Demeter Szilárd a színházról és a kortárs irodalomról alkotott, nagy port kavart véleménye kapcsán a Mandinernek úgy fogalmazott: az anyázás és a gyalázkodás nem ellenérv. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját a Pilinszky-emlékérem átadásakor kérdezték. Lapszemle.

A felvetésre, miszerint az egyik oldal azzal vádolja, hogy ellehetetleníti a baloldali alkotókat, a másik meg azzal, hogy mindenféle baloldalinak pénzt osztogat, úgy reagált: „Már a kezdet kezdetén, 2018 decemberében elég világossá tettem az álláspontomat: számomra az az alkotó, aki anyanyelvi olvasóban gondolkodik – most írókról beszélek csak –, magyarul ír, és azt szeretné, hogy száz év múlva is magyarok olvassák, az nemzeti kultúrában él és tervez. Függetlenül attól, hogy aktuálisan mit gondol a világról, vagy melyik pártra szavaz. Ebben a szellemben szerveztem meg az egész rendszert, nem érdekel, ki kit utál, hanem a teljesítménye a fontos.”

Pár hete felrázta a közvéleményt a kijelentéssel, miszerint nem szereti a színházat vagy kukázná a(z kortárs) irodalom 80 százalékát. A kérdésre, hogyan éli meg a kritikákat, azt felelte: „Nem foglalkozom velük. (…) Az érdemi kritikákat fontolóra veszem. Egyebek közt ugye azt állítottam, ha rajtam múlna, a kortárs magyar irodalom nyolcvan százalékától elköszönnék. Ezzel nem nagyon tudnak vitatkozni, hiszen ez egy kultúrszociológiai tény. (…) Ami miatt szerintem inkább sokan felháborodtak, az az, hogy „szent teheneket” piszkáltam meg. Három dolgot állítottam: azt, hogy Péterfy Gergely Esterházy Péter halála után bejelentkezett a helyére, utóbbi formátuma és tehetsége nélkül. Így nem ő lett az új Esterházy Péter, hanem csak a szépírók Jakab Pétere. Azt is mondtam, hogy Parti Nagy Lajos az utóbbi években tehetségéhez és nagyságához képest rossz műveket ír. Závada Pált egykönyves szerzőnek tituláltam. Való igaz, a Jadviga párnája remekmű, de az összes többi nem az. Három szent tehenet kapartam meg, de csak olyan tételmondatokat mondtam, amiket az „övéik” is gondolnak róluk, ezek nem légből kapott állítások. Ezeket eddig senki sem merte kimondani. De ha nem mondjuk ki, elhallgatjuk, megmaradunk az állóvízben, akkor hogyan legyen jobb a magyar irodalom? Hiszen ők a minták!”

Arról szólva, a színházzal mi a helyzet és azóta vett-e bérletet valahova, kifejtette: „Nem. De azért megismételném: nem azt mondtam, hogy a színház rossz, hanem azt, nekem mi a viszonyom hozzá. Ez nem a színházról szól, hanem rólam. Magánügy. Amiért fontos erről is beszélni, mert itt is látszik, hogy létezik egyfajta ízlésterror. Valamiért az a beidegződés, hogy aki nem jár színházba, rossz ember. Kérdem én, miért? Ez egy művészeti ág a sok közül, értékes, biztos remek a magyar kortárs színjátszás is, bár nem ismerem. Más jazzkoncertre, egy harmadik valaki meg operába nem jár. A művészet szabadsága két komponensből tevődik össze: az alkotói és a befogadói szabadságból. Engedjük meg, hogy mindenki eldöntse, mit szeret és mit nem. Ha ezt nem engedjük meg, ízlésterror lesz, egy idő után pedig nem csak azt fogják megmondani, hogy színházba kell járni, hanem azt is, melyikbe váltsunk jegyet és melyikbe nem” – nyilatkozta Demeter Szilárd.

Demeter Szilárd nyilatkozataira legutóbb Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész és műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja reagált. Demeter Szilárd azt mondta: “Az a bajom Parti Nagy Lajossal, hogy a Digitális Akadémia tagja, életműve okán kap jelentős havi apanázst. A magyar adófizetőknek eddig közel 90 millió forintjába került az, hogy eddigi irodalmi munkásságát jelentős magyar szerzőként másodvédetten közzétesszük.”

Ennek kapcsán Spiró György úgy nyilatkozott: „A 90 millió úgy jött ki, hogy 23 éve létezik a DIA, tehát huszonhárommal megszorozták a ma érvényes éves díjat, mintha minden eddigi évben egyaránt évi 4 millió lett volna a jogdíjunk, mint az idén. Hát ez bizony súlyos csalás. 1998-ban évi 936 ezer forintot kaptunk; a főigazgató volt olyan kedves, és visszamenőleg megszorozta néggyel…” Erről itt olvashat.