Az Átrium és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház közös produkciójában készül A trianoni csata című produkció. Az előadást, melyet Urbán András rendez, március 12-én mutatják be Budapesten. 

Körülbelül két éve csatlakoztál a Kosztolányi Dezső Színház társulatához. Miért mondtál igent Urbán András hívására?

Nagyon jólesett, hogy ismèt felkeresett András, mondhatnám, hogy pont jó időben. Elkezdtem érezni valami furcsa, nem megszokott ès nem teljesen pozitív biztonságot a Szabadkai Népszínházban, elkényelmesedtem, ami 25 évesen, egy fiatal színésznek nem egy jó út. Kicsit megijedtem önmagamtól, és mindig is szerettem volna Andrással dolgozni. Úgy éreztem, hogy ezt a fajta zsigeri színházat szeretném a továbbiakban csinálni. Dolgozni, dolgozni, nyüzsögni, határokat feszegetni. 

Nagybecskereken születtél, nem messze Újvidéktől, ami viszonylag messze van már a magyar határtól, most pedig Szabadkán élsz. Van különbség abban, hogy milyen magyarnak lenni Újvidéken és Szabadkán?

Én erre soha nem fordítottam különösebb figyelmet, de igen, van különbség. Talán annyiban, hogy bátrabban szólalok meg Szabadkán magyarul, mint Újvidéken, jóval többet használom a magyar nyelvet, de ez adódik abból is, hogy Szabadkán szinte csak magyar barátok és kollégák vesznek körül. 

Magyarul, szerbül és angolul is akcentus nélkül beszélsz, játszani is tudsz mindhárom nyelven. Hogyan tudod ezt kihasználni? Elfogadnak szerb színésznek és magyar színésznek is Szerbiában?

Nem játszottam még szerbül, kivéve egy előadásban, amit nem mutattunk be, sajnos. Angolul viszont forgattam párszor. De ettől függetlenül magyar színésznőként vagyok jelen, mindegy, hogy akcentus nélkül beszélem a nyelveket. Először talán erősen kellene bizonyítani a szerb színjátszásban is, hogy kétajkú művésznek legyek elfogadva. Hívtak, de még nem mentem. Menni kellene. 

Hogyan látod a készülő előadást? Ha számítottál valamire, mielőtt elkezdtétek a munkát, akkor az ez volt, ami most kezd megszületni?

Nem. Nem számítottam semmire. Pörgettem a lehetőségeket a gondolataimban, volt is belőlük rengeteg, de egyhez sem tudtam ùgy kapaszkodni, hogy kifejezetten számítsak rá. Ez az izgalmas az Andrással való munkában, hogy ha neki van is egy elképzelése, mindig belevon bennünket is az alkotófolyamatba, közös ötletekből, véleményekből, èrzelmekből èpítünk.  

Volt valami, ami igazán meglepett a próbafolyamat során? 

Túl gyorsan értünk a végéhez. Annyira vártam ezt a másfél hónapos folyamatot, és olyankor mindig soknak tűnik, tengernyi idővel. Aztán annyi minden történt itt Budapesten, és olyan gyorsan, hogy csak kapkodtam a fejem, és hopp, már lassan véget is ér minden. 

Kinek ajánlanád a készülő előadást?

Magyaroknak, és akik magyarnak érzik magukat. Mindenkinek, aki nyitott, zárkózott, elfogult vagy közömbös a Trianon témával kapcsolatban. Mindenkinek tartogat meglepetést.