKAR
    Rendező CSEKE PÉTER
    Díszlettervező SZLÁVIK ISTVÁN
    Jelmeztervező BÁNKI RÓZA
    ügyelő VÁRI JÁNOS
    Súgó JANI ETELKA
    Rendezőasszisztens VÁRI JÁNOS

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram