Döbrösi Laura a Pura Poesia adásában Adyhoz fűződő intim viszonyáról, saját verseiről, szabad gyerekkoráról, és arról is mesél, miért nem tud már Csáth Géza szövegeket olvasni.
Az interjú írott változatot ITT olvashatják.
“Azt gondolom, hogy aki olvas, vagy valamennyire is otthon van az irodalom végtelen világában, az máshogy viselkedik a hétköznapokban, és máshogy reagál a többi emberre. Könnyebben fog tudni alkalmazkodni a világhoz, ami körülveszi” – mondja Döbrösi Laura, akit színészetéről is kérdeztek.
A felvetésre, miszerint a szerepekhez mindig valamit elő kell hoznia belülről, amivel magáról is mesél, azt mondta: “A gyerekeknél ez nagyon természetesen jön, és talán minél több, mondjuk negatív inger ér a világból, annál szégyenlősebb vagy magad kinyitogatni és megmutatni, és annál nagyobb lesz a munka, ami azzal jár, hogy te mégis kinyitogasd magad mindenki szeme láttára. Tegnap néztem egy színész kerekasztal-beszélgetést, és ott mondta valaki, hogy neked igazából színészként nem az a feladatod, hogy mindenki előtt érezzél dolgokat, hanem az, hogy érezzenek dolgokat, az a közönségnek és a nézőnek a feladata – neked az a feladatod, hogy elmondj egy történetet. Valahogy közvetítsd azt, érintsd meg őket, és fejtsd ki azt a hatást, hogy a történet átmenjen rajtad, és ott megszülessen az érzés.”
A kérdésre, van-e olyan, hogy valami foglalkoztatja, és egy könyvben vagy versben talál rá választ, azt felelte: “Ó igen, a szinkronicitás magas szinten működik az életemben. Mindig kiderül, hogy miért azt a könyvet vettem le a polcról. Szinte kivétel nélkül van egy ilyen együttállás, nemcsak a könyvekkel. Ami nagyon durva, az az, hogyha mondjuk játszom egy színdarabban, az ott felmerülő problémák is elkezdenek beépülni az életembe. Ez egy nagyon szubjektív világ – nyilván vannak sztorik, karakterek meg jelentések, meg vannak egyértelmű dolgok, de mindig arra fog reflektálni egy élő műalkotás, ami benned van. Ez még egy festménnyel is így van. És ez egy nagyon felszabadító érzés, ennek van értelme csak”.