„Hosszú az én életem, sok volt benne a kaland” – mondja Dés László, és órákon át mesél szürreális katonaidőkről, a szocializmus idején megjárt külföldi fesztiválokról, improvizálásról, dalügyekről, meg persze dzsesszről. A covid alatt elkezdte írni az önéletrajzát, csak aztán félbehagyta, mert rájött, hogy még van pár elvégezni való dolga, amit majd szintén bele akar írni a könyvébe. A Forbes kérdezte. Lapszemle.

10 idézet a Forbes riportjából:

1.

1978-ban járunk, Dés már Európát megjárt dzsessszaxofonos volt, sőt az LGT fúvós szekciójának tagjaként külföldi rockszínpadokon is megfordult. Ám abban a számára tragikomikus élethelyzetben, a sorkatonaság alatt, két évre elszakítva a feleségétől és az épp megszületett kisfiától, feltette magának a kérdést: ki vagyok én, és mi lesz velem? Egyrészt rettenetesen hosszúnak tűnt az idő, amire kiragadták a zenélésből, és amit a seregben el kellett töltenie – még úgy is, hogy viszonylag szerencsés volt, hiszen a határőrség zenekarába sorolták be, és temetésekre, avatásokra mentek játszani, aztán arra gyakoroltak. Megtehette volna, hogy szabotálja a bevonulást, mert épp Nyugat-Európában szerepelt, amikor a behívó megjött, de nem merte megkockáztatni, hogy esetleg évekig ne térhessen haza a családjához.
Másrészt úgy érezte, hogy ugyan felkapott szaxofonos, és játszott már Tomsits Rudolffal, Vukán Györggyel, Kőszegi Imrével vagy az Interbrass zenekarral, ám majd” minden produkcióban másoknak felel meg. Mert mindig olyan stílusban zenél, amit épp megkíván tőle a helyzet és az adott zenekar. És ott, a rozoga zongora mellett – vagy talán inkább esti álmodozáskor, a csónakházhoz tapasztott, emeletes ágyas kis hálóteremben – elhatározta, hogy megfogalmazza a maga zenei világát, alapít egy dzsesszzenekart, és a katonai rabságban megkomponálja annak első lemezanyagát. (…) „Abban a magányos, kétségbeejtő helyzetben, elszakítva a családomtól és a hivatásomtól, nyilvánvaló volt, hogy vagy összeomlok, vagy kihúzom magam a hajamnál fogva a helyzetből, és elkezdek a jövőnek dolgozni.”

2.

Éppen a tanárokért szervezett élőláncról érkezem hozzá, és mesélem, hogy megint harsogták a fiatalok a Mi vagyunk a Grundot A Pál utcai fiúk című musicalből. Azt mondja, büszke és boldog, hogy a tizenévesek elővették a nótát, teljesen maguktól. De a beszélgetésünk végén azért megjegyzi, hogy a legtöbben vele kapcsolatban mindig csak a jéghegy csúcsát látják, azt, hogy sikeres musicaleket, filmzenéket, dalokat írt. Pedig közben 1974 óta nem tért le a dzsesszpályáról, ma is van dzsesszzenekara. „Nekem létszükséglet, hogy játsszak a szaxofonon, improvizáljak, és szabadon tudjak lélegezni.”

3.

Már a 80-as évek elején kezdte közelről megismerni a színházat, látott rendezőket, színészeket próbálni. Sok mindent megtanult, ami jól jött később, amikor nagyobb zenés színpadi produkciókon, musicaleken dolgozott.

4.

Kaszás Attila állt a színpad szélén, és mint pap átkozta a népet, amiért elhagyták a hitüket. Mario Vargas Llosa Peruban játszódó, Pantaleón és a hölgyvendégek című regényét mutatta be a Vígszínház 1989-ben, a zenét Dés szerezte a darabhoz. A színpad elején egy hálószerű, áttetsző függöny választotta ketté a teret, azon keresztül átsejlett, mi játszódik a háttérben. Kaszás Attilának a nyitójelenetben sikerült belekeverednie ebbe a tüllbe, és ahogy ki akarta magát szabadítani, egyre rosszabb lett a helyzet. Közben kétségbeesetten énekelt, a végén elesett, a háló leszakadt.
„Nem bírtam tovább, rémes volt, hogy így kezdődik a prömier, és kirohantam. Szerencsére a sor szélén ültem” – meséli Dés. Feldúltan járkált fel-alá a folyosón, hát látja, hogy Marton László rendező is ott járkál – igaz, ő nyugodtan. ,,Egyszer csak közeledett felém. Na, mondom, mit kapok én most, ezt kellett volna elkerülni. Erre megszólalt, hogy „Lacikám, szenzációs, amit létrehoztál, érzed a színpadot”. Vagyis el tudta választani a bukás okait, látta külön-külön az én munkámat, a szövegkönyvíróét, a rendezőét, nyilván, mert rutinos szakember volt. Lenyűgözött, hogy dicséretet kapok, miközben éppen bukunk.”

