Galambos ErzsiBalázsovits LajosLovas RoziBata ÉvaWunderlich József
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 7., kedd
    banner_bigBanner3

    Diákszervezetek is kiállnak a nagyváradi magyar színház mellett

    2021. június 26., szombat 15:11

    A nagyváradi és Bihar megyei középiskolás szervezetek is összefognak, és együttesen állnak ki a Szigligeti Színház mellett, elutasítva a megyei önkormányzat elnöksége által tervezett szerkezeti átalakításokat. Tüntetést is szerveztek a megyeháza elé – számolt be aMaszol.ro.

    Jelenetfotó a nagyváradi színház Valahol Európában előadásából

    Forrás: Maszol.ro

    A Bihar megyei Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) azért tartotta szükségszerűnek a demonstrációt, mert Szigligeti és a Regina Maria Színház, valamint a Nagyváradi Állami Filharmónia összevonásával veszélybe kerül a magyar színház és a Bihar megyei magyar középiskolák közötti jó együttműködés is, melynek eredményeképpen évekkel ezelőtt elindulhatott a teátrum egyik legsikeresebb tehetségkutató és -gondozó programja Iskola a színházban, színház az iskolában címmel, tudta meg a Maszol.ro.

    A MAKET igyekszik felhívni a közvélemény és a döntéshozók figyelmét az önálló színház fontosságára.

    Forrás: Maszol.ro

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka