Dés Lászlóval Petőfi Sándorról és az ő kiforgatott örökségéről, a kereszténységről és annak a kiforgatott jelentéséről, későn kezdett dolgokról és nagy pillanatokról beszélgetett a 24.hu. Lapszemle.

Nem rejti véka alá a véleményét, de nem is szokott gyakran a nyilvánosság előtt állást foglalni közéleti kérdésekben, viszont nemrégiben a készülő Petőfi-filmmel kapcsolatban írt egy hosszabb, dühös posztot a Facebookra. A kérdésre, miért pont a Petőfi volt az, ami ennyire mélyen érintette, Dés László azt felelte:

„Talán azért, mert én evvel rengeteget foglalkoztam, tehát már-már személyes dolognak éreztem. Petőfit mindig nagyon szerettem, már az általános iskolában Petőfit szavaltam, nagyon megragadott az élete, a költészete, a munkássága, a forradalmi hevülete, és az a fantasztikus életút, amit bejárt ez alatt a rövid idő alatt, hiszen huszonhat évesen meg is halt. A Pál utcai fiúk megírása és bemutatása után, amikor azon gondolkodtam, hogy mi lenne az a téma, amivel szívesen foglalkoznék legközelebb, mint zenés darab alapanyaga, Petőfi jutott az eszembe. És ezzel 2017 tavaszán be is mentem a Vígszínházba, leültem Eszenyi Enikővel és Marton Lászlóval, elmondtam nekik ezt az ötletemet. Nagyon lelkesek voltak, azt mondták, hogy hajrá, lássak neki. Mármint a kutatásnak, mert egy ilyen munka soha nem a zenével kezdődik, hanem a témával való kimerítő foglalkozással. Ez minden esetben így van. A dzsungel könyvénél is fel kellett készülni, aValahol Európábannál is. Utánajárni a történelmi körülményeknek, a társadalmi közegnek, a szereplők sorsának, az író gondolatainak és így tovább. Bonyolult dolog ez, mert egy szerzőnek mindig százszor annyit kell tudni egy műről, mint amit majd a néző lát. A mögöttes tartalmakat, a szereplők sorsát, a gondolataikat, és aztán ebből annyit teszünk bele a darabba, amennyi kell, amennyit a színpad és a darab elbír, de mögötte jókora többlettudás van. Így aztán neki láttam körbejárni Petőfi és kortársai életét, és minden létező dolgot elolvastam, sokat beszélgettem alkotótársaimmal, majd megírtuk a darab jelenetsorát. Kezdtem volna a zenét írni, aztán jött a hír erről az említett filmről és musicalről. Annyira abszurdnak tartom, ami most Petőfi körül folyik, hogy „tollat” ragadtam, és megírtam ezt a kis szöveget.”

Arról szólva, mi a helyzet most az ő musicaljével, elárulta: „Annak most nincs itt az ideje. Most jöjjön a kurzus, és akkor majd utána mi megpróbálunk valamit csinálni. Mert nem mondtam le a témáról! De időközben a Vígszínházzal is problémák adódtak, nem szerették volna ezt a témát. (…) Hangsúlyozom, én ’17-ben kezdtem el, amikor senkinek, nekem se jutott eszembe a bicentenárium, hol volt az akkor még. (…) Mindenképp színházat kell keresni. Ráadásul ez egy nagy zenés darab, és egy akkora témát, mint Petőfi élete, amiben szerepel a forradalom, a szabadságharc, kávéházi és utcai tömegjelenetek, meg lehet épp szimbolikusan meg metaforikusan fogalmazni, de azért ez valójában nem pinceszínházba való. Ehhez egy rendes színház kell, amelynek van társulata, és akkor lehet játszani rendszeresen. Nekünk ez az utunk.”

Arról is beszél, milyen ez a Petőfi, aki a fejében él:

„Egyrészt fiatal, mert hát huszonöt éves volt ’48-ban. Jókai huszonhárom, Vasvári huszonkettő. Elképesztően fiatal srácok. Ilyen korú srácok ma maximum egyetemre járnak, meg azon gondolkodnak, hogy eljöjjenek-e a mamájuktól, vagy sem. Ők pedig forradalmat csináltak. Bizonyos szempontból rendkívül érettek voltak, és felelősségteljesen gondolkodtak, képesek voltak megírni a tizenkét pontot, ami máig az egyik alapja a demokratikus létezésnek. Petőfi egyrészt fiatal, szerelmes és bohémkodó, másrészt rengeteget dolgozó fiatalember, aki mindig, mindenhol írt. Nem tudta volna összehozni egyébként ennyi idő alatt ezt a hatalmas életművet. Több mint ezer verset írt, ami nem kis teljesítmény! Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a kocsmában is írt, meg az ökrös szekéren is írt, a kávéházban, nászúton, és mindenhol írt, de közben mégis egy fiatal srác, aki bandázik, akinek barátai, haverjai vannak, ülnek a kávéházakban, éttermekben, az akkori menő pesti helyeken, élik az életüket, és szeretnek, vitatkoznak, szórakoznak. És ugyanakkor alakítják is a művészeti életet, mert hiszen Petőfi a művészet forradalmát hozta el a verseivel, berobbant az irodalmi életbe, mint egy üstökös, a kánon pedig döbbenten bámult, hogy mi ez a hang? Hiszen addig a vers, az irodalom nyelve nem ez volt, és nagyon sokan támadták is emiatt. Persze a nagyok, mint Vörösmarty és Tompa, rögtön tudták, hogy egy óriási tehetséggel van dolguk. A művészet forradalma után társaival megszervezi majd kirobbantja az ország forradalmát, egy politikai forradalmat, és azután a szabadságharcban is tevékenyen részt vesz. Fantasztikus! „