5.

Bár Dés sosem hallgatta el az aktuálpolitikával kapcsolatos véleményét, a színpadon A Pál utcai fiúkban érintettek igazán először közéleti kérdéseket. Nem véletlen, hogy a tüntetéseken időnként azóta is előkerül a Mi vagyunk a Grund. ,,Ma már egy ügyet, közösséget képvisel, a történelem része lett. Mert Laci mindig tökéletesen eltalálja, hogy milyen érzésekre van szükség, és azokat a hangokból kiválóan össze tudja varázsolni” – mondja Geszti Péter.
,,Meggyőződésem, hogy azért robbant a darab, mert a mához szól, miközben nem hamisítottuk meg Molnár Ferencet” – mondja Dés.

6.

„Eljátszottam a gondolattal, hogy ha nekem feltennék a kérdést, és én feltettem magamnak mások helyett, ki lenne az a magyar történelmi-művész személyiség, akiről szívesen készítenék zenés darabot, kit választanék. Hát ki mást: Petőfit, mert történelmi személyiség, nyersen őszinte ember, aki először megcsinálta a művészet forradalmát, aztán a forradalom forradalmát. Erősen politizált, közben egy zseni volt.” És ha már eszébe jutott, el is kezdett vele foglalkozni, elolvasta az összes fellelhető Petőfi-szakirodalmat, Hatvany Lajos Így élt Petőfi című kétezer oldalas, kétkötetes írásától Jókainak a szabadságharc után írt, befejezetlen könyvéig. Majd nyár elején bement Eszenyi Enikőhöz, aki akkoriban a Vígszínházat vezette – és persze minden fontos döntésénél ott ült mellette Marton László főrendező -, és előállt a Petőfi-musical ötletével. Ők persze A Pál utcai fiúk sikere után lelkesek lettek.

7.

Marton László 2017. őszi zaklatási botránya, majd két évvel később a halála összeroppantotta a terveket – és picit magát Dést is. Mire pedig újra erőre kapott, Eszenyi abúzusainál tartott a Vígszínház, majd a 2020-ban kinevezett új igazgató, Rudolf Péter már nem kérte a Petőfi-musicalt. Most úgy tűnik, egy másik színházban talán hamarosan műsorra tűzik. ,,De nem akarom elpénecolni” – mondja, aztán látva az összevont szemöldökömet, jót nevet, hogy olyan szót használt, amit nem ismerek. „Elkiabálni” – segít, olyan tanár bácsisan.
Azon még amúgy is gondolkodnak a szerzők, hogy a 2023-as bicentenáriumi évben (Petőfi születésének kétszázadik évfordulóján) érdemes-e a várható kurzusdarabokkal felvenni a versenyt, hiszen nyilvánvalóan ,,rá fog szállni a hivatalosság az évfordulóra”. A Demeter Szilárd miniszteri biztos vezette NKA-kollégium már kiosztott több mint százmilliót egy Petőfi-musicalre a tavalyi augusztus 20-ai ünnepséget gurulós turullal felturbózó cégnek, Rákay Philip, a Fidesz jolly jokere pedig nemrég jelentette be, hogy befejezte a rekordösszegű, csaknem ötmilliárd forint állami támogatásból forgatott Petőfi-filmjét. ,,A jelenlegi hatalom az ellen játszik, hogy a polgári réteg megerősödjön – mondja Dés. – Mindent rombol, ami az identitásunk része lenne, és hát a kultúra, az maga az identitás. Kapok én is bőven a fejemre, mert időnként megszólalok. De hát muszáj ebben a maszatolós világban.”

A teljes riport a Forbes-ban olvasható, szerzője: G. Tóth Ilda.

Forbes 2022.11.30 – 20,21,22,23,24,25,26,27,28,29,30,31,32,33,34. oldal