Demeter Szilárd, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel összevont Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Origon közölt hosszabb értekezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem sürgetett modellváltása kapcsán.
“Az egyik gyermekkori ismerősöm, akivel tizenhét évig egy iskolába jártunk, vagyis elsőtől az egyetem végéig vagy egy intézménybe, vagy egy osztályba/csoportba, és azóta is kibírta a kapcsolatunk, hogy nem föltétlenül ugyanazt gondoljuk a világról, szóval ez a kedves ismerősöm megszakította velem a Facebook-ismertséget, mert egyetértően idéztem Bayer Zsolt publicisztikájának a következő passzusát: „Elmegy maga, Székely Höfgen Gábor a -….ba és ott csináljon tovább világnézetileg elkötelezett színházat” – kezdi sorait Demeter, aki úgy látja, amikor volt tétje, amikor diktatúra volt, akkor Székelyék “illúziókat hazudtak maguknak, és gyávák, számítók voltak a szabadságharchoz és az ellenálláshoz”.
“Akkor inkább pártkongresszusokon szólaltak fel és besúgták a legjobb barátaikat. Most, hogy semmi tétje, most »szabadságharcot« vívnak, s hogy legalább önmaguk előtt ne váljanak végleg szánalmassá és nevetségessé, hát diktatúrát hazudnak önmaguknak. Így válik egész életük hazugsággá” – teszi hozzá Demeter Szilárd.
“Szóval olvasom Székelynek az 1975-ben „képekben és szavakban” megfogalmazott gondolatait, és valamiért nem az jön le, hogy akkoriban „demokratikusabb magyar társadalmi változásokat” akart volna.
Nem Székely Gábor színházi munkásságával van bajom tehát, azt nem tudom megítélni, mert nem értek a színházhoz, a kedves ismerősömnek elhiszem, hogy a magyar színháznak az ő munkássága valóban sokat jelentett. Hanem attól a morális piedesztáltól kapok viszketést, ahonnan ma kinyilatkoztat. És hogy miért, arról lassan több, mint egy évtizede vissza-visszatérően beszélek” – fogalmaz Demeter Szilárd.
(Szerk. megjegyzés: Székely Gábor Kossuth-díjas magyar rendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész soha nem volt besúgó, közel húsz éve nem rendez, energiái nagy részét az utánpótlás nevelésére fordítja. A főiskolán, később az egyetemen a ranglétrát végig járva a rektori székig jutott. Tanítványainak többsége a magyar színházi élet meghatározó művésze.
„Székely Gábor a színházi szakmában megingathatatlan tekintély, morális etalon, igazodási pont. Aki vele dolgozik, aki vonzáskörébe kerül, az úgy érezheti, hogy mellette biztonságban van, mert Székely tiszteletben tartja a másikat, s azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Önazonos művész és önazonos ember” – írta 2016-ban Nánay István a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjáról szóló laudációjában.)