Józsa BettinaKováts AdélGyabronka JózsefTrafóSzinetár Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 4., szombat
    banner_bigBanner3

    Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk egy online aukción

    2021. október 19., kedd 09:48

    Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni – hívta fel a figyelmet a Fidelio.

    Dsida Jenő, az egyik legjelentősebb erdélyi magyar költő 1936-ban már kiadta életében megjelent mindkét verseskötetét (Leselkedő magány, 1928 és Nagycsütörtök, 1933), az emlékkönyvi bejegyzés – ami alkalmi vers is egyben – címzettje George Sbârcea (1914–2005) román zeneszerző, író, diplomata, neves műfordító volt, aki zeneszerzőként fiatal korában a Claude Romano nevet használta. George Sbârcea emellett szenvedélyes könyv- és dedikációgyűjtő is volt, és 1978-ban ő fordította románra Füst Milán A feleségem története című regényét.

    Visszaemlékezéseiben Sbârcea felidézte a harmincas évek elején kezdődött barátságukat: Dsidát, mint sok más magyar szerzőt, könyvesbolti eladó korában ismerte meg – a költő hozzájuk járt vásárolni. Később Sbârcea megzenésítette Dsida Jegenyék című versét, majd közös munkába kezdtek: elhatározták, hogy zenés darabot készítenek Móra Ferenc Dióbél királyfi című meséjéből. Dsida írta volna a színpadi szöveget, Sbârcea pedig a zenét. (…)

    Az emlékkönyv versike négy sora egyszerre utalt a művészi álnévre és a magyarul írt cikkeiknél használt szignóra: „Légy Sbárcea, – nem bánom, légy Claude Romano, – nem bánom, légy Barcsay, – nem bánom, – de ember vagy, ez a fontos.”

    Még több érdekes részlet az aukció kapcsán ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka