Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    DK-tagoknak nyújtott kedvezményt a Katona – Vidnyánszky, Jordán és Kálomista is megszólalt

    2023. november 28., kedd 08:17

    November végéig kedvezményesen – akár 30 százalékkal olcsóbban – vásárolhatsz jegyet Budapest egyik legjobb színházába, a Katona József Színházba!” – idézte a Magyar Nemzet egy, a Gyurcsány-párt tagjainak szánt levélből.

    Az esettel kapcsolatban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója  úgy fogalmazott: „Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak” – szögezte le a direktor, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.

    Katona József Színház / Fotó: Színház Online
    Katona József Színház / Fotó: Színház Online

    Vidnyánszky Attila szerint kedvezményt csak nehezebb sorsúaknak, bármilyen nehézséggel élő társadalmi csoportnak ajánlhat fel egy felelős színház – írja a Magyar Nemzet.

    „Ez egyébként a feladata is egy teátrumnak. A Demokratikus Koalíció esetében aligha találok erre magyarázatot” – emelte ki Vidnyánszky. „Megint átléptek egy határt, és olyan kapukat nyitnak meg, amelyeket nehéz lesz bezárni.

    Bicskanyitogató ez a hozzáállás.Egyébként az Örkény István Színház igazgatói pályázata is az volt – vagyis hogy a mandátum lejártát megelőzően jóval korábban írták ki a pályázatot –, de azon az ügyön is lazán átsiklottunk” – mondta Vidnyánszky Attila.

    „Nem tudom, mi lehet ennek a háttere, hogy miért adott volna kedvezményeket a Katona József színház a Demokratikus Koalíciónak” – állapította meg Jordán Tamás Kossuth-díjas színész, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója és örökös tagja.

    Magyar Nemzet szerint azt is kiemelte, hogy egy színházigazgatónak joga van kedvezményeket biztosítani bizonyos köröknek, de azt már nem tudja elképzelni, hogy mindez politikai alapon történjen.

    „Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy pőrén így néz ez ki. Meg kell tudnom, hogy nem félreértés vagy csúsztatás állhat-e mögötte.Ha viszont tényleg ez történt, akkor azt nem tartom helyesnek” – foglalta össze a véleményét.

    Az Origo megkereste Ascher Tamást, a Katona József Színház Kossuth-díjas főrendezőjét, hogy kommentálja az eseményeket. Ascher azonban nem kívánt a történtekről nyilatkozni, mondván, az nem az ő asztala, keressék az intézményvezetőt.

    Kálomista Gábor az Origo megkeresésére nyilatkozott a Katona József Színházzal kapcsolatban kirobbant ügyre

    „A színházak világában ilyesmiről még nem nagyon hallottam. Azt tiszteletben kell tartani, hogy kinek milyen meggyőződése van, ez természetes. De az, hogy egy színház ilyen szinten belemásszon a politikába, nekem új” 

    – reagált az Origo megkeresésére a Thália Színház igazgatója, akit meglepett a történet. 

    Kálomista szerint teljesen helyénvaló, ha valaki rendelkezik önálló politikai meggyőződéssel, magánemberként neki is megvan a véleménye közéleti témákban: „De a színházba eszembe sem jut bevinni a politikát, és ezt elvárom az összes kollégámtól. Nálunk egyetlen dolog számít: a teljesítmény. Mi a Thália Színházban nem politizálunk, hanem színházat csinálunk.”

    Magyar Nemzet megkereste a színházat a Gyurcsányéknak juttatott kedvezményekről, akik válaszoltak is.

    Elismerte, hogy a DK-tagoknak kedvezményt biztosítanak az előadások jegyáraiból, közlésük szerint 28 ilyen jegy lelt gazdára november 21. és november 25. között. A fővárosi fenntartású intézmény sajtóosztálya ugyanakkor a Magyar Nemzet kérdéseire küldött válaszában tagadta, hogy pártszimpátia alapján osztogatnák a kedvezményeket, ezt pedig arra hivatkozva igyekeztek alátámasztani, hogy számos más intézménynek is – köztük a keresztény egyháznak, a MOL-nak, a Magyar Tudományos Akadémiának, valamint a Mathias Corvinus Collegiumnak – rendszeresen ajánlanak fel jegyeket.

    Forrás: Magyar Nemzet, Mandiner, Origo, hirtv.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram