Demeter Szilárd: “Túl sok a kőszínház és a független színház”

„Fenntarthatatlan és túlburjánzó kulturális intézményrendszerünk van, amit mindenféleképpen racionalizálni kell” – mondta Híradó.hu-nak adott interjújában Demeter Szilárd. Az is kiderült, hogy az általa vezetett Petőfi Irodalmi Múzeumnak nem kell majd bezárnia.

Korábbi, nagy visszhangot kiváltó mondata után, miszerint túl sok komolyzenei intézmény van az ország méretéhez képest, Demeter Szilárd most a kőszínházakról beszélt.

Szerinte fenntarthatatlan és túlburjánzó kulturális intézményrendszerünk van, amit mindenféleképpen racionalizálni kell. „Meg kell nézni, mire érdemes közpénzt áldozni, és mi az, ami működjön piaci alapon”- tette hozzá. Demeter véleménye szerint nem kell minden településen kulturális intézményhálózatot kell fenntartani.

Túl sok a kőszínház, a független színház, filharmonikus zenekar.

– szerinte ezen nézetével eddig egyedül házalt, de most majd az élet kényszeríti rá. döntéshozókat, hogy meghozzanak nehéz döntéseket.

„Ki fognak kopni azok az öncélú mutatványok, amelyeket irodalomnak szoktunk nevezni, és amelyeken miatt egymás vállát veregetve ismerjük el egymás nagyságát” – mondta Demeter Szilárd, aki szerint a mostani válságban lehetőségek is vannak. Ennek kapcsán azt is elmondta, hogy bízik benne, hogy „életszagúbbá” válik majd az irodalom.

Az elszálló rezsi,-és anyagárak miatt sokszor kell nekik is újra tervezni. „Csökkentjük azokat a tartalmakat, amikről le lehet mondani, de arra vigyázunk, hogy az alapeszme ne sérüljön” – mondta Demeter. A következő évi terveik és a fiatal generáció történelmi személyekhez való visszacsábítása mellett előkerült az is, hogy „orosz–ukrán háború és a szankciók miatt elszabadult rezsiárak okán” nem kell-e esetleg a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is bezárni. Demeter Szilárd azt mondta, hogy akkor lesznek nyitva, amikor van valós érdeklődés.

Demetert korábban sok kritikát kapott a magyar kultúrával kapcsolatos mondatai miatt. Egyszer azt nyilatkozta, hogy magánéleti oka van, hogy nem szívesen jár színházba. Nem a művészekkel van baja, hanem a légkörrel – tette hozzá. Ezen kijelentése után Vidnyánszky Attila meghívta Demetert a Nemzeti Színházba.

Egy Telexnek adott interjújában pedig arról beszélt, hogy a magyar irodalom 80 százalékát kukázná.