Akikre figyelni kell címmel új sorozatot indított a 888. Az új sorozatban Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalomi Múzeum (PIM) vezetőjét kérdezték.
A kérdésre, szerinte minek tulajdonítható az a figyelem, amit kap, Demeter Szilárd úgy fogalmazott: “Gyűlölik azt, amit mondok és ahogyan mondom, de egyetértenek azzal, amit csinálok. Nem lehet könnyű nekik. Leginkább az idegesítheti őket, hogy nem kérek engedélyt tőlük a változtatásokhoz. És nem kérek elnézést azért, mert erdélyi vagyok, és azért sem kérek bocsánatot, mert nemzeti horizonton belül gondolkodom a kultúráról.
Legalább annyira arrogáns tudok lenni, mint ők, ha róluk van szó. Ráadásul még az úri klubból sem tudnak kirúgni, mert be sem akartam lépni. A saját életemet élem, nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Röviden: szabad, ámde értékelkötelezett emberként saját elhatározásomból csinálom azt, amit csinálok. És mint ilyen, eleven cáfolata lehetek annak az önlegitimációs kinyilatkoztatásnak, miszerint csak az álfüggetlen értelmiséginek van helye a belpesti nap alatt.”
“Szoktam idézni az egyik mentoromat: amíg a hátunkat látják, azt jelenti, hogy mi megyünk elől. De máris túl sok szót vesztegettünk erre a kérdésre, olyan, mint a politika a politikáról, a nagyközönség számára érdektelen” – tette hozzá.
Arról szólva, hogy látja, van-e kultúrharc, kik állnak szemben egymással és hogy állnak az erőviszonyok, úgy nyilatkozott:
“Amit a magyar közbeszédben kultúrharcnak neveznek, az csak lökdösődés, megy a szájkarate a homokozóban, hogy kinek nagyobb a vödre, lapátja, ki milyen homokvárat épített, kinek erősebb a bátyja. Szórakoztató egy bizonyos szintig, de sok teteje nincs.
Ezzel szemben, és ezt már sokszor elmondtam: ha létezik olyan, hogy kultúrharc, akkor annak a fókusza nem Magyarországon belül van, és nem is jelenidejű. Számomra az a tétje, hogy száz év múlva lesz-e még magyar kultúra a Kárpát-medencében. Lehet tágítani a problémafelvetés körét – száz év múlva lesz-e még nyugati civilizáció, lesz-e még emberként fölfogott ember, ránk omlanak-e az ember, mint másik istenként meghozott döntéseinek szándékolatlan következményei, lásd klímaváltozás stb. stb. -, de ezek a kérdések intellektuális kihívásként érdekelnek, a mindennapi tevés-vevésben túl vannak a konkrét mozgási szabadságomon.
Amin a kollégákkal talán tudunk változtatni, erősíteni, amiért érdemben tudunk tenni, az az anyanyelvi kultúra ügye. Ezen dolgozunk hét per huszonnégyben.”
Azt is elmondta, mi az ő szerepe ebben a harcban, “egy rohamcsapat kapitánya, egy fegyvertelen katona, aki viszi a fehér zászlót vagy a megfutamodó sereg egyik harcosa”: “Legfeljebb székely lófő. És ha jól csinálom, amit csinálok, akkor lehet belőlem akár hadnagy is. Ami nem lehet belőlem: megfutamodó sereg harcosa. Vagy sikerül, vagy hősi halott leszel – így szólt a döntéshozói felkérés. Szóval ez a két választásom van.”
Demeter Szilárd 888.hu-nak adott interjúja itt olvasható el teljes egészében.