„A szoprán és a tenor szereti egymást, a bariton keresztbe tesz” – néha ennyire leegyszerűsített örök igazságokkal magyarázza el az opera lényegét Dinyés Dániel zeneszerző-karmester, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője, aki kis csapatával új szórakoztató műfajt teremtett. Operabeavató című előadásukon érdekességeket és izgalmas történeteket mesélnek el egy-egy opera hátteréről, és tisztelettel ugyan, de valamelyest leemelik a zeneszerzőt is a piedesztálról. Közben folyamatosan improvizálnak, a néző előtt próbálják a jeleneteket – úgy, hogy még egymást is megnevettetik. És kiderül, hogy az operaénekesek is jó színészek – írja a Forbes.

A Forbes cikkéből:

Az Operabeavató című produkció éveken át telt házzal ment a Katona József Színházban, aztán nagyobb helyet keresett a kis csapat – a karmester mellett neves operaénekesek, köztük Dániel felesége, Kolonits Klára és Göttinger Pál rendező. 2018 ősze óta a 6szín Teátrum a helyszín, és ebben az évadban Mozart Don Giovanni című operáját szedik ízekre. „Igazából már ez is kicsi, egy 350 fős színházterem lenne jó, csak olyan meg nincs Budapesten – ekkorában még mindenki úgy érezhetné, hogy egy házi partin vesz részt, olyan bensőséges maradna a hangulat, mintha vendégségbe jöttek volna hozzánk” – mondja Dániel.

Aki már járt Operabeavatón, az azt is tudja, hogy nincs két egyforma előadás, hiába ugyanaz a cím. Göttinger Pál az operai próbafolyamatba enged betekintést, de minden este más instrukciókkal, Dinyés Dániel pedig kontextust varázsol a zene köré a sok-sok kis történetével – úgy, hogy közben a közönség önfeledten kacarászik a szellemes magyarázatokon.

„Volt egy csodálatos édesapám, aki olyan szigorú kritériumokat állított fel velünk, a gyerekeivel szemben, hogy nem lehetett mást, csak a legmélyebben leellenőrzött dolgokat mondani. Sosem engedte azt a lazaságot, hogy csak úgy beszéljünk a nagyvilágba. Az egyik első mondata, amire emlékszem, az volt, hogy: »Dani, ne te találd fel a spanyolviaszt!« Ha valamibe belekérdezett, és kiderült, hogy nem tudod, kényelmetlenül érezted magad. Jókedélyű ember volt, egyáltalán nem félelmetes, de ebben nem volt pardon. Én azóta el sem tudom képzelni a világot máshogy” – meséli Dániel, honnan az igénye arra, hogy mindennek utánanézzen.

Az Operabeavató ötlete az Ördögkatlan Fesztiválon merült fel, vagy tíz évvel ezelőtt, mivel Bérczes László fesztiválszervező szeretett volna operával kapcsolatos tartalmat a programok közé. Megkérdezte Dánielt, aki a lehetőségek szűkössége miatt úgy döntött, hogy valamiféle magyarázós előadást kellene kitalálni.

„Sokan azt hiszik, ezzel a műfajjal küldetéstudatom van, mint a jezsuitáknak. Pedig mindössze arról van szó, hogy minőségi időtöltést kínálunk a közönségnek” – mondja Dániel szerényen.
„Egy-egy ilyen előadáson pontosan azt teszem, amit a próbákon is, amikor egy énekessel dolgozom. Igyekszem akkor is egyszerre informatív és szórakoztató lenni. A művészetben nem lehet megfélemlítve, befeszülve dolgozni, létezni, magam is voltam ilyennek áldozata, hogy úgy dolgoztam, hogy közben üvöltöztek – akkor a tudásom 30-35 százalékát tudtam adni. Éppen ezért szeretem ezt a felengedett, jókedélyű munkahangulatot – még ha a rosszul szocializált színházi világban ezt sokan gyengeségnek vagy komolytalanságnak is veszik, ha valaki nem üvöltözik és nem szégyenít meg embereket.”

„Kiskoromban még szerettem volna, hogy unikális tőről fakadó tehetség legyen az enyém, aztán kiderült, hogy maga a kor sem ilyen: az értékmentés fontosabb lett az évek alatt, mint az értékteremtés. A komolyzenével való foglalkozás is értékmentés, és én inkább vagyok olyasfajta tehetség, mint Luke Skywalker, aki egyensúlyt hoz az erőbe, nem pedig olyan, aki kitalálja az erőt” – fogalmaz Dinyés Dániel.