Hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét Dér András a Facebookon. A rendező szubjektív levezető írásként hivatkozik a posztra.
„Győzött a kíváncsiság, és megnéztem a filmet. A FILMET. Mentségemre legyen mondva, hogy előbb a Kálmán-napot, és csak utána. A Művészben. Hajdu filmjén kb. 70-en voltunk, a másikon 10-en. Nem szeretnék belemenni a Most vagy soha! keletkezési körülményeibe. Arról nagyon sommás véleményem van. Most a film tartalmi, esztétikai, filmnyelvi, dramaturgiai, kompozíciós elemeiről szeretnék dumálni, illetve összevetném az alkotók egy fontos kijelentésével, idézem: »az a küldetése, […] hogy orientáljon, átadjon egy életérzést az adott korról, hogy megszólítsa a fiatalokat, hazaszeretetet ébresszen, hasson az emberekre, és felemeljen«” – fogalmazott a filmrendező.
„Nem térek ki a megrázóan magas költségvetésre sem, amit egy kezdő filmes csapat kapott (az operatőr kivétel). Milyen szakmai referenciák alapján ítélte meg az NFI ezt az összeget? Ezt sem firtatom. Elhatároztam, hogy nem fogom számonkérni az alkotókon a történelmi hitelességet, ha meglepnek egy izgalmas kosztümös kalandfilmmel. Elárulom, hogy nagyon szeretem a kardozós, lovaglós, szerelmes történelmi filmeket. Fekete tulipán, Zorro, […] Sára Sándor: 80 huszár, Kardos Ferenc: Trombitás és persze Várkonyi Zoltán filmjei” – tette hozzá.
“Na de itt van végre egy, mit egy, A FILM. Erről mizu?
Az első pár perc beszippantott. Ahogy a Peaky Blinders-ből ismerős színvilágban- homályban ripityára verik a katonák az embereket. Ez jól nézett ki, felütés volt. Dramaturgiailag késleltetett ok-okozati megoldás, még nem tudom, de majd megtudom, hogy miért. Az első kizökkenésem főszereplőink igazoltatása: mesefilmes megoldás, nagyon hiteltelen, mármint a kereten belül, de azon kívül is, de erről csitt, mert még Hermann Róbert sorsára jutok, pedig én sem történész, sem Széchenyi díjas sem vagyok. Valahogy ettől kezdve ez a tökéletesen ritmustalan film ebben következetes maradt. Egy jobban sikerült akciójelenet után egy bohózat, operett, vagy teleregény stílusú jelenet következett. Olyan érzésem támadt, mintha hárman rendezték volna a filmet, mindenki tolta a kedvenc műfaját. Igazi zsánerorgia részese lehettem volna, ha… de ez nem Tarantino Becstelen brigantykja. (Bár más kontextusban felmerült bennem.)
Igazi mélypontot ért el a film (ahol a legfelemelőbbnek kellett volna lennie), amikor a Pilvaxban a billiárdasztalról elhangzik vagy felhangzik a Nemzeti dal. Nem a színészt okolom. ( A papírvékonyságú jellemrajzok behatárolták a lehetőségeiket. Azon belül pedig Horváth Lajos Ottó, Mosolygó Sára, Lukács Sándor, Jászberényi Gábor maximumot nyújtanak.) A megvalósítás teljes dilettantizmusát. Szétdarabolt, mesterkélt, pátoszos, vontatott a jelenet. Semmi dinamika, feszültség. Hatásszünetek, ütemtelen plán váltások. Harsogó zene. Közben az ármánykodó Farkasch egy kellékbicskával lopakodik a tömegben, hogy Petőfi achilleszét elmetssze. Ezt persze csak a kétkulacsos, de megtérő vendéglős veszi észre és hősiesen nem kér segítséget, nem lármázik, nem szól az ifjaknak” – folytatja Dér András, aki szerint műfajilag hiteltelen a jelenet.
A rendező szerint Dobos Tamás operatőr mindent megtett, hogy szép és izgalmas legyen a film képi világa, de a vágószobában azért megpróbálták tönkretenni.
“Azt gondolom, hogy az alkotók tökéletes érzéketlenségét fejezi ki a film befejező apró dialógja, amikor a véresre vert Júlia (nagyon hiteltelen akciófilmes jelenetek sora után) visszatalál Sándorhoz, aki egyáltalában nem rendül meg állapotos felesége kinézetén. Inkább felvonul a győzedelmes jövőbe. Igazán példamutató, családszerető gesztus.
Na, ez már arra hajaz, hogy merre is akar orientálni a film. Erőszakosan a hazaszeretetet nyomatja. De csak a felszínen, a mélyben ennek nyoma sincs. Sára filmjében a 80 huszárban vagy Várkonyi Kőszívűjében, na ott igen. Ott megrendülök, elérzékenyülök, elgondolkodok. Itt nem. Mert lassításokat, hatásvadász vonulásokat, könnyes tekinteteket kapok. Ez itt egy sufnituningolt Amerika kapitány, de a mi történelmünk nem Marvel comics. A magyarság tudatunkat szeretné erősíteni úgy, hogy B kategóriás amerikai akciófilmeket kopíroz. Milyen életérzést kapok az adott korról? Hogyan tudja a Marveleken, Gyűrűk urán, Harry Potteren és Trónok harcán edzett fiatal nézők vizuális étvágyát kielégíteni ez a szegényes bár néhány helyen impozáns Pest-Buda látképet generáló CGI és valódi díszletvilág? A sokkal feszesebb, gyorsabb ritmusú és több szálon futó történetmeséléshez szokott Z generációt vajon megszólítja ez a vontatott film? Ne csapjon be minket az ünnepi alkalom nézőinek tapsa és emelkedett hangulata. Az a valódi márciusi ifjaknak és a szabadság utáni vágynak szólnak. Amik továbbra is bennünk élnek akkor is, ha ezzel a filmmel jól össze akarnak zavarni” – fejti ki Dér András.