SZFEThália SzínházAscher TamásMészáros MartinTóth PéterDanis LídiaSzabó Győző
  • facebook
  • instagram
  • 2020. szeptember 28., hétfő

    Dinyés Dániel zenei vezető válaszolt: “Én nem halok meg, ha nem vezényelhetek”

    2020. augusztus 31., hétfő 08:09

    Dinyés Dániellel, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetőjével J. Győri László készített interjút az Élet és Irodalomnak.

    Dinyés Dániel zeneszerző, karmester egyebek mellett színházak zenei vezetőjeként, színpadi zenék szerzőjeként vált ismertté. Működésének eddigi talán leglátványosabb sikere a zsúfolt házakat vonzó, roppant népszerű Operabeavató című sorozat, amelynek keretében kezdetben Ascher Tamás, később Göttinger Pál, valamint kitűnő énekesek társaságában egy-egy évadon át egy-egy operát elemeztek és állítottak színre – mint mondja: “statáriálisan” -, majd – ahogy ez például a Coso fan tuttéval megtörtént – az évad végén a teljes mű is elhangzott.

    Dinyés Dániel augusztustól a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője. Ennek kapcsán elmondta: ” Hosszú tárgyalásokat folytattunk, mielőtt igent mondtam, mert bár a feladat nagyszerű, de hatalmas: a következő egy-másfél évben át kell alakítanom, újjá kell szerveznem, korszerűvé kell tennem egy régóta egy helyben topogó operatagozatot mind működési, mind művészi szempontból. Ez hatalmas munka. Vezető kollégák közül többen is felhívtak, és csak annyit mondtak: nagyon bátor vagy! Nem tudom, hogy rémisztgetésnek vagy biztatásnak szánták-e… Többek közt arról is beszéltünk, hogy én – sokakkal ellentétben – nagyon hiszek a társulati létezésben, tehát meg kell őrizni a társulatot, és azt kell kitalálni, az a mostani időkben hogyan fejleszthető. Az adminisztratív tennivalók mellett azt a feltételt szabtam, hogy az operatársulatnak évi öt címet kell játszania, ha valóban operaéletnek nevezhető dolgot szeretnénk produkálni. Egy nagyszínpados és egy kisszínpados teljesen saját produkciót, egy koprodukciót vagy régi legendás szegedi előadás elővételét, egy koncertszerű operaprodukciót. Valamint Szegeden is elkezdem az operabeavató sorozatot, amelyben a Bohémélettel foglalkozunk majd, mert ezzel a darabbal szeretném kezdeni a rákövetkező évadot. Ezeket kiegészítendő még egy-két sokkal kisebb, ám az opera műfajához köthető dolgot is tervezek” – számolt be a zenei vezető.

    Azt is hozzátette: “Ezt az évadot készen kaptam. A következő évadot viszont már én állítom össze, és megpróbálom összhangba hozni a társulat és a színház lehetőségeit az elképzeléseimmel. Ennek része az a “lombikprogram”, amelyet már most elkezdtem beindítani, és amelynek lényege, hogy az operatársulat maga nevelje ki fiatal művészeit”.

    “Ennek az évadnak a legfontosabb feladata, hogy visszahódítsuk a közönséget az operába. (…) Itt most adott egy város, amelyben nagy hagyománya van az operajátszásnak, ugyanakkor egyetemi város is, tehát nem a nulláról indítok. Ha nem sikerül behozni a közönséget, akkor én hibáztam, nem ők. Őszintén szólva ezért is vállaltam el az állást. Itt most kiderül, hogy egyáltalán van-e képességem erre a fajta zenei vezetésre. Ha lepattanok róla, akkor egy kérdéssel kevesebb a saját és a rólam gondolkodók életében” – fejtette ki Dinyés Dániel.

    A kérdésre, volt-e korábban is vezetői ambíciója, elárulta: “Soha nem volt ilyen ambícióm. És ez jó hír Szegednek, hogy nem azért megyek oda, mert másutt már nem tűrnek meg. És az is jó hír szerintem, hogy én nem halok meg, ha nem vezényelhetek valamit el, ergo azért megyek oda, mert a társulattal szeretnék foglalkozni. Én magát a műfajt szeretem, nem a légkaszabolást. Az új produkció érdekelt mindig is, nem a karmesteriárok-perspektíva.”

    Arról is szót ejtett, ki mindenki fogja rendezni az operatársulat előadásait: “Engem azok a rendezők vonzanak, akik nem külsőséges eszközökkel akarják elintézni az előadást, hanem “belemennek” a darabba. Miközben persze világos, hogy a képzőművészeti elem is mennyire átjárja az operát, de a lényeg mégiscsak az lenne, hogy a rendezés mennyire ragadja meg a darab zenei lényegét, mondandóját. Egyébként ragyogó Puccini-estet láttam nemrég Szegeden, Göttinger Pál rendezésében: A köpenyt és a Gianni Schicchit. A köpenyben a legtradicionálisabb ízlésű nézők is örömüket lelhették, gyönyörű, realista díszletet láthattak, majd következett a Gianni Schicchi, teljesen bolond rendezésben, amelyben a címszereplő kék szerelőoverallban érkezik a végtelenül elegánsan és modernül öltözött gyászoló családhoz. Önmagában ez az egy elem is képzőművészeti gondolkodású, de mélyen a darabban gyökeredzik. Szeretem, ha a rendező a zenéből indul ki, és nem szeretem a zenére “aggatott” dolgokat, “üzeneteket”. Nagyon sok teljesen tradicionális előadás is közel áll hozzám, ha a szereplők képesek felizzítani a darab emberi tartalmát. (…) Szeretnék fiatal rendezőknek is lehetőséget adni: Ascher Tamással beszéltünk is már róla, hogy a “lombikprogram” előadásaira meghívnánk a Színművészeti Egyetem zenésrendező- hallgatóit.”

    Arról, hogy a személyes életét hogyan érinti ez a munka, kifejtette: “Pesten van öt színpadi produkcióm, ezekből le kell adnom sok mindent a váltóimnak. Ha pénzt akarnék keresni, akkor nem Szegedre mennék… (…) Másfelől viszont 17 éves koromtól dolgozom színházaknál, visszatekintve végig minden mintha efelé mutatott volna. (…) Ugyanakkor életem végéig elsősorban zeneszerző vagyok. A komponálás tölt föl, az tart rendben minden szempontból. A színház nagyon izgat, ott olyan dolgokat tudsz elmondani, amilyeneket más eszközökkel nem lehet. Ám ha egyszer valamilyen okból választanom kellene, azonnal, egész biztosan gondolkodás nélkül a zeneszerzést választanám. De nekem ez részben nagy kaland, részben pedig próbálkozás, hogy segítsek a társulatnak, valamint hogy kipróbáljam magam, képes vagyok-e valahol “berobbantani” az opera iránti érdeklődést.”

    A teljes interjú az ÉS-ben olvasható.
    Élet és Irodalom 2020.08.19 – 7. oldal

    - Színházi pillanatok az Instagramon -