A személyes történetek és gondolatok, társadalmi kérdések mentén létrejött előadások foglalkoztatják. Az elmúlt években német nyelvterületen rendez, de vágyik az itthoni munkákra is. Legutóbb az Orlai Produkció Határátlépések című előadását láthattuk tőle, ami a színészek személyes történeteiből építkező Second life „folytatása”. Dömötör Andrást kérdezte a Színház.net.
Szentgyörgyi Rita interjújából:
A kérdésre, az AlkalMáté Trupp előadások hatására fordult-e a színészek élményeiből tematizált színházi formához, Dömötör András elmondta: “Nem. Egyrészt, és ez talán szerénytelenség, a sorozat meghatározó alkotójának érzem magam, és sok olyan dolgot vittem bele azokba az előadásokba, amikre itt is építek, másrészt egy másik perspektívából nézve ez a jellegű színház egyáltalán nem egyedülálló, sokféle variációban létezik. Úgy éreztem, hogy ez a nyers és őszinte párbeszéd a nézőkkel ma Magyarországon releváns lehet, és valamennyire a kortárs dráma pótlása is. Ha hatást kell keresni, a berlini Gorkij Színházé erősebb, ahol ez az új személyesség volt a platform. (….) Amikor már kialakult, hogy bizonyos emberek csatlakoznak Orlai Tibor színész csapatához, akik részben az osztálytársaim, évfolyamtársaim voltak, részben dolgoztam velük Egerben, felvetődött egy olyasfajta kísérleti színházi forma ötlete, ami kicsit hasonlít az AlkalMátés előadásokra, de irányítottabb és tematizált. Eldöntöttük, hogy szeretnénk középhosszú távon együtt dolgozni az Orlai Produkció védőszárnyai alatt.
Egyébként ezek az emberek, a történeteik, a közös történeteink számomra Magyarországot is jelentik, egy nagyon erős érzelmi kötődést. És ebben a formában dolgozni nekem közösségépítés is, és egy olyan színházi működés gyakorlása, ami kevésbé hierarchikus.”
A felvetésre, miszerint a Határátlépések a személyes, párkapcsolati, szakmai esendőségeken, bénázásokon túl erőteljesen reflektál a bezártság újszerű élményére a járványhelyzetben, azt felelte: “Úgy tűnhet, mintha a világjárvány motiválta volna a Határátlépéseket, de éppen fordítva van, a közös történetünk a koronavírussal jól illeszkedett a témához. Olyan témát, hívószót kerestem, amivel kapcsolatban nagyon sokféle történet elindulhat. Irányított kérdéseket tettem fel arról, hogy volt-e a részvevőknek olyan helyzet az életükben, amikor valódi országhatárokon áthaladva történt velük valami emlékezetes, amikor azt érezték, hogy olyan határt állítottak maguk elé, amit nem tudtak meghaladni, vagy éppen sikerült meghaladni. Volt-e olyan, hogy valaki belegyalogolt a határaikba, vagy ők gyalogoltak bele másokéba.”
Dömötör Andrást, mint az SZFE egykori tanárát arról is kérdezték, milyen esélyeket lát a széleskörű szakmai cselekvésre az SZFE ügyében: “Azt gondolom, hogy a lehető legrosszabbra lehet számítani. Semmilyen bizalmat nem szavaznék az „érkezőknek”, ugyanis bebizonyították, hogy nem szavahihetőek.
Kétszer találkoztam Vidnyánszky Attilával. Meghívták az osztályunkba tanítani, de nem tartotta meg az óráit. Ígéretet tett arra, hogy befejezi a félkész vizsgaelőadását, amiből nem lett semmi.
Előtte a Magyar Színházi Társaság rendezői testületének a tagjaként találkoztam vele, amikor arról az elképzeléséről beszélt, hogy minden független társulatot lehetőséghez kell juttatni a kőszínházakban, „be kell hívni őket”, amiből szintén nem lett semmi. Bizarrok a német színházzal kapcsolatos megjegyzései, miközben tudok például arról, hogy hol milyen módon kopogtat ott kint, ez sem egyenes, ezzel kapcsolatban a legutóbbi nyilatkozatai után lépni is fogok. Tervek, gondolatok elemzése helyett pszichológiailag érdemes vizsgálni Vidnyánszkyt és a társait. Köz- és önveszélyesnek látom őket. El tudom képzelni, hogy Vidnyánszky a lelke mélyén egy jó szándékú ember, legalábbis annak képzeli magát. De olyan ámokfutásba kezdett évekkel ezelőtt, amiből már képtelen kiszállni. Önigazolást keres, rendet akar tenni, de képtelen lesz rá a maga által elképzelt módon és csak egyre nagyobb károkat okoz.
Ez az egész helyzet és a teljes mai magyar közélet azért abszurd, mert ugató és támadni kész kutyákat nem lehet összetett észérvekkel meggyőzni, hogy ne harapjanak.
Rengeteg embert megaláztak, folyamatosak a csúsztatások, hazugságok, féligazságok rendszerében élünk. Leginkább a diákokban bízom, akik sokkal éles eszűbbek, gyorsabbak, és nem olyan hatalomtisztelők, hiszen a tanári karral eddig is ellenséges volt a viszony, és ez nem fog megváltozni.”
Dömötör András leszögezte, nem a politika miatt kezdett eltávolodni a hazai színházi rendszertől:
“Szeretném azt gondolni, hogy magyar rendező vagyok és itthon is szeretnék dolgozni, de tágabb kereteket szerettem volna”.
Az új évadban rendez a budapesti Operaházban. Erről szólva elmondta: “Almási-Tóth András keresett meg azzal, hogy egy friss, szabad, fiatalos művet akarnak bemutatni a Beaumarchais-trilógiából. Teljesen szabad kezet adnak a megvalósításban, és ez nagyon jókor jött. Vinnai Andrással írjuk a Figaro a köbönt A sevillai borbélyból, a Figaro házasságából és A bűnös anyából vett részletekkel, fordított sorrendben. Onnan indul a történet, hogy milyen intrikák húzódnak Cherubino törvénytelen gyerekének élete mögött. Futurisztikus, időutazásos családállítási processzusra lehet majd számítani.”