Kiskorában meglepetésként érte, hogy nem mindenkinek színészek a szülei, és fiatal felnőttként is csak jót tud mondani anyukájáról, akit a szakma kiváló művészként ismert el. Hogyan telt a gyerekkora és hatott gondolkodására a művészcsalád élete? Domokos Simonnal Szegő András beszélgetett a Nők Lapjában édesanyjáról, Tóth Ildikóról.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2021.05.26 – 28,29,30,31. oldal

„Lényegében csak jót tudok mondani róla… Komolyan! Talán eszembe jutna pár apróság, de nagyon kevés… (…) Csodásan megértő, empatikus, ha tilt valamit, arra jó oka van, és nem szeszélyből teszi, vagy hogy a szülői hatalmát fitogtassa. Emellett, ha valamit kénytelen nem megengedni, ha valamiben ellentmondani kényszerül nekem, akkor tudom, neki mindez nagyobb fájdalom, mint nekem, én meg sokkal jobban szeretem annál, mint hogy fájdalmat okozzak neki” – fejtette ki Domokos Simon.

A kérdésre, mióta tudja, hogy színész, ráadásul az ország egyik legnagyobb színésze, azt felelte: „Én abba nőttem bele, hogy színésznő az anyukám, és színész az apukám. (…) Az például soha nem merült fel bennem, hogy mi a csudának van annyit a színházban, mert olyan gyönyörűségesnek éreztem, hogy tökéletesen megértettem. (…) A próbák félhomályában is éreztem valami varázslatos sejtelmességet, az előadások ragyogása pedig maga volt a csoda.”

Domokos Simon arról is beszélt, érzékelt-e valamit a mamáján keresztül abból, hogy mennyire hepehupás a színészi pálya:
„Persze. Miközben fantasztikusan fegyelmezett ember, és odahaza mindig megtalálta az örömét, a mindennapokban nem éreztette, hogy most nagyon felkapott lett, vagy éppen nem az ő neve jut először a rendezők eszébe. Én mérges is szoktam lenni rá amiatt, hogy a világon semmit nem tesz azért, hogy eszükbe jusson, amikor ez egy érdekérvényesítő pálya. Itt a legnagyobbaknak is kell kapcsolatokat építeniük, tartaniuk, fontos helyeken megjelenniük, barátságokat kötniük a lehetőségeik érdekében… Ő erre soha nem volna képes. Anyukám fiatalon, vidéki kislányként eldöntötte, hogy színész lesz, de csak a színpad iránti rajongása miatt, eszébe nem jutott olyasmi, hogy hírnév, siker, karrier, és e téren azóta sem változott. A mai napig is csak maga a játék érdekli, hogy ő milyen is volt, de legyen akármekkora sikere, nem képes elhinni, hogy valóban annyira jól játszott. Rettenetesen önbizalom-hiányos, és ezt részben örököltem én is. Önmagam szüntelen megkérdőjelezését. Pedig őt elismeri a szakma, a közönség, szinte mindenki, mégis egyre csak meggyőződése, hogy mind tévednek, hogy alaposan túlértékelik.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2021.05.26 – 28,29,30,31. oldal