Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Dés László az SZFE-ről: „Amikor a grundért harcolnak, a jövőjükért harcolnak”

    2020. szeptember 8., kedd 07:05

    Pár napja több mint ezer zenész csatlakozott ahhoz a petícióhoz, amelyben határozottan kiállnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A szolidaritási nyilatkozatot Koncz Zsuzsa és Dés László is aláírta, az ATV Híradóknak pedig elárulták, miért tartották ezt fontosnak.

    A beszélgetés ITT tekinthető meg.

    „Ezt a dolgot támogatni kell mindenkinek, aki becsüli valamire az igazán magyar értékeket, hiszen ne felejtsük el, itt egy olyan főiskoláról, illetve most már egyetemről van szó, amelyik a magyar színházművészetet európai hírűvé tette, amely a filmművészetünkben Oscar-díjakat szerzett Magyarországnak, tehát ez egy igazi, hogy úgy mondjam nemzeti büszkeség” – mondta az énekesnő az ATV Híradónak.

    Koncz Zsuzsa szerint az olyan szakemberek, akik ezen az egyetemen vannak nem teremnek minden bokorban: „Nem lesz, aki helyettesítse Székely Gábort, Zsámbéki Gábort vagy akár Máté Gábort, Kende Jánosról és a filmesekről nem is beszélve, akik tényleg nagyon sok dicsőséget hoztak Magyarországnak.”

    Dés László pedig úgy gondolja, ebben az esetben nemcsak a Színművészeti mellett, hanem saját magáért is kiáll.

    „Ezek olyan ügyek, amelyben egy társadalomnak éreznie kéne, hogy a szabadságért, a szakmánkért, egy hivatásért és a jövőnkért harcolunk. Ezektől a srácoktól el akarják venni a grundot, és azt gondolom, hogy amikor a grundért harcolnak, akkor a jövőjükért harcolnak, és én evvel szolidáris vagyok, szeretnék nekik segíteni, ahogy tudok.”

    Dés László szerint egy szolidaritás-hiányos társadalomban élünk: sok- sok évre visszamenőleg nagyon hiányzott a szolidaritás, a kiállás, és Dés vissza is utalt ennek kapcsán Sándor Máriára, az egészségügyi dolgozók vagy a CEU elüldözésének ügyére, illetbe az MTA „einstandolására”. Mint mondta, nagyon hosszan lehetne sorolni, szerinte sokszor még azok a hivatások, szakmák, intézmények sem szolidárisak saját magukkal, akiket éppen tönkretesznek.

    A beszélgetés ITT tekinthető meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